Lépjen offline állapotba az Player FM alkalmazással!
JELENLÉT PROGRAM - aluról, a helyiekkel együtt kialakított, ottani diagnózisra épülő, türelmes fejlesztési szemlélet
Manage episode 307617693 series 2867054
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghatározó szakmai szemléletéről, a 'Felzárkózó települések' programról beszélgettünk a Civil Rádióban, annak egyik vezetőjével: Németh Nándorral.
A máltaiaknál ez a jelenlét valamennyi programjuknak az alapja, módszere, szemlélete, működésbeli alapköve. Ezt bontjuk ki, ismerjük meg részleteiben a beszélgetés során: az elindulást jelentő szociális diagnózistól - amely a helyi problémahalmaz és erőforráskészlet feltárását jelenti, amivel az adott település rendelkezik. Azért, hogy a beavatkozó szakemberek megpróbálják megérteni, hogy miből ered a közvetlenül ott tapasztalt helyzet. Erre, a helyiekkel együttesen építik fel a címben jelzett "türelmes, apró lépéseket tartalmazó" fejlesztési programot.
Németh Nándor kiemelt hangsúlyt ad annak, hogy semmiképpen nem fölülről vezérelt, s már előre - évekre kőbe vésett fejlesztési programmal, sablonokba beleszuszakolt megoldásokkal, hanem a helyi sajátosságokra épülő folyamatokkal dolgoznak.
Szóba kerül az EU-s programok gyakran szűkre szabott kényszere, a többi egyházi szervezettel fokozatosan kialakuló kölcsönösséget kívánó szakmai összefogás szüksége, hogy a 300-nál több településre tervezett 'Felzárkozó települések' program az évek során majd megvalósulhasson.
A Demokrácia MOST! műsorának házigazdái: Péterfi Ferenc és Sain Mátyás
65 epizódok

Minden epizód
×Üdvözlünk a Player FM-nél!
A Player FM lejátszó az internetet böngészi a kiváló minőségű podcastok után, hogy ön élvezhesse azokat. Ez a legjobb podcast-alkalmazás, Androidon, iPhone-on és a weben is működik. Jelentkezzen be az feliratkozások szinkronizálásához az eszközök között.