Kárhozatra születnek az ork csecsemők? [A hatalom gyűrűi-kibeszélő II/1.]
Manage episode 437894404 series 2880340
Rögtön mélyvízbe ugrottunk A hatalom gyűrűi-kibeszélő első adásában vendégeinkkel, Barna Bálint és Füzessy Tamás Tolkien-szakértőkkel, hiszen a Sauron újjászületésével induló évad kapcsán belebonyolódtunk a tolkieni koncepcióba testről és lélekről, valamint a teremtési képességről. Aztán alaposan megvitattuk azt is, hogyan és hogyan nem működik a mágia Középföldén – és miben kapcsolódik mindez a keresztény hagyományhoz. Beszéltünk arról a bizonyos koronáról, amivel Adar végzett Sauron korábbi alakjával. Tisztáztuk, létezhetnek-e orkbabák és aggódó ork apukák, valamint, hogy mennyi alapja lehet Tolkiennál egy ork szabadságharcnak. Szóba került még Círdan és a tündék szakálla, a gyűrűk készítésének körülményei és sorrendje, valamint, hogy ezek megváltoztatásának milyen következményei lehetnek. Annatar feltűnése kapcsán pedig visszatértünk Sauronhoz, és a sorozat által eddig kiaknázatlan erejéhez.
Ahogy korábban, a kérdéseiteket várjuk a szerk@konyvesmagazin.hu címre – a tárgyba írjátok be, légyszi, hogy A hatalom gyűrűi-kibeszélő.
194 epizódok