Lépjen offline állapotba az Player FM alkalmazással!
MOZGÁSBAN: BALKÖZÉP – AZ MSZP ÚTJA
Manage episode 363398897 series 2896609
A szocialisták húsz év alatt négy miniszterelnököt adtak; 1994 és ’98, valamint 2002 és 2008 között együtt kormányoztak a liberálisokkal. A Horn-koalíció társadalmi háttere és a baloldali reformizmus szellemi ereje azonban időközben megfogyatkozott. Az MSZP három és fél évtizedes útjáról szól a Mozgásban.
Vendégeink: Lendvai Ildikó, az MSZP volt frakcióvezetője, elnöke (2009–2010), valamint Szekeres Imre MSZP-alapító, az MSZP egykori elnökhelyettese (2004–2010)
Házigazda: Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője
94 epizódok

Minden epizód
×Üdvözlünk a Player FM-nél!
A Player FM lejátszó az internetet böngészi a kiváló minőségű podcastok után, hogy ön élvezhesse azokat. Ez a legjobb podcast-alkalmazás, Androidon, iPhone-on és a weben is működik. Jelentkezzen be az feliratkozások szinkronizálásához az eszközök között.