Visszaélésszerűen gyakorolt kivételes állapot

Új Egyenlőség

Az egymásra torlódott kivételes állapotokról, a hatalomtechnikai célokra felhasznált koronaválságról és a normál ügymenetté váló válságkormányzásról beszélgetett Antal Attila politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője. Ha a rendszerváltás utáni bő másfél évtizedet a magyar politika normál állapotának tekintjük, akkor elmondható, hogy 2010 igazi fordulópontot hozott. Antal Attila politológus, az ELTE ÁJK oktatója és az Eszmélet főszerkesztője szerint a Fidesz rájött, hogy a modern kormányzást folyamatos válságmenedzselésként is fel lehet fogni, ami ráadásul könnyebbé teszi az ellenségképekre alapozott politizálást is. Orbán Viktor várkapitányi szerepe, a Fidesz ostromlott várként való megjelenítése olyan pozíciók, amelyek segítik a kormánypárti tábor egyben tartását, ami 2010 óta a Fidesz legfontosabb politikai motivációja. Az elmúlt évtizedben egymásra rakódtak a különböző válsághelyzetek, melyek egy része mesterségesen kreált volt. Jellemző példa, hogy a migrációval kapcsolatos válsághelyzet máig hatályban van, de a koronaválság alatt egy pillanat alatt bekerült a téma a kamrába, ahonnan aztán a járvány enyhülésével ismét kezdik előszedni. Egymást időben is átfedő kivételes állapotok rakódnak tehát egymásra, és számítani lehet arra, hogy ezek a továbbiakban is párhuzamosan léteznek majd, akár majd az új egészségügyi válsághelyzettel is. A politikai csapdapozícióval együtt is úgy véli Antal Attila, hogy az ellenzék nem szavazhatta meg a felhatalmazási törvényt abban a formájában, amiben előterjesztették. Az ellenzék próbált ugyan gesztusokat tenni, és egy ideig úgy tűnt, hogy a kormány is nyitott lehet az együttműködésre, de a miniszterelnök mégis úgy döntött, hogy zár az ellenzék felé. Így végül a magyar politika még válsághelyzetben sem tudott elmozdulni a normalitás irányába. Mára tisztán látszik, hogy a felhatalmazási törvényre a járvány primer kezeléséhez nem is volt szükség, viszont jól jött ahhoz, hogy a kormány olyan dolgokat nyomjon keresztül, amelyek máskor biztosan nagyobb visszhangot váltottak volna ki. Ilyen lépések voltak többek között az oligarchák további feltőkésítése, az információszabadság további rontása, a felsőoktatás egy részének privatizálása, vagy az ellenzéki pártok és az önkormányzatok pénzügyi sanyargatása is. A kormány a tavaly őszi önkormányzati csorbát nyilvánvalóan ki akarta küszöbölni, és vélhetően mindenképpen tett volna lépéseket ebbe az irányba a járvány nélkül is, de a válsághelyzet lehetővé tette, hogy még talán a vártnál is brutálisabban lépjen fel. A felhatalmazási törvény a saját, fideszes önkormányzati háttérnek is üzenet volt, megakadályozandó, hogy a későbbiekben akár csak a lehetősége is meglegyen a belső kritikának (lásd az iskolabezárás esetét). Az egészségügyi válsághelyzet lehetőségének bevezetésével a kormány prolongálni akarja a válsághelyzetet, úgy, hogy a továbbiakban ahhoz felhatalmazási törvény se kelljen. Öt éve játszik már a kivételes helyzetekkel Orbán, az a kérdés, hogy van-e hová még kivételesebb helyzetbe helyezni az országot. A válság előtt is lehetett látni, hogy egyre autoriterebb irányba halad a kormányfő gondolkodása, a válságmenedzselési attitűdök pedig intő jelek a jövőre nézve. Antal Attila veszélyesnek látja az Orbán-kormány kezében a rendkívüli állapot eszközét, amelyet egyre inkább úgy tűnik, hogy normál ügymenetté is igyekszik alakítani a kormányfő. Azt kell felismertetni a magyar társadalommal, hogy a rendkívüli állapotokat visszaélésszerűen használják, a legutóbbit nyilvánvalóan arra, hogy lépésről lépésre szipolyozzák ki az ellenzék maradék erőforrását. Antal Attila szerint nem magával a kivételes állapot lehetőségével van a gond, hanem azzal, ahogy azt autoriter módon az Orbán-kormány működteti. Az ellenzéknek politikai lehetőséget jelenthet, hogy az Orbán-kormány válságkezelése rányomja a válság következményeit az emberekre, a vállalatokat és a saját oligarcháit menti, nem az embereket. A rendkívüli kormányzást veszélyh