show episodes
 
A Nem Azé Blog és a Runner's World Hungary közös podcast-adása. Ebben a futó-szappanoperában a közös metszéspontba eső alakokat szólaltatom meg, vesézek ki témákat a teljesség és részrehajlás igénye nélkül. Egyszerű kérdező és társalkodópartner leszek, nem török riporteri nívódíjra. A felvételek ott készülnek és úgy, ahogy a sors az interjúalannyal összehoz minket.
 
A Bécs szívében található vár nagy kiterjedésű épületegyüttese 1918-ig a Monarchia politikai központja volt, ma pedig a bécsi Hofburg ugyanezt a szerepet tölti be a demokratikus Ausztria tekintetében. Ahol egykor II. József császár forradalmi reformprogramja készült, ahol a Bécsi Kongresszus résztvevői üléseztek és táncoltak, ahol Ferenc József fogadta az audienciára érkezőket, ott ma a köztársaság szövetségi elnökének, kancellárminiszterének és államtitkárainak székhelye található. Számos k ...
 
A mai kastély helyén már a XVII. században egy Habsburg-díszkastély állt, amelyet azonban 1683-ban, a török megszállás idején leromboltak. Az oszmán seregek felett aratott gyõzelem után I. Lipót császár az osztrák származású barokk építészmestert, Fischer von Erlach-ot bízta meg egy vadászkastély építésével. Fél évszázaddal késõbb Mária Terézia udvari építészével, Nicolaus Pacassival építtette át a kastélyt rokokó stílusú nyári rezidenciává, és udvartartásával együtt, amely nem kevesebb mint ...
 
Loading …
show series
 
A MALÉV-sztorik sorozatunk visszatért a 3. résszel, amelyben folytatjuk a beszélgetést Meleghegyi Tamással, a Malév egykori informatikai igazgatójával. Ebben a részben többek között a kelet németek menekítéséről mesélt Tamás. Szóba került a 2-es terminál (sajnos még nem a 7-es ;) és a speciális eljárások az új terminál biztonsági rendszerében.Mondj…
 
A MALÉV-sztorik sorozat negyedik részében Varga G. Gábor, A Malév-sztori című könyv szerzője, az Egek Ura blog alapítója, valamint a Népszabadság egykori gazdasági és légiközlekedési szakújságírója volt a vendégünk. Gábor a Népszabadságnál töltött ideje alatt került közel a Malévhoz, annak vezetőségéhez, így exkluzív információkat szállított az újs…
 
Földvári Andrással, a legtöbbet utazó magyar férfivel beszélgettünk, aki - a világ összes elismert és - 1 kivételével az el nem ismert országokban is járt - a világ 64. legtöbbet utazott embere - a legtöbbet utazó magyar férfi - több légitársaságnak dolgozott - most is utazik valahol a világban :) Földvári András: Elmentem Világgá könyvét a https:/…
 
Miért fontos újra magyar embert küldeni a világűrbe? Hogyan segít a klímaváltozás problémáján, valamint a gyógyszeripar és más tudományos és üzleti ágazatok fejlődésében az űrkutatás? Valamint jótékony hatása van-e Elon Musk és a SpaceX küldetésének? Erről és még több izgalmas kérdésről beszélgettünk Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszt…
 
Meleghegyi Tamással, a MALÉV egykori informatikai igazgatójával beszélgettünk a MALÉV-es időkről, a MALÉV érdekes járatairól,úgy, mint Tengiz vagy Abu Dzabi. Valamint, mesélt nekünk az amerikai járatnyitás körülményeiről és a Boeing 767-200ER típus kiválasztásáról is. Új sorozatot indítunk MALÉV-sztorik néven, amelynek ez a második része. Nemsokára…
 
Meleghegyi Tamással, a MALÉV egykori informatikai igazgatójával beszélgettünk a MALÉV-es időkről, a 2-es Terminál megnyitásáról, valamint a menetrend egyeztető konferenciákról. Új sorozatot indítunk MALÉV-sztorik néven, amelynek ez az első része. Nemsokára újabb izgalmas történeteket hallhattok az egykori nemzeti légitársaság fénykorából. _ _ _ _ _…
 
Az e heti adásban kicsit könnyebbre vettük a figurát, ugyanis nem volt előre meghatározott témánk. Lóránt mesélt a malagai kiruccanásáról, Bálint a kisgépes (PPL) képzésről, amibe éppen belekezdett, Máté pedig megemlékezett az első Holdra szállás 51. évfordulójáról. Mindezek mellett egy pár olcsó és vírusbiztos nyaralód esztinációt is ajánlunk, val…
 
Egyre többen kezdik felfedezni az Airbus A220 pilótából lett influenszert, aki rövid idő alatt robbant be a YouTube-videóival, valamint már TikTok-on és más közösségi média felületeken is egyre népszerűbb lesz.Hogyan került egy francia-magyar származású srác a Baltikumba, hogy Airbus A220 típusra szerezzen jogosítást? Illetve miért szeretett volna …
 
Egy darabig az utolsó, koronavírust érintő adásunk, amiben arról beszélgettünk, hogy milyen elővigyázatossággal készülünk a COVID első hulláma utáni első repülésünkre, valamint hoztunk egy pár ötletet, hogy hova is érdemes elutaznunk és repülnünk, ha végre ki akarunk szabadulni az országból a nyári időszak alatt. És persze Lóránt ismét meglepte a c…
 
Ebben az adásban Bálint, Lóránt és Máté mellett Takács Péter, a Malév Air Tours ügyvezetője is csatlakozott a beszélgetéshez, amelyben számos témát jártunk körbe. Beszélgettünk a COVID-válság által felgyorsított géptípus nyugdíjazásokról, a Boeing-Airbus repülőgépgyárak duopóliumáról és hogy jót tenne-e a piacnak egy harmadik nagyobb repülőgépgyár.…
 
Miért költözik vissza Budapestre Anita és Dani a kisbabájukkal 11 év stockholm után? Bán András beszélgetése a nagy sikerű index interjú kapcsán. adásnapló bemutatkozás, az egymásra találásunk varázslatos módja – Index szevasztok blog: 11 év után hazaköltözünk Svédországból skandinavisztika szak heccből budapesten stockholmba költözés 2008-ban ered…
 
Visszatért a Hetes Terminál, ráadásul megújult formában és felállással! A legújabb részben arról beszélgettünk és vitáztunk, hogy milyen hatással lesz a repülés és utazás világára a koronavírus és a karantén utáni világ. Vajon kötelező marad a repülőgépeken a maszk viselete? Mennyiben változik meg a repülőjegy-foglalási szokásunk, illetve az üzleti…
 
az egyik legrangosabb budapesti gimnázium rutinos pedagógusával beszélgettem a kornavírus-járvány alatt hirtelen megváltozott oktatási környezetről, az érettségiről és a kilátásokról. nagyon erős kijelentések hangzottak el. ezt az epizódot mindenkinek meg kellene hallgatnia, hogy a társadalom egyik legfontosabb területén egy picit rendet tudjunk te…
 
Az 1960-as években indult el Magyarországon a hangoskönyvek készítése, első felolvasók között csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez Bodor Tibor színművész, aki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége Hangos könyvtárának egyik legaktívabb felolvasója volt. Pályafutása során közel 9 000 órányi hanganyagot olvasott fel, amelyből a digitalizálás után…
 
szeretnél a jövőbe látni? most megteheted a járvány kapcsán, mert Ádám barátom beszámol arról, hogy hong kong-ban mi a helyzet a COVID-19 járvány kapcsán. ők súlyos hónapokkal európa előtt járnak minden tekintetben. beszélgettünk még a kulturális különbségekről, kínáról, a magyarokról. iratkozz fel a „bezzeg a hac“ spotify playlistre, ahol a műsorb…
 
Elvesztette a munkáját? Vállalkozóként kell-e bérleti díjat fizetni? Mi a helyzet a munkaszerződéssel? Aláírjuk az új szerződést, vagy sem? Kurzarbeit vonatkozik ránk, vagy sem? Munkanélküli támogatásra hol, mikor kell jelentkezni? Mi a helyzet a gyermekek láthatásával? Vállalkozóként milyen támogatásra számíthatunk? Ingyenes gyorssegítséget ajánl …
 
összeszedtem a gondolataimat azzal kapcsolatban, hogy szerintem milyen változásokra van szükség a globális járvány kapcsán és hogy miképpen tudunk vigyázni a mentális egészségünkre ezekben a nehéz időkben. https://linktr.ee/bandirepublicMagdalena Szep által
 
Nem mondta le, csak módosította a kiírását az idei, hagyományos vers és mesemondó versenyének az AMAPED. Ahogy arról már beszámoltunk a Bécsi Magyarokban, idén egy újítással készültek, videofelvételen is várták a verseket, meséket a márciusra meghirdetett versmondó versenyre, azoknak, akik személyesen nem tudnának eljönni az osztrák fővárosba. Így …
 
vasárnap reggel 7-8-ig egy teljesen új, formabontó zenés adással mutatkozom be a Radio FRO hullámhosszán. a téma márcuis 15-e lévén a magyarságunkhoz fűződő viszonyunk, a kelet-európai gyökereink mibenléte. mindannyian különböző módon éljük meg a hovatartozásunkat, de ebben az adásban arra keresem a választ, hogy mi az ami összeköt bennünket magyar…
 
Nagy örömünkre sokan beszálltak a #nemluxustáska kampányba, és egyre bővül azok száma, akik buzdítanak és lehetőséget biztosítanak a táskák összegyűjtésére. Bécsben már három helyszín is van ahova január végéig várják az adományokat, valamint a héten az Endo Klub rendezvényén is várják a felajánlásokat. Emellett szó lesz arról is, hogy ismét meghir…
 
A Qantas több tesztrepülést is végez New York-Sydney és London-Sydney útvonalon Project Sunrise néven, hogy kutassa a 20 órás közvetlen járat hatását az utasokra és a személyzetre. Az e heti adásban az ultra hosszútávú járatokról beszélgetünk, valamint megvitatjuk, hogy milyen hatással van az utasra egy 15-18 órás repülőút. Nektek mi a preferenciát…
 
Az e heti epizódban beszélünk a Thomas Cook bukásának hátteréről, összeszedtük, hogy milyen okok vezettek el a véghez, valamint beszéltünk az elmúlt 2 évben tapasztalt légitársasági csődhullámról és kategorizáltuk a légitársaságok elhullásának okait. Nektek mi a véleményetek az iparágban tapasztalt légitársasági bukásokról? Vajon mikor stabilizálód…
 
Tudjátok, hogy mi kell ahhoz, hogy Te egyszerűen kereshess és foglalhass egy repülőjegyet? Milyen volt az internet kora előtt a repülőjegy foglalás, értékesítés? Illetve, mi a különbség a Skyscanner és az utazási irodák között. Erről és még sok mindenről beszélgetünk az e heti adásunkban, melynek célja, hogy egy kis ízelítőt adjon az amúgy bonyolul…
 
Nagy idők nagy tanúja, örökifjú veterán. Több mint 3 évtizede jelen van az ultra világában. A Spartathlon törzsvendége és világrekordere: 22-szer finiselt, most jöhet a 23. Óz, a nagy varázsló után itt van Lőw, a nagy duruzsló: mert mindig telebeszéli a fejed szép versenyekkel. Beszélgetőtársunk Márkus Öcsi volt.…
 
Ebben az adásban a Boeing 737 MAX körüli botrányról beszélgetünk. Szóba kerül, hogy miért is kezdett bele a Boeing ebbe a fejlesztésbe és miért vált egy iszonyatos kapkodássá a 737 MAX program. Arról is szót ejtünk, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) milyen hibákat követett el, amelyek a két halálos légikatasztrófához is vezethetett.…
 
Sokáig vendéglátózott, amíg személyes érdeklődése nem fordította az aktív sportolás, majd a versenyszervezés felé. Biznisz & profit, bakik & felemelő pillanatok, nagy távlatok & apró lépések. UB, UTT, BalatonMan versenyek, MaratonMan bolt - minden hozzá tartozik. Zelcsényi "Muki" Miklóssal beszélgettünk.…
 
Ebben az epizódban a Ryanair csoportba szerveződéséről és a leányvállalataik helyzetéről beszélgetünk. Tudatosan rejtegeti új leányvállalatok mögé a Ryanair a saját brandjét? Miért épít új brandeket Máltán, Ausztriában és Lengyelországban az ír low-cost légitársaság? Miért nem repülnek oly szívesen az osztrákok és németek külföldi márkával? Ez és m…
 
Eljött a nagy pillanat, landolt a Hetes Terminál első adása. Ebben az epizódban Bálint és Máté a párizsi légiszalonon bejelentett új, megnövelt hatótávolságú keskenytörzsű Airbus A321XLR-t fogja körbejárni. Valóban forradalmi lehet az Airbus A320neo család új altípusa? Tényleg korszakváltást hozhat el a hosszútávú járatok kapcsán? És vajon elegendő…
 
Fogyatékosok sportja kapcsán beugrik alapítványa. Politika kapcsán pártja. Futás kapcsán pedig a Suhanj!6 verseny, kerekesszékes maratonok és még sok más. Gusztos Péterrel beszélgettünk vegaságról, civil szervezet vezetéséről, jótékonyságról, közösségteremtésről, életmódváltásról és persze a futó-szelfizésről.…
 
A Dunakanyar bombázója, a Vaskapu Kalüpszó nimfája, Komárom-Esztergom megye szép szülötte és kitüntetettje, a Hospice nagykövete, a szponzorok célpontja, egykori RW-címlaplány, Spartathlon- és UB-győztes, az immáron főállású edző, futó és háztartásbeli Maráz Zsuzsi mesél nekünk a 250 kilis japán Sakura-Michiről és másról.…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login