A Demokrácia MOST! műsorában a Nagy Tavak Koalíció alakulását, működését mutatjuk be.
Történt, hogy 2020-ban egymásra találtak a Fertő Tó Barátai Egyesület, a Velencei tó körüli érdekvédelmet szervező Alba Natura Civil Alapítvány, a Tatai tó megvédésére alakult Stop Avalon Mozgalom együttműködésben a helyi Városvédő Egyesülettel, valamint az Összefogás a Balatonért Egyesület. Kiderült, hogy valamennyien a környezetet, a természetet és a helyi társadalmat is sértő beruházások, a durva változtatások megakadálozásában érintettek. A koalíció alakulását és működését szakmailag a Civil Kollégium Alapítvány segíti.
A Koalíció egy sajtóközleményt jelentetett meg és egy törvényjavaslattal az Országgyűléshez fordult, hogy ezzel védjék a hazai vizeket és vízpartokat a különféle beruházásokkal történő egyre agresszívebb átalakításától.
Vendégeink a Nagy Tavak Koalíció szervezeteinek képviselői. Házigazda Péterfi Ferenc
63 epizódok

A Player FM lejátszó az internetet böngészi a kiváló minőségű podcastok után, hogy ön élvezhesse azokat. Ez a legjobb podcast-alkalmazás, Androidon, iPhone-on és a weben is működik. Jelentkezzen be az feliratkozások szinkronizálásához az eszközök között.