Remekművek titkai 2. - Jan van Eyck: Az Arnolfini házaspár (1434)

Ambrus@ alkotói stúdiója

Mindenki ezerszer látta már ezeket a képeket, ezért úgy tűnhet, nincs már mit elmondani róluk. Ám az igazi remekművek titkait nem könnyű megfejteni, és mindig tartogatnak meglepetéseket. És ha az ember jó kérdést tesz fel, meglepően izgalmas válaszokat kaphat. Kérdés: Ki ez a férfi? A figyelem központjában évszázadok óta a fiatal nő áll – talán a smaragdzöld ruha az oka? –, és egy pillantásra sem méltatjuk a férfit, aki a kezét fogja. A nő igazán extravagáns látvány – a furcsa szarvszerű hajviselet, a felborotvált homlok, a művészi redőkbe rendezett hosszú, uszályos ruha mind őt teszi a kép főhősévé. A mellette álló, sötét ruhába öltözött férfi szinte belesimul a háttérbe. Pedig a korabeli nézők számára nyilvánvaló volt: valójában ő a kép főszereplője, aki mindezt a luxust, amit a kép ábrázol, megteremtette. Jan van Eyck: Az Arnolfini házaspár (1430) Merthogy a pár gazdag volt – méghozzá elképesztő mértékben. A picike hálófülkében a kor legdrágább luxustermékei láthatók: a valódi üveggel fedett ablak, a narancs az ablakpárkányon, a tükör a falon, a fémből készült csillár és a piros kelme, amely beborítja a hátteret. A fiatal nő uszálya olyan hosszú, hogy csakis egy szolgálólány segítségével tudott járni, a zöld ruhát szegélyező hermelinprém pedig legalább 600 állatból készült. A férfialak ruhája is méltó a vagyonához. A kor nemesei sem hordtak ennél különb öltözéket – ám ez a két figura polgári származású volt. Erre utal a lakás, ahol állnak, a picike tér, a fapadló és a papucs, amelyet azért húzott a férfi a lábára, hogy az utca mocska ne piszkítsa be a ruháját. A férfi kereskedő és bankár lehetett, gazdagságát az eszének köszönhette. Annak a józan észnek, ami itt és most cserben hagyta. A fiatal lányt ugyanis nem a pénzéért vette el, hanem puszta szerelemből, és a képet látva ez a korabeli nézőknek egyértelmű volt. A kép főhőse, Michele Arnolfini – aki bátyjával a francia király gazdasági tanácsadója volt – a képen épp egy névtelen és rangtalan szegény lányt vesz el feleségül, akinek mindent ő ajándékozott. Egyet kivéve: a vagyont. A kép valóban a házasságkötés pillanatát ábrázolja, ehhez ugyanis a 15. században még nem kellett templomba menni, sőt pap jelenlétére sem volt szükség. A domború tükörben látható tanúk nem is az esküvő igazolására kellettek, hanem a házassági szerződéshez, amely a korban nagyon gyakori volt, különösen ha az egyik fél nagy vagyonnal rendelkezett. A kép legfontosabb részlete ugyanis a férfi keze, amelyet az arának nyújt: ez a kéz a bal. Ez azt jelenti, hogy ez csak „balkézről való” házasság, amelyben a feleség – bár törvényes hitves – nem egyenrangú a férjjel, és nem örökölheti annak vagyonát sem ő, sem a gyermekeik. A feleség így sem járt rosszul, a szerződés alapján annyi pénzt kapott, amennyi özvegysége esetén is kitartott, ám a vagyon a családban maradt. A férj nevét ismerjük, ám a fiatal ara kilétét homály fedi. A nevét sehol nem említik, ami csak egyet jelenthet: sem ő, sem a családja nem volt fontos. Ám az biztos, hogy nem volt várandós – csak ilyen volt a kor ruhadivata. Ma a mellet hangsúlyozzuk, akkoriban a nagy has volt hasonlóan szexis. --- Írta: Fodor Mária | Megjelent: Nők Lapja Évszakok 2012/ősz, 118. o. | Elmondja: Ambrus Attila József | Aláfestő Free zene: Bethoven: Moonlight Sonata #remekmuvektitkai #fodormaria #ambrusaalkotoistudioja