Olyan nincs, hogy biztonsági számla, ilyenkor le kell csapni a telefont

 
Megosztás
 

Manage episode 340201124 series 2432061
A sorozat szerzője: G7, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

Fáradhatatlanok, napi több száz embert hívnak fel, és a teljes magyar bankpiacot nézve negyedévente átlagosan több száz millió forintot raknak zsebre a magukat banki alkalmazottaknak kiadó csalók. A pénzt az ügyfelek pedig sokszor maguk utalják át a csalók által megadott, biztonságinak nevezett számlaszámra.

Rendkívül kifinomult módszerekkel dolgoznak, szinte egy profi call centert szimulálnak a csalók, háttérzajjal, banki és IT-biztonsági szakszavakkal, átkapcsolással, amikor felhívnak valakit azzal, hogy ismeretlen tettesek el akarják tulajdonítani a számlájukon lévő összeget. Már az is gyanús jel, hogy érdeklődnek a számlán lévő összeg nagyságáról, amit az igazi bankok sosem kérdeznek meg, mert már tudják, ahogy a kártyaszámunkat is – mondta Sonjic László, az OTP Bank informatikai és bankbiztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója a G7 podcastban.

A beszélgetést ide kattintva vagy bármely podcastlejátszóban lehet meghallgatni:

https://g7.hu/uploads/2022/09/Sonjic-Laszlo-vagott.mp3

Vannak olyan árulkodó jelek, amelyek gyanút kell, hogy keltsenek bennünk. Az általában bankihoz hasonló, vonalas számról telefonáló csalók azonosítót, PIN-kódot, jelszavakat, kártyaszámot vagy a kártya hátoldalán lévő 3 jegyű kódot, esetleg SMS-kódot kérnek, amivel pénzügyi tranzakciót tudnak lebonyolítani. Ilyen adatokat a bankok sosem kérnek ügyfeleiktől, ahogy olyan sincs, hogy biztonsági számla, amire a csalók általában hivatkoznak, hogy oda kell átutalni a pénzt.

A kettős ügyfél-azonosítás bevezetésével csökkent ugyan a csalások száma, de az elkövetők is finomítottak a módszereiken – mondta Sonjic László. Így most vagy egy alkalmazás telepítését kérik az ügyféltől, és így veszik át az irányítást – az SMS-ben kapott hitelesítő kódokat is látják -, vagy rábírják az ügyfelet, hogy saját maga hajtsa végre a tranzakciót.

Sajnos folyamatosan nő a csalások száma és a kárértéke is, ezért mindig ébernek kell lenni. A telefonos csalásokon kívül a legelterjedtebb elkövetés a nyereményjátékos és a rövid idő alatt többszörös megtérüléssel kecsegetető kriptovalutás befektetési csalások.

Jó hír ugyanakkor, hogy a banki csalásmegelőzési és monitoringrendszerek az ellopott összeg többszörösét „mentik meg”, amikor kiszűrik a gyanús tranzakciókat – tette hozzá.

A podcast megjelenését az OTP Bank támogatta.

The post Olyan nincs, hogy biztonsági számla, ilyenkor le kell csapni a telefont first appeared on G7 - Gazdasági sztorik érthetően.

247 epizódok