Mit jelent komolyan venni a gyereket? Szántó-Féder Ágnes gyermekpszichológussal a szabad mozgásfejlődéses irányzatról beszélgettünk
Manage episode 344986055 series 2924578
Szántó-Féder Ágnes gyermekpszichológussal, mozgásfejlődéses pszichológiai irányzat képviselőjével az Aktív gyerek, gondolkodó felnőtt című, nemrégiben megjelent könyve kapcsán az elméleti alapokról, az irányzat gyerekképének lényegéről és bevett gyakorlatok (hasaltatás, babaúszás, hordozás) problematikus voltáról is beszélgettünk.
A szabad mozgásfejlődéses pszichológiai irányzat Pikler Emmi családorvos nevéhez kötődik, akinek a Mit tud már a baba? című, 1936-ban megjelent könyve valódi klasszikus lett. Szántó-Féder Ágnes a szabad mozgásfejlődéses pszichológiai irányzat Franciaországban élő aktív képviselője. Az irányzat elsősorban a kisgyerek ideális mozgásfejlődését tartja szem előtt. Szakít azzal a vélekedéssel, miszerint a gyerek mozgása természetéből adódóan ügyetlen lenne, ahogyan azzal a felfogással is, hogy a gyerek kizárólag a szülő impulzusaira reagál. A kisgyereket már születésétől fogva aktívnak, kommunikatívnak és a maga fejlettségi szintjén kompetensnek tekinti, akinek a mozgása harmonikusan fejlődik, amennyiben kialakítjuk számára a megfelelő környezetet ahhoz, hogy a különböző mozgásformákat és testhelyzeteket megtapasztalhassa és elsajátíthassa. Az irányzat alapelveiből kiindulva ugyancsak kitérünk olyan konkrét és nem ritkán megosztó gyakorlatokra, mint a hasaltatás, a babaúszás vagy a kendős hordozás.
Szántó-Féder Ágnes az általa elmondottakat több rövid videóbejátszással is szemléltette, ezek a beszélgetés youtube-os változatában láthatók az Új Egyenlőség YouTube-csatornáján.
Szántó-Féder Ágnes Aktív gyerek, gondolkodó felnőtt című könyve, amely a beszélgetés apropóját is adta, megrendelhető a Syllabux Kiadó honlapján.
40 epizódok