show episodes
 
A CEO podcastban Mátó Attila vendégül lát magyar vezetőket és szakembereket, akik szívesen osztják meg tapasztalataikat a vezetővé válás, csapatépítés és szervezet- illetve folyamatfejlesztés illetve krízis management terén. Konkrét helyzeteken keresztül mutatják be stratégiájukat, tippeket adnak, ezáltal gyorsabban érheted el Te is a céljaidat. Fontosak a célok, de a megvalósítás az igazi kulcs. Mi kell ahhoz…? Létezik szervezeti kiválóság vagy mindig csak cél marad? Folyamatos válságból fo ...
 
Loading …
show series
 
Jancsó Dávid vágóval beszélgettünk, aki olyan filmekben dolgozott, mint a Delta, a Fehér Isten és a Jupiter holdja, de ő vágta Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmjét is, az idei velencei filmfesztivál versenyprogramjában debütáló Pieces of a Womant, amiben A korona című Netflix-sorozat Margit hercegnőjeként megismert Vanessa Kirby játssza a fős…
 
Stork Natasát leginkább Mundruczó Kornél 13 éve műsoron lévő Frankenstein-terv című előadásából szokták ismerni, de emlékezhetünk rá az Isteni műszak című fekete komédiából is, amiben Ötvös András határon túl ragadt barátnőjeként végig horvát nyelven beszél (fonetikusan tanulta meg a mondatokat). Ő a főszereplője a jelenleg a magyar mozikban vetíte…
 
#009 - Sághi Attila Jelentős tapasztalata van a múlt értékeinek megőrzésében és a jövőt előremutató városfejlesztésekben. Hisz abban, hogy az elvek feladása nélkül kell a legjobb megoldást vagy kompromisszumot megtalálni. Állandó mozgásban van és nagyon sok, az ország képét meghatározó projekt sikere fűződik a nevéhez. Kicsit a hazai építőipar hely…
 
#008 - Folytatjuk a múlt heti beszélgetést Barnóczki Annamáriával. Többek között megtudjuk, mi a különbség a mentoring és a coaching között, beszélgetünk a mentor és coach választás szempontjairól és hogy hogyan tudnak egy coach és mentor segíteni a vezetővé válás vagy bármilyen más változás során. Emellett kapunk néhány tippet a delegálás és a kom…
 
Ebben az epizódban Majoros Mátéval beszélgetek, a WeareEnigma produkciós cég alapítójával és producerrel. Vendég: Majoros Máté https://www.instagram.com/majoros.mate/ Linkek: ShareGrid objektív tesztek: https://www.sharegrid.com/learn/ https://www.instagram.com/weare_enigma/ Cinematography Magyarország - https://www.facebook.com/groups/193788012635…
 
Szeptember 5-én délután a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozik be Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmje, a Vanessa Kirby és Shia LaBeouf főszereplésével készült Pieces of a Woman, amelynek executive producerei között van Martin Scorsese és Petrányi Viktória is. Közülük az utóbbival beszélgettünk. Petrányi Viki huszonhárom éve d…
 
#007 - Barnóczki Annamária, MCC kedvenc idézetét választottam az adás címének Annamáriával pár éve kerültem először kapcsolatba egy családi esemény kapcsán - akkor még csak telefonon keresztül. Nagyon örülök neki, hogy idővel személyesen is lehetőségem volt vele találkozni. Mind a személyisége, energiája, a gondolkodásmódja és a profizmusa sokak sz…
 
Ebben az epizódban Barcza Mártonnal beszélgetek, a TechAltar és a The Friday Checkout YouTubere és crrowed alapítója. Vendég: Barcza Márton https://www.instagram.com/techaltar/ Linkek: https://www.youtube.com/c/TechAltar/ https://www.youtube.com/c/TheFridayCheckout/ https://www.crrowd.com Kapcsolat: www.drevenyakdavid.hu www.instagram.com/drevenyak…
 
Ebben az epizódban Büki Balázssal beszélgetek, rendező, operatőrrel és a Panasonic S1H pályázat nyertesével. Közgazdászatott kezdett tanulni, végül a METU-n végzett. Vendég: Büki Balázs Máté https://www.instagram.com/bukibalazsmate/ Linkek: S1H videó pályázat - https://youtu.be/kEIB1B0KOdM Tim Kellner - https://www.youtube.com/user/TimtotheWild Fat…
 
Utoljára több mint három évvel ezelőtt járt a podcastban Nemes Jeles László, azóta leforgatta a Napszálltát, járta vele a világot, kiköltözött Londonba, feltöltötte a spájzt forgatókönyvekkel, próbálta összehozni az első angol nyelvű filmjét, és végignézett legalább egy népszerű tévésorozatot. Az egyik korábbi ádásban mondta, hogy gyerekkori álma, …
 
Ebben az epizódban Dóri Hunorral beszélgetek, a new york-i Abelcine rental logisztikai informatikusa. Három éve költözött ki Amerikába és lassan három éve dolgozik New York egyik legnagyobb rental cégének. Beszélgetünk arról, milyen nehézségekkel nézett szembe magyarként és milyen úton jutott el idáig. Vendég: Dóri Hunor https://www.instagram.com/h…
 
#006 Pál Zoltán 20 év után lépett ki a corporate világból, hogy megalapítsa saját cégét, a Linking Expert Kft-t. A céljuk az ügyfeleiknek pénzt, energiát és időt spórolni. A chatbot a hagyományos kommunikációs csatornák (hírlevél, email, dolgozói tájékoztató stb) egyik alternatív eszköze és hihetetlen hatékonyan működik. Közvetlen kapcsolatot alakí…
 
#005 - Lang István a mai vendégem, aki a korábbi vendégeimtől eltérően még a vezetői pályája elején tart. Arról kérdeztem, hogyan élte meg a vezetői kinevezés első napjait, milyen tanulsággal szolgáltak az első évek és milyen kihívásokkal találkozik a mindennapokban. István őszintén megosztja velünk, hogyan jött rá a delegálás fontosságára és hogy …
 
Az elmúlt hónapban négy fontosabb kamerát is bemutattak, SONY A7SIII, Canon R5 R6 és Ursa Mini Pro 12K. Dóri Hunorral beszélgetek a kamerákról, mi lesz a szerepük a piacon és milyen felhasznélási környözetben lesznek használhatóak. Vendég: Dóri Hunor http://instagram.com/hunor/ Linkek: Kapcsolat: www.drevenyakdavid.hu www.instagram.com/drevenyakdav…
 
Ebben az epizódban Szász Attilával beszélgetek, filmrendezővel. Karrierje során több mint 200 reklámot és 4 filmet rendezett. Arról beszélgetünk, milyen úton jutott el oda, hogy nagyjátékfilmet rendezzen és mik voltak a legnagyobb nehézségek, amikkel szembe nézett eddig. Vendég: Szász Attila https://twitter.com/AttilaSzasz https://www.youtube.com/u…
 
#004 Vad Ágnes - Coaching szemléletű üzleti tanácsadó és emberi potenciál aktivizáló szakember; közel 20 éves tapasztalatot szerzett a multinacionális világban, ebből 10 évet regionális vezetői pozíciókban a marketing területén. Szívügye az emberek legjobbja. Az alábbi témákról beszélgettünk... Erről beszélgettünk... [01:01]Bemutatkozás [03:47]Remo…
 
Molnár Barnabás hétköznap Mérnökinformatikus hétvégén pedig hegyetmászik, amikből külön videókat forgat. Ebben az epizódban arról beszélünk Barnival, hogyan kezdett bele a hegymászásba és milyen nehézségekkel jár ezeknek a dokumentálása. Vendég: Molnár Barnabás https://www.instagram.com/molnarbarney/ https://www.youtube.com/user/TheBarney201 Linkek…
 
"Az arccal a kassza felé most nekem nem elég" - mondta Kormos Anett, az ország egyik legismertebb stand-up komikusa, aki mostanában megválogatja, hogy milyen fellépéseket vállal el. Egy anyagot addig tud jól előadni a színpadon, amíg az a csúcsra ér, ezért is van az, hogy csak egyetlen estjének a felvétele érhető el a YouTube-on. A következő műsorá…
 
#003 - Papanecz Norbert - Egy jó quality-s mindig a vevő hangját képviseli. Nagyon jól együtt tud működni a vevőkkel, függetlenül attól, hogy milyen cégkultúrából érkeznek. Szisztematikusan dolgozik és kiszámítható teljesítményt nyújt a csapata és a működés eredménye azonnal mérhető. Ha gyorsan kell nagy megtérüléssel eredményesen megoldani egy pro…
 
Norbi Nyíregyházán kezdet el videókat készíteni később Budapesten tanult tovább és most Londonban operatörködik. Ebben az epizódban Norbival beszélgetünk az útjáról, arról hogy milyen nehézségekkel jár egy idegen országban kapcsolatokat építeni és még sok egyéb más témáról. Rengeteg technikai hibával néztünk szembe ezzel a felvételel, előre elnézés…
 
#002 - Obermayer Miklós maga a megtestesült nyugalom. Ritkán lehet kihozni a sodrából, szisztematikusan és magabiztosan építi csapatát és halad kitűzött céljai felé. Miklós korrekt hozzáállásával és diplomatikus tárgyalókészségével a legkritikusabb beszállítókat is gyorsan irányba tudja állítani. Obermayer Miklós Itt tudsz kapcsolatba lépni Miklóss…
 
#001 - A show első vendége Kohuth Zorán, Global Senior Purchasing Manager. Amióta Zoránt ismerem, a beszerzés területén tevékenykedett. A purchasing excellence, vagyis beszerzési kiválóság a vesszőparipája. Azt gondoltam, hogy őt hívom meg az első vendégnek, elvégre a show neve is tőle származik. Hallgassátok meg, amint megosztja tapasztalatait. Tö…
 
Miután véget ért a podcast felvétele, beszélgettünk még egy kicsit Kovács Patríciával. Hagyomány ebben a műsorban, hogy ha olyan színésznő a vendég, aki már dolgozott együtt Szász Attilával, akkor megkérjük a Félvilág és az Apró mesék rendezőjét (ő különben Szász Attila, csak nem akartam még egyszer leírni a nevét), hogy írjon egy rövid jellemzést …
 
A mainstream arc, akit rendezett már Mundruczó Kornél bevállalós szexjelenetben egy panellakásban. Tinédzserként Anasztázia hercegnőt játszotta egy nemzetközi produkcióban Alan Rickman oldalán, akit a Die Hardból ismert. Négy filmet csinált Sas Tamással, az utolsót már biztos, hogy nem kellett volna. Magánéletének fordulatait egy időben ijesztő rés…
 
#000 - Rövid távú sikereket elérni könnyű. A tartós sikerek elérése már egy másik történet. Ebben az új podcast sorozatban sikeres vezetőket és tehetségeket mutatunk be illetve olyan eszközöket osztunk meg, amellyel Te is hosszútávon sikeressé válhatsz. A személyes hatékonyságtól a vezetői készségeken, csapatépítés és az EQ fontosságán túl a soroza…
 
A Cinego-ügyvezető Gyenis Ajándokkal és Jakab Julival beszélgettünk arról, hogyan lehet rávenni az embereket, hogy fizessenek olyan dolgokért, amiket szeretnek nézni. Május közepén, a cannes-i filmfesztivállal egyidőben akarták elindítani Ajándokék ezt a streaming-szolgáltatást, amin több művészfilmes forgalmazó filmjeit is el lehet érni. A fesztiv…
 
Horváth Dániel videóján felbátorodva elkészítettem a saját solopodcast adásomat, amiben elmesélem az elmúlt 5 évben milyen kamera vásárlásokon vagyok túl. Ebben az adásban arról fogok beszélni, milyen tippem van kamera vásárlás kapcsán, és hogyan érdemes elkölteni a pénzedet okosan. Amiről beszéltem: BMPCC4K: http://bit.ly/BMpcc4k SONY A6600: https…
 
A magyar film nagy reménységével, a fenséges Csodapunci és a remekműgyanús Élesztő forgatókönyvírójával, az Édes szorongásaim zine alkotójával, három nagyszerű animációs kisfilm mindenesével beszélgettünk. A legtöbb tanárába halálosan szerelmes volt, és ezt közölte is velük. Egy ilyen szituációt dolgoz fel a Tanár úr című filmterve, amit egy egész …
 
A kilencedik részben Láposi Dáviddal beszélgettem arról, hogyan lett rendező és saját colorist workshopja. Rengeteg érdekes gondolatot osztott meg a videók színezése kapcsán és betekintést nyújtott az útómunka világába. Amiről beszéltünk: Yamakasi - https://www.imdb.com/title/tt0267129/ Vendég: Láposi Dávid Linkek: http://davidlaposi.com/ Kapcsolat…
 
Mitől lesz valami a saját stílusod? Mitől leszel egyedi? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Krokovay Ábelel ebben az epizódben. Ábel egy 18 éves videó készítő, aki évek óta készít rövid filmeket, reklámokat és YouTube videókat. Békeidő: https://vimeo.com/411374059 Vendég: Krokovay Ábel Linkek: https://www.instagram.com/krokoabel/ Kapc…
 
(A 100. adásra kitaláltam egy vendéget, ő el is vállalta, a 99. adásban már utalgattunk is rá, de sajnos nem tudtuk egyelőre összehozni a felvételt, úgyhogy most megyünk tovább a 101. adással, de később majd még megcsináljuk azt is) Piti Emőke sokáig nem érezte jól magát a bőrében. Sokáig arról szólt számára a színészet, hogy azt a fájdalmat, amine…
 
Korosztályának egyik legtehetségesebb színésznője + azon kevés magyar rendezők egyike, akinek nem Tarr Béla a példaképe, hanem Steven Spielberg. Rujder Viviennel és Madarász Istivel beszélgettünk, akik sok nehézség után februárban végre elkezdték forgatni az Átjáróház című hullaházas romantikus komédiájukat, hogy aztán március közepén kénytelenek l…
 
Ebben az epizódban Madarász Istivel beszélgetek filmrendezővel. Karrierje legnagyobb filmjét rendezi az Átjároházat. A filmgyártás technikai részéről, hogyan segített neki a werk filmek a szakma megismerésében és más érdekes témákról. Vendég: Madarász Isti Linkek: https://twitter.com/madaraszisti https://www.instagram.com/madaraszisti/…
 
Székelyhidi Márk a videós Svájci bicska, ebben az epizódban megosztja velem tapasztalatait a közösségi média felületek kapcsán. Beszélgettünk arról, hogyan lett elege túlzó instagram fotókból és hogyan próbált visszamenni az alapokig videózásban. Vendég: Székelyhidi Márk Linkek: https://www.instagram.com/marksventure/ https://vimeo.com/szekelyhidim…
 
A koronavírus-járvány miatti távolságtartás harmadik hetében beszélgettünk Kurta Nikével, akinek teljesen megváltozott az élete, és úgy érzi, pofátlanul jó most neki. "Minden pillanat olyan, ami egy színházi évad közben nem lenne" - mondta. Próbál a rutinokból eseményt csinálni, és valami olyan tudást megszerezni, ami majd mindent megold a későbbie…
 
A Nikon márka hallatán nekem Soós Bertalan neve ugrik be. Letisztult stílusáról és formabontó utcai fotóiról beszélgetünk ebben az epizódban. Milyen az élet a Nikon világban? Hogyan lehet "street" fotókat keszíteni Budapesten? Ezekről és még sok más témáról beszélgettünk. Vendég: Soós Bertalan Linkek: https://www.instagram.com/soosbertalan/ https:/…
 
A kilencvenes évek elején kibicelt a Sátántangó forgatásán, itt csapta meg először az alkotás eufóriája. Magasra lett téve a léc, mindig sajnálja, ha nem ilyen hőfokon zajlik a filmkészítés, és legtöbbször nem ilyen hőfokon zajlik. Először egy Charlie-klipben állt kamera elé, meg volt illetődve. 1996-ban hirtelen nagyon beindultak a dolgok, három m…
 
A történtekre való tekintettel megpróbáljuk a podcastből kihozni a legtöbbet. Horváth Dániel és Polly Dániel vendég szereplésével egy kötetlen adásban beszélgetünk a home office-ról és arról Vendég: Horváth Dániel, Polly Dániel Linkek: https://www.instagram.com/danielhorvathofficial/ https://www.instagram.com/dnlpolly/…
 
Tizenhét évesen forgatta az első filmjét, amiben egy sorozatgyilkos megerőszakolta és megfojtotta, de nem ebben a sorrendben. Ez volt A martfűi rém, a díszbemutatóra a nagyszüleit is magával vitte. Szőke Abigél kortalan jelenség. Az Engedj be színpadi verziójában kétszáz éves vámpírlányt játszott, az Akik maradtak Klárájáról azt mondják a filmben, …
 
Horváth Dániel avagy Szakáll, zenészből gasztro és divat fotóssá képezte magát. Ebben az epizódban arról beszélgetek vele, hogyan bővítette ki a foglalkozását, milyen előnyei és hátrányai voltak a szakálla megnövesztése után. Vendég: Horváth Dániel Linkek: https://horvathdaniel.eu https://www.instagram.com/danielhorvathofficial/…
 
A Filmklub podcast adásából megtudhatjuk, mit jelent Török-Illyés Orsolya számára a szakmai féltékenység és a karrier fogalma, hogyan kapcsolódik a #metoo mozgalomhoz, milyen egy Tarr Béla-színdarabból egy Herendi-filmbe kerülni, hogyan élte meg a Las Vegasban töltött hónapokat és egy félbehagyott filmforgatást, az elvi okokból visszautasított támo…
 
Polly Dániel egy szentgotthárdi filmes, aki az évek során a rövid instagram videóinak köszönhetően számos kreatív emberrel ismerkedett meg. A "Make Friends Offline" mottójának köszönhetően megnyilt mások előtt. Vendég: Polly Dániel Linkek: https://www.instagram.com/dnlpolly/ https://www.facebook.com/dnlpolly/ https://www.drevenyakdavid.hu…
 
Az utóbbi idők legmonumentálisabb előadása, a magyar színházi élet Sátántangója, az "első osztálynál is magasabb osztályú", hatórás Utas és holdvilág főszereplőivel beszélgettünk. Laboda Kornél beszámolt arról, hogyan fogyott le húsz kilót Mihály kedvéért, illetve mik voltak a tanulságai annak, hogy írt egy ifjúsági regényt, Törőcsik Franciska pedi…
 
Filmes családba született: apukája az Oscar-jelölt Testről és lélekről producere, anyukája az Oscar-shortlistes Akik maradtak forgatókönyvírója. Az ország csaknem összes középiskolájából eltanácsolták, de közben már Szlávik Juli jelmeztervező mellett dolgozott, és szerepelt a Berlinalén versenyző Erdő című kisfilmben. Gyerekkora óta mappákba gyűjtö…
 
Itthon sokáig főleg a bulvárlapok címoldalairól volt ismert, miközben régóta építi külföldi karrierjét. Ma már nemcsak színésznőként, hanem producerként is serénykedik. Magyarországon a Megdönteni Hajnal Tímeát című romkom címszerepével került újra előtérbe, majd Tóth Barnabás Oscar-shortlistes Susotázs című kisfilmjében láthattuk, mint a hűtőgép-k…
 
Vajon milyen gyakran fordul elő, hogy a féltékenység barátságba fordul két nő között? Andrasev Nadja animációs rendezővel és Znajkay Zsófia színházi író-rendezővel pont ez történt. Őket nemcsak a közös szerető köti össze, hanem az is, hogy a művészet útján dolgozták fel az érzéseiket. Nadja a Szimbiózis című filmjében mutatta meg, hogyan nyomozott …
 
Zurbó Dorottya dokumentumfilmes rendező, aki a Filmalap legelső Inkubátor programján nyert támogatást Könnyű leckék című első egész estés filmjére, ami egy 17 éves szomáliai menekültlány beilleszkedésének története, aki a gyerekházasság elől menekült Magyarországra. A film Kafia mindennapjaira fókuszál, az ő életén keresztül ismerhetjük meg a kultu…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login