Pedagógia és emancipáció: Mérei Ferenc életműve – beszélgetés K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel
Manage episode 296672100 series 2924578
K. Horváth Zsolttal – megjelenés alatt álló Mérei-monográfiája apropójából – Mérei Ferenc (1909–1986) pszichológus, neveléskutató életútjáról és szellemi örökségéről beszélgettünk. Mérei tevékenységében a tudományos igényesség és a társadalomjobbító törekvések sajátos módon fonódnak egybe. A Kék Egyenlőség podcast adásában ezt az összefonódást próbáljuk meg némiképp kibogozni.
Mérei Ferenc (1909–1986) élete szorosan összefonódott a 20. század fordulatokban és viszontagságokban gazdag történetével: nemcsak a Horthy-érában, de később a Rákosi- és a Kádár-korszakban is következetesen kiállt politikai és tudományos elvei mellett, és ezért többször is súlyos árat kellett fizetnie. A fiatalon Párizsból hazatérő és sokáig a tudományos élet peremén tevékenykedő Mérei a 70-es, 80-as évekre végül elismert és nagy hatású tudóssá válik. Erről és még számos egyéb kérdésről beszélgettünk K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel, akinek várhatóan ősszel jelenik meg nagymonográfiája a neves magyar pszichológusról, a gyermeklélektan és a neveléstudomány elismert szakértőjéről.
40 epizódok