Lépjen offline állapotba az Player FM alkalmazással!
Mindig Péntek Podcast: Nem ért véget a történelem, a politikai győzelemért harcolni kell
Manage episode 438494969 series 2896609
A XXI. Század Intézet Mindig péntek című podcast-sorozatának legújabb adása beszédes, Nem ért véget a történelem, a politikai győzelemért harcolni kell címmel készült, hazai tanulságokkal. A Mindig péntek, a XXI. Század Intézet péntek délutánonként jelentkező podcast-műsora elkészítette őszkezdő adását, melynek első része összefoglalja a nyár végének legfontosabban hazai belpolitikai eseményeit és azok tanulságait, második részében pedig a legutóbbi németországi tartományi választásokat értékeli. Augusztus végén, szeptember elején a belpolitika visszatért: a történelem nem ért véget, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének 15. évébe lépve tovább tart a hazai közélet mozgása. A nyári melegben három szakpolitikai téma került elő, amellyel az ellenzék és a kormány is foglalkozott: oktatás, egészségügy, közlekedés. Először az egészségügy került terítékre, mégpedig Magyar Péter hőmérős akciójának révén, aztán a MÁV elővétele következett, amelyre apropót nyújtott a Balaton déli partján bekövetkezett síntörés, illetve a Keleti pályaudvaron történt kisiklás. A harmadik ügy iskolakezdéskor jött igazán felszínre: augusztus 8. óta hatályos az a kormányrendelet, amely bizonyos eszközöket kitilt a köznevelési intézményekből, másokat pedig – röviden az okoseszközöket – „használatában korlátozott tárgynak” minősít. Mindezekből kiderült, hogy a gyors reagálás az ügyek politikai kezelésének legjobb módszere. Szeptember első napján lezajlottak a tartományi választások Németország két egykori NDK-s tartományban: Türingiában és Szászországban. Előbbiben az AfD végzett az élen, a szavazatok közel harmadát begyűjtve, utóbbiban pedig csak egyetlen százalékponttal lemaradva az elsőhelyezett CDU-tól. A szövetségi kormányt alkotó SPD–Zöldek–FPD koalíciós pártok közül az utóbbi kettő nem került be a türingiai tartománygyűlésbe, míg a szászországiból a szabaddemokraták estek ki. Az AfD lett a keleti tartományok néppártja, ennek ellenére minden bizonnyal újraképződik az ellenük emelt „tűzfal”, ám nincs kizárva, hogy ehhez a CDU a szociáldemokratákon kívül Sahra Wagenknecht új baloldali pártjával, sőt a posztkommunistákkal is kénytelen lesz összefogni. A Mindig péntek első őszi adása Nem ért véget a történelem, a politikai győzelemért harcolni kell címmel elérhető Facebookon, YouTube-on és 17 podcast-csatornán.
72 epizódok

Minden epizód
×Üdvözlünk a Player FM-nél!
A Player FM lejátszó az internetet böngészi a kiváló minőségű podcastok után, hogy ön élvezhesse azokat. Ez a legjobb podcast-alkalmazás, Androidon, iPhone-on és a weben is működik. Jelentkezzen be az feliratkozások szinkronizálásához az eszközök között.