PODCAST: "Egy közösség irányítása felelősségteljes döntéshozatalt is jelent.” - beszélgetés Géresi Róbert református püspökkel és Porubán Ferenc egyházgondnokkal

 
Megosztás
 

Manage episode 287380746 series 2867042
A sorozat szerzője: Ma7 Médiacsalád, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
Éreztem a gyülekezet megszólító szeretetét. Egy közösség irányítása felelősségteljes döntéshozatalt is jelent. – hangsúlyozta Géresi Róbert, aki számára az új tisztség elsősorban elhívást és szolgálatot jelent. A beszélgetésben részletezzük az új egyházvezetés célkitűzéseit, feladatait, a lelkészhiány és az ökumenizmus megerősödésének kérdését. Nem csupán a muszlim világgal való szembenállás vagy együttélés jelent kihívást a keresztyén egyházak számára, hanem azok a társadalmi változások is, amelyek 2015-től itt vannak Európában. - húzta alá a püspök, aki hozzá tette, hogy az egyházak érzik annak súlyát, hogy a történelmi összetartozás még hangsúlyosabban jelenjen meg. Porubán Ferenc főgondnok elmondása szerint a református egyház és az állam viszonya aránylag korrekt. Az egyházak támogatása a mindenkori gazdasági helyzethez igazodik, de ez csak a lelkészek fizetésére elég. Nézze velünk a beszélgetést.

9 epizódok