Lépjen offline állapotba az Player FM alkalmazással!
Tarr Zoltán: Magyar Péter nevét Európa-szerte jól ismerik – Kompország
Manage episode 438276357 series 3319339
Az egyik legelső lépés, amit meg kell tennünk, hogy Magyarország helyzetét Európában valamilyen módon más irányba fordítsuk, és ehhez rendkívül fontosak azok a kapcsolatok, melyekre lehetőséget biztosít az európai parlamenti tagság – más témák mellett erről is beszélt Kompország című műsorunkban Tarr Zoltán református lelkész, a Tisztelet és Szabadság Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának vezetője. A Tisza Párt politikusa úgy gondolja, azért is fontos, hogy másfajta kép alakuljon ki a közösségen belül Magyarországról, hogy a rendelkezésre álló pénzek mégiscsak eljussanak azokhoz, akik jogosultak rájuk, annak ellenére, hogy a kormány nem megfelelően bánik ezekkel a forrásokkal. Az is a párt céljai között szerepel, hogy Magyarországot ismét visszaültessék az európai ügyekről szóló tárgyalások asztalaihoz. Ebben nagy szerep hárul Magyar Péterre, akinek a nevét Tarr Zoltán szerint Európa-szerte jól ismerik. • Miben kell még változtatnia a viselkedésén a Tisza Pártnak? • Lehet-e miniszterelnökjelölt Magyar Péterből? • Mitől fél leginkább a kormány? • Miért veszélyes az a kormányra, ha az emberek rájönnek, hogy van választási lehetőségük?
Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop
A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV Olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! https://hang.hu/elofizetes
279 epizódok

Minden epizód
×Üdvözlünk a Player FM-nél!
A Player FM lejátszó az internetet böngészi a kiváló minőségű podcastok után, hogy ön élvezhesse azokat. Ez a legjobb podcast-alkalmazás, Androidon, iPhone-on és a weben is működik. Jelentkezzen be az feliratkozások szinkronizálásához az eszközök között.