PODCAST: Milyen út vezeti ki Szlovákiát a válságból?

 
Megosztás
 

Manage episode 287420544 series 2867040
A sorozat szerzője: Ma7 Médiacsalád, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
A szlovák gazdaság már a válság előtt sem mutatott kedvező adatokat, mert a környező országokhoz képest lelassult a fejlődés üteme. Ennek köszönhetően az egykori tátrai tigris már korántsem volt olyan vonzó a nemzetközi befektetők számára, mint az ezredforduló után. A járvány viszont új helyzetet teremtett, miközben jelentős források segítik az unió tagállamainak gazdasági beindítását. Már csak az a kérdés, melyik ország milyen hatékonyan tudja ezt felhasználni. A zöld gazdaság vagy a kutatások területén ugyanis Szlovákia eddig sem állt jól, most viszont éppen itt kellene bizonyítani a versenyképességét. Vajon megújulhatnak az épületeink, az egyetemeink, és új pályára állhat az autógyártásra túlzottan is fókuszáló szlovák ipar? Tartsanak velünk, s erre is választ kapnak!

5 epizódok