Radio Studio nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
Egykoron a Szabadlovas Közgazdász Egylet tagjai készítették a műsort. Az egyesület azóta megszűnt, vagy csak alszik, nem lehet tudni. De néhány egykori tag és barát folytatja. A célunk változatlan, olyan formában beszélünk közgazdasági kérdésekről, hogy az ne csak érdekes, de érthető is legyen. Vagy pedig nem közgazdasági kérdésekről beszélgetünk közgazdászokként. Kapcsolat: Kovács Ádám FB
  continue reading
 
SELF-ORGANIZING CHAOS (Sőrés Zsolt, Tóth Pál) Műsorunk a Tilos Rádió egyik legrégebbi, 1992 tavasza óta működő programja. A műsor elsődleges célja, hogy megismertesse és terjessze Magyarországon, legfőképpen pedig Budapesten a kortárs komoly-, konkrét-, elektronikus-, improvizatív-, új-, zaj- és más létező, a megszokott és a hagyományos műfajokba nem sorolható nemzetközi zenei törekvéseket. (Ezen zenei "paradigma" összefoglaló neve a "no wave", amely terminológiát a nyugati zenei sajtóból ve ...
  continue reading
 
Az Iggy Pop 1981-ben megjelent Party albumán szereplő Bang Bang c. számmal nem véletlenül azonos nevű "Rock and Roll" műsor két hetente vasárnap délután 3-tól jelentkezik kb. egy órában. A műsor javát az utóbbi 60 év zenei anyagának közel 35 év alatt fölcsipegetett gyűjteményéből válogatjuk ki. Igyekszünk ennek a kornak megragadni és közvetíteni bizonyos lenyomatait (garage, punk, 60'-s, psychedelic, exotica, jungle, industrial, aussie, independent, detroit style, etc.), különösen a kevésbé ...
  continue reading
 
Loading …
show series
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.04.19. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -LivingTotem - live - Aether - 2024.04.26. https://www.aetherclub.com/events/hidegver-x-aether -dj kraak - DarkDisco - Nemdebár - 2024.05.09. -dj kraak - .........…
  continue reading
 
nate wooley - complete syllables music (2017, 4xcd, pleasure of the text records – pottr1307) 0:00:00 no wave hírek some fine legacy kiadónál jelent meg arnold dreyblatt "music from the resting state” című lemeze. bár az "orchestra of excited strings" című lemeze után az alternatív hangolások úttörő, energikus megoldásáért széles körben ismertté vá…
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.05.03. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -dj kraak - Csepel Művek - Echo - 2024.05.03. https://fb.me/e/1HTUkpTd0 -dj kraak - DarkDisco - Nemdebár - 2024.05.09. https://fb.me/e/bmzpB4c2p -dj kraak - New Wa…
  continue reading
 
aube - sensory symphonies (2023, 4xcd, urashima - ushi020) 0:00:00 no wave hírek a belga metaphon kiadót 2007-ben alapította timo van luijk és marc wroblewski. ma már csak timo van luijk vezeti a kiadót, amely 2012-ig koncertszervezőként is tevékenykedett. többek között az amm, limpe fuchs, michael ranta, remko scha, hans reichel, david behrman, ca…
  continue reading
 
the avantgarde series (deutsche grammophon 2023) 0:00:00 no wave hírek diamanda galas 1952-ben született görög amerikai énekesnő, zongorista, zeneszerző. első lemeze 1979-ben jelent meg. sorban jelentek meg lemezei, de a 2000 években ezek egyre ritkábbak lettek, majd 2007 után 10 év hosszú szünet következett. 2017-től saját intravenal sound operati…
  continue reading
 
nikolaus gerszewski 0:00:00 no wave hírek április 10 és 13. között a londni cafe otoban 4 napos rezidencián volt a 4 tagú أحمد [ahmed] formáció. a pat thomas (zongora), antonin gerbal (dob), joel grip (nagybőgő) és seymour wright (szaxofon) valós időben értelmezi újra, az 1927 és 1993 között élt, ahmed abdul-malik amerikai jazz zenész, zeneszerző, …
  continue reading
 
Egy teljes órányi programajánló a Festival of Abnormal Music rendezvény kapcsán. Tracklista: 01. Stone Sober - Oddfish (kezdődött: 00:04:19) 02. Stone Sober - Hail and Lightning (Live) (kezdődött: 00:09:39) 03. Power Flower - I am Weed (kezdődött: 00:14:59) 04. Power Flower - Get Off My Ass! (kezdődött: 00:18:39) 05. Dupla Eutanázia - multitascing …
  continue reading
 
phil minton / szilárd mezei "two lives" 0:00:00 no wave hírek az olasz iI dischi di angelica kiadónál jelent meg anthony braxton saxophone quartet "sax qt (lorraine) 2022" című 4 cédés boksz. március végén a tri centric foundation adott ki egy 10 cédés anthony braxton boxot, "10 comp (lorraine) 2022” címmel. utóbbiról már beszéltem a március 10. no…
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.03.22. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -dj kraak - .......Secret Location 2024.04.13. -LivingTotem - live - 2024.04.26. -dj kraak - DarkDisco - Nemdebár - 2024.05.09. -dj kraak - ............ 2024.06.14…
  continue reading
 
És egyáltalán, mit várnak az emberek politikától? Mi a fontosabb, a demokratikus döntéshozatal, vagy az erős vezető? A növekedés vagy a szabadság? Milyen csoportok rajzolódnak ki ezek szerint a magyar társadalmoban? Tóth István Györggyel, a TÁRKI vezériazgatójával beszélgettünk a "Szabadság, biztonság, és az igazságos társadalompolitika kereslete" …
  continue reading
 
eötvös péter (fotó: jean-françois leclerq) 0:00:00 no wave hírek 1987-ben david grubbs amerikai gitáros/énekes, miközben a washingtoni georgetown egyetemen tanult, hozta létre a bastro poszt-punk zenekart. több tagcsere után alakult ki a végső, grubbs, clark johnson, john mcentire trió. ebben a felállásban 2 lemezük jelent meg. ezután johnson ottha…
  continue reading
 
ungváry tamás 0:00:00 no wave hírek a német auf abwegen kiadónál jelent meg seth nehil/bruno duplant "(else)where" című dupla cédéje. az "(else)where", bruno duplant és seth nehil zeneszerzők valamint tj norris és harrison higgs fotósok együttműködése. a dobozos kiadvány két cédét és 10 kártyát tartalmaz. a két cédén tizenöt, (5:00 és 10:00) perc h…
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.03.22. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -dj kraak - New Wave Szerúség - Edith - 2024.03.29. https://www.facebook.com/events/947094986802411/?ref=newsfeed -dj kraak - DarkDisco - Nemdebár - 2024.05.09. -d…
  continue reading
 
christian wolff 0:00:00 no wave hírek roberta settels amerikai zeneszerző és ipari formatervező volt. zeneszerzést tanult a new york-i juliardon, majd európába költözött. a 70-es és 80-as években stockholmban az elektronmusikstudionban (ems)-ben és a fylkingenben, majd párizsban, az ircam-ban dolgozott és komponált elektronikus zenét. pierre boulez…
  continue reading
 
Anthony Braxton — Roland Dahinden — Hildegard Kleeb – Four Compositions (Wesleyan) 2013 (2023, 4xCD Box Set, Prague Music Platform – PMP2301) 00:00:00 no wave hírek folytatódik a januárban elhunyt phil niblock lemezek kiadása. 2022 nyarán anna clementi e-mailben kereste meg a berlini karl records kiadót, amit 2006-ban alapított thomas herbst. a kia…
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.02.23. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -Dj kraak - New Wave Szerúség - Edith - 2024.03.29. https://www.facebook.com/events/947094986802411/?ref=newsfeed -LivingTotem - live 2024. 09. ........ Panoramic …
  continue reading
 
rouge ciel (fotó: éliza sakacha) 0:00:00 no wave hírek februárban újabb négy lemezt adott ki simon reynell shefieldi kiadója, az another timbre. ezek: paul newland - things that happen again a lemezen hallható 2009 és 2021 között írt 5 kamaradarabot az apartment house adja elő. paul newland zeneszerző, zenész, a [rout] csoport és az exquisite corps…
  continue reading
 
0:00:00 no wave hírek 76 éves korában, február 13-án elhunyt alan tomlinson manchesterben született angol harsonás, aki többek között tagja volt a i.l.e.a. cockpit theatre music ensemble-nek, tony oxley angular apron-jának, barry guy london jazz composers orchestra-jának, a ballet rambert orchestra-nak és az electo-acoustic cabaret-nek. számos zené…
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.02.23. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -Dj kraak - International E.B.M. day 2024 - Hungary 2024.02.24. https://www.facebook.com/events/189804534207494?ref=newsfeed -LivingTotem - live - Auróra 2024.03.0…
  continue reading
 
- a 2023.11.02-i adás ismétlése - Léderer Sándor, a K-Monitor alapítója volt a vendégünk a Panoráma projektjük kapcsán, melyben drónfelvételek segítségével tették láthatóvá, miként alakítja át a balatoni tájat a NER. De ha valaki arra kíváncsi, hogy hogy áll az integritás hatóság első éves működésének mérlege, akkor az adás második felére tekerjen.…
  continue reading
 
0:00:00 no wave hírek február 9-én elhunyt damo suzuki japán zenész, akit a nagyközönség leginkább a német can krautrock együttessel felvett lemezeiről ismer. suzuki 1970 és 1973 között volt az együttes tagja, és ezalatt közösen készítették el a „soundtracks”, a „tago mago”, az „ege bamyası” és a „future days” című albumokat. suzuki 73-ban kivált a…
  continue reading
 
Amaury Cambuzat (Ulan Bator, I Feel Like Bombed Cathedral, Faust) a múlt héten adott két koncertet Budapesten és Szegeden, de sajnos a műsoridőnk nem esett bele ebbe a mini turnéba. Hogy azért a BangBangben is hallhassátok, elhívtuk a mi kis stúdiónkba, készítettünk néhány felvételt, ebből is játszunk majd részleteket...…
  continue reading
 
0:00:00 no wave hírek tavaly június 22-én, 82 éves korában hunyt el peter brötzman német szaxofonos, képzőművész. peter brötzmann radikális és energikus játékstílusáról volt ismert. több mint 50 évig játszott szaxofonon, és a németországi free jazz egyik úttörőjének tartották. egy olyan zenészcsoport tagja volt, amely a hatvanas évek közepén szakít…
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.02.09. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -LivingTotem - live - Beton, Győr 2024.02.17. https://www.facebook.com/events/1104858763857690/?ref=newsfeed -Dj kraak - International E.B.M. day 2024 - Hungary 20…
  continue reading
 
a 2023.11.16-i adás ismétlése A hulladékgazdálkodás helyzete Magyarországon a MOL koncesszió után. Vendégünk, Wiedemann Tamás a Szabad Európa újságírója számos cikkben és podcast-ban követte ezt a történetet. A Kovács Ádám hangpostájában ezúttal egy tankönyvszerű történet bontakozik ki arról, hogy milyen negatív következményekkel jár, ha nem sikerü…
  continue reading
 
tatsuya yoshida 0:00:00 no wave hírek a múlt heti no wave hírekben beszéltem az 1941-ben münchenben született limpe fuchs zeneszerző, ütőhangszeres és hangszerépítőről, illetve az ann ott kiadónál megjelent új, „alloa” című lemezéről, amin új hangszerén, egy kiselejtezéstől megmentett, felújított zongorán játszik és énekel. most az 1997-ben new yor…
  continue reading
 
Kortárs török zajongás - még egyszer! Tracklist; Fairuz Derin Bulut - Kervn Geçmez (2003) Nekropsi - Crying Game (1996) Ayyuka - Karşılama (2019) Grangulez - Duende (2007) Palmiyeler - Jazz Jackrabbit (2021) The Raws - Karanlık ve Soğuk (2019) Dehr-i Yalan - Yangın Var (2007) Haossaa - Üç Renk Suluboya (2013) Goblin Daycare - Officer Down! (2023) E…
  continue reading
 
peter ablinger (fuga) 0:00:00 no wave hírek jukka-pekka kervinen 1961-ben született finn zeneszerző, író és képzőművész. a helsinki egyetemen ás a milton keynes open university-n tanult zeneelméletet és informatikát, valamint magán úton zeneszerzést. művei főként kísérleti, számítógépes művek, beleértve az algoritmikus zeneszerzési módszereket is. …
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.01.26. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -LivingTotem - live - Beton, Győr 2024.02.17. -Dj kraak - International E.B.M. day 2024 - Hungary 2024.02.24. -LivingTotem - live - Auróra 2024.03.01. Panoramic Ba…
  continue reading
 
amelia cuni 0:00:00 no wave hírek a német krautrock zenekar, a can 1968-ban kölnben alakult. korábban, irmin schmidt, akinek 1966-os new yorki utazása felkeltette a rockzene iránti érdeklődését, hazatérése után david c. johnson amerikai avantgárd zeneszerzővel és fuvolással, valamint holger czukay zenetanárral együttest alakított. schmidt és czukay…
  continue reading
 
phill niblock 0:00:00 no wave hírek újabb 2 lemezzel jött ki simon reynell another timbre kiadója. martin arnold "flax". a darab premierje novemberben volt a huddersfieldi kortárs zenei fesztiválon. ez egy cd-hosszúságú szólózongora darab, amelyet eredetileg philip thomas zongoraművész rendelt meg, de nem tudta előadni, helyett kerry yong adta elő.…
  continue reading
 
Magyarország leghallgatottabb electro-industrial-wave műsora! 2024.01.12. péntek. Élőben a stúdióból, Budapest FM90.3. .... pörög a chat......csak a legjobbak...... Kapcsolódó események: -LivingTotem - live - Beton, Győr 2024.02.17. -Dj kraak - International E.B.M. day 2024 - Hungary 2024.02.24. Panoramic Barrier: Bondage Dance Survivor Machine htt…
  continue reading
 
Mitől függ, hogy egy kastélyt felújítanak, szállodát építenek belőle, eldisleylandesedik, vagy magára marad? Miben más a magyar és a szlovák várfelújítás? Mennyire volt Mátyás király nagy szlovák király? Kollai Istvánnal beszélgettünk. A képen a Rákócziak zborói vára látható.Tilos Rádió által
  continue reading
 
tony oxley (fotó philip lethen - wire 186. szám, 1999 augusztus) 0:00:00 no wave hírek kory reeder amerikai zeneszerző, előadóművész 2022 januárjában indította útjára sawyer editions névvel kiadóját. a kiadó évente kétszer, kis példányszámban ad ki kortárs, kísérleti és improvizációs zenei albumokat, elsősorban az új és eddig kiadott lemezekkel nem…
  continue reading
 
francis dhomont 0:00:00 no wave hírek smallest functional unit kiadót 2020-ban alapította ute wassermann, tony buck, mazen kerbaj, magda mayas és racha gharbieh azzal a céllal, hogy nemzetközi zeneszerzők rendhagyó zenei kottáit adják elő és nyomtatásban jelentessék meg. az első kiadott kötet "graphème vol.1" címmel 2021 októberében jelent meg. ebb…
  continue reading
 
radu malfatti 0:00:00 no wave hírek bár szorosan nem kapcsolódik a no wave műsor tematikájába, mégis fontosnak tartom, hogy a trottel kiadó gondozásában megjelent „nem az a punk, aki…” címmel rapuszov tamás könyve, a magyar punk mozgalom 1980 és 89 közötti időszakáról. a könyvben zenészek, rajongók, archivátorok, kazetta kiadók mesélnek zenekar ala…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv