O M nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
A megtervezett valóság rádióműsor kreatív iparral, popkultúrával, művészettel és ezek társadalmi hatásaival, -kapcsolataival foglalkozik két hetente kedd reggel a Tilos Rádióban. A műsorban a hazai és nemzetközi kreatív szcéna aktuális szereplőit, újdonságait, projektjeit, trendjeit mutatjuk be, amibe éppúgy belefér a kortárs vizuális kultúra és design mint a 80-as évek punkdivatja, a testpolitika, a celebkultúra, a ChatGPT vagy a Twin Peaks vörös szobája.
  continue reading
 
Loading …
show series
 
AHétpróbás Társulat/Seven Trials Theatre Troupe alapítói Szabó Vera és Lestyán Attila a vendégeink. Jövő pénteken, dec. 13-án játszák a Dühöngő című darabjukat a Stereo Művházban, ennek kapcsán beszélgetünk velük függetlenségről, szabadságról, dühről és arról, hogy mi is a 7 próba.Tilos Rádió által
  continue reading
 
A fermentálásnak több ezer éves múltja van, az utóbbi időben pedig világtrend lett fermentált ételeket és italokat készíteni, fogyasztani, és kísérletezni a különböző ízekkel, technológiákkal. A fermentáló workshopok már itthon is tele vannak, és egyre több vendéglátó- és szórakozóhely kínál egészéges fermentált italokat. Most, hogy itt a Száraz no…
  continue reading
 
Az adásban arról beszélgetünk, hogy a mai internetes médiaviszonyok között mennyire működőképesek a hosszú videós formátumok, dokumentumfilmek? Miért és hogyan, de főleg mikor nézzük meg őket? A műsor beszélgetőtársai: Ács Dániel újságíró, 444 Lengyel-Szabó Péter a Telex.hu főszerkesztő-helyettese, korábban videórovat vezetője, és Kőrösi Máté dokum…
  continue reading
 
A műsorban felvételről hallgathatjátok meg Tilos Rádió karaván Pécsen készült beszélgetését. Október elején a Szabadkikötőben beszélgettünk helyi alkotókkal arról, hogy milyen Pécsen művészettel foglalkozni. A beszélgetésben Bubreg Balázs a Monokrom Design Store design bolt és a Great Minds..think alike pécsi ruhamárka alapítója, Kovács Tamás és Ja…
  continue reading
 
Holnap beharangozzuk az épphogy elkezdődött UH Festet. Puskár Krisztián lesz a vendégünk, aki a 2014 óta futó kísérleti zenei fesztivál társszervezője. Beszélgetünk a fesztiválról, az idei fellépőkről és a jövőről. Valamint sok-sok zenét fogunk együtt meghallgatni a ráhangolódás érdekében!Tilos Rádió által
  continue reading
 
A holnapi műsorban Bartha Máté fotográfus lesz a vendégünk. Máté 2014-ben saját kiadásban jelentette meg első fotókönyvét Common Nature címmel. Kontakt című sorozatát 2019-ben a Rencontres d'Arles Nemzetközi Fotófesztiválon Louis Roederer Discovery Award-díjjal tüntették ki. Legutóbbi projektje, az Anima Mundi a PhMuseum Grant versenyén special men…
  continue reading
 
Mennyire alakítható át úgy a rakpart, hogy a városlakók újra élvezhessék a Duna közelségét? Feloldható-e az a dilemma, hogy az autós közlekedés se bénuljon le, de a biciklisek és a gyalogosok is szabadon használhassák a területet?A pesti alsó rakpart engedélyezési terve nyáron készült el, ami egy élhetőbb, zöld rakpartot ígér. Holnap reggel az új t…
  continue reading
 
Miért ennyire népszerűek a podcastok, és miben más a podcast műfaja mint a rádiózás? Fizetett tartalom vagy ingyenes? Az adásban podcastokról fogunk beszélgetni vendégeinkkel: Rédai Gáborral, aki Rapcity Keleten-Nyugaton Podcast amerikai kosárlabdával foglalkozó műsor egyik házigazdája, illetve Tót Szabolcs Töhötömmel, aki pedig Az élet, meg minden…
  continue reading
 
A mai adásban Kovács D. Dániel rendező lesz a vendégünk. Vele a szabadúszó színházi munkáról és új darabjáról, az [ESCAPE] A Donkihóte-projektről beszélgettünk. A darab Cervantes klasszikus regényét veszi sorvezetőül ahhoz, hogy a számítógépes játékok világáról és a mindennapok szorongásairól, félelmeiről beszéljen. "Az Örkény Színház társulatára í…
  continue reading
 
A műsorban Készman József a vendégünk. József a KIS MAGYAR KOCKOLÓGIA. A MODERNITÁS HAJLÉKAI A KÁDÁR-KORSZAKBAN című kiállítás kurátora. Vele a kiállításról, illetve annak kapcsán azoknak a 60-as 70-es években épült családi házaknak az esztétikai, társadalmi, művészeti vonatkozásairól beszélgetünk, melyek a mai napig jellegzetes, meghatározó elemei…
  continue reading
 
A 2010-es évek közepétől Kelet-Európa sajátos vizuális világa, kulturális kódjai a nemzetközi divattrendekben és popkultúrában is meghatározóvá váltak. A Voguetól a The Guardianig üdvözölték az „Új Kelet”, a 90-es évek posztszovjet szubkultúráinak esztétikáját. A kiindulópontot többnyire a Vetements, és a BALENCIAGA divatmárkák kreatív igazgatója, …
  continue reading
 
A kapitalizmusban a munka az egyik legfőbb erény, miközben egyre többen küzdenek kiégéssel, túlhajszoltsággal. A függőségek széles skáláján már a munkafüggőség is ott van, a versenyszférában ugyanakkor nincs megállás, legtöbbször a dolgozó felelőssége, hogy meghúzza a határait, szabadúszóként pedig nehéz nemet mondani, ha jön egy újabb munkalehetős…
  continue reading
 
Külföldre költözni vagy itthon maradni? Alapdilemma ma Magyarországon. Ezt a kérdést vizsgálja a Nemzeti Performansz Színház Kollektíva most készülő Miss Hungary című előadása is, aminek június 15-én lesz a fázisbemutatjóa a MU Színházban. A bemutatón a közönség is aktív résztvevő lesz, az ő személyes tapasztalataikat, a témával kapcsolatos vélemén…
  continue reading
 
Mik azok a filozófia kávéházak, és hogy zajlik egy-egy ilyen esemény? Mi a célja, milyen témák vannak, kiknek szól, és honnan ered ez a kezdeményezés? A műsorban Nemes László filozófus, bioetikus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatója a vendégünk, aki rendszeresen szervezi filozófiai kávéházakat itthon.…
  continue reading
 
A 60-as, 70-es években itthon is virágzott a pop art, több neves grafikus, művész máig meghatározó munkája, reklám-, koncert-, vagy filmplakátja készült ebben az időszakban. A Marczibányi Téri Művelődési Központban ezekből a plakátokból készült A velünk élő pop art című kiállítás, most csütörtökön pedig egy aukció is lesz, ahol több ikonikus plakát…
  continue reading
 
Idén ötödik alkalommal fognak össze a független kulturális szféra tagjai, hogy létrehozzák az Under500 Fesztivált. Az alulról szerveződő esemény a hazai kortárstánc közegből nőtte ki magát, de az elektronikus zene, a performansz, a színház és a vizuális művészetek szintén részét képezik a programnak. A fesztivál eddig is minimális költségvetésből j…
  continue reading
 
A holnapi műsorban Horváth Gideon képzőművésszel beszélgetünk szerdán induló, Andrej Dubravskyval közös kiállítása kapcsán, amely a Longtermhandstand galériában lesz. Gideon méhviasz szobrai mitológiai és természeti szimbólumokra épülnek, és a queer szubverzív identitáspolitikája mentén kérdőjelezik meg társadalmi és kulturális megszokásainkat, het…
  continue reading
 
Szabó Bálint Gosheven lesz a vendégünk a műsorban. Bálint zeneszerző, gitáros, a Decolonize Your Mind Society és a 12z zenekarok alapítója. Fogunk beszélni a tiszta hangolásról, a zene kolonizációjáról és dekolonizációjáról, arról, hogy mit, miért hallunk "furcsának", ha zenéről van szó.Tilos Rádió által
  continue reading
 
Kiallításként indult, azóta fesztivállá nőtte ki magát az Urbán Erotika. Az interdiszciplináris, összműveszeti fesztivál három hétig tart, aminek során “a galéria helyszíne lesz szakmai előadásoknak is, amik során az előadók arra törekednek, hogy a szexualitással kapcsolatos kulturális attitűdöket és normákat a résztvevőkkel együtt vizsgálják. Ezek…
  continue reading
 
Holnap Kupihár Rebeka lesz a vendégünk, aki tavaly elnyerte a Petri György irodalmi díjat. Az elismerést minden évben a legígéretesebb kötet nélküli pályakezdőnek adják át, azzal a jutalommal, hogy a győztes első kötetét a Magvető Kiadó jelenteti meg. Rebeka 2015 óta publikál verseket, egyébként az ELTE pszichológia szakos hallgatója, elsősorban a …
  continue reading
 
Pár nappal ezelőtt mutatták be a Pinceszínházban Tóth András első rendezését, a Machbetet. Mitől aktuális 2024-ben Shakespeare klasszikusa és hogyan kapcsolódhat a mai néző egy több mint 400 éves darabhoz? Hogyan fedezték fel a színészek az egyes karaktereket, és milyen dilemmái, felismerései vannak a rendezőnek első színházi rendezése kapcsán? Ked…
  continue reading
 
A rendszerváltás utáni évtized nyitottsága, az elektronikus zene forradalmasító szemlélete, a DJ-kultúra és a partik új látványvilága meghatározó inspirációt jelentettek a kilencvenes évek művészgenerációjára. Ezt a felszabadult légkört és az ehhez kapcsolódó képzőművészeti gondolkodásmódot mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool. Új irányok…
  continue reading
 
Kik azok a fifék, és mi történik az online közösségeikben? József Sinkó fotográfus fotókönyvében sok-sok képpel mutatja be ezt a szubkultúrát és a jelenséghez kapcsolódó generációs életérzést. Holnap vele és két fotóalanyával, Könyves Lucával és Baldóczi Kristóffal beszélgetünk, arról, hogy mit is jelent fifének lenni, de azt is megtudhatjátok, mi …
  continue reading
 
Az adásban arról beszélgetünk, hogy a mai internetes médiaviszonyok között mennyire működőképesek a hosszú videós formátumok, dokumentumfilmek? Miért és hogyan, de főleg mikor nézzük meg őket? A műsor beszélgetőtársai lesznek: Ács Dániel újságíró, 444 Lengyel-Szabó Péter a Telex.hu főszerkesztő-helyettese, korábban videórovat vezetője, és Kőrösi Má…
  continue reading
 
A 20. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról fogunk beszélgetni vendégeinkkel: Somlyai Fannival, aki nevezési koordinátor és szerkesztő, illetve Czvetkó Fruzsinával, aki pedig közönségszervező a fesztiválon. Érinteni fogjuk a filmeket, szakmai programokat és tulajdonképpen mindent, amivel az idei Verzión találkozhattok majd Kép: …
  continue reading
 
Mészátos Máté táncos, koreográfussal beszélgetünk az Én és Máté című kísérleti előadás kapcsán. Máté nem táncosokkal készíttett koreográfiát a tánccal kapcsolatos érzésekről, gondolatokról. A darabot a SÍN Arts and Culture Center ben tudjàtok megnézni. A beszélgetés felvételről megy, múlt héten vettük fel Màtéval.mi nagyon szerettünk vele beszélget…
  continue reading
 
Reisz Gábor filmrendező a vendégünk, akivel a Magyarázat mindenre című legújabb filmje kapcsán beszélgetünk. A film pár hete megnyerte a velencei filmfesztivál Horizontok (Orizzonti) szekciójában a “Legjobb film” díját, pedig nagyon kis költségvetésből, állami támogatás nélkül és elképesztő rövid idő alatt készült, maroknyi csapattal. A filmet most…
  continue reading
 
A keddi műsorban a nagyjából egy hét múlva startoló UH Festről fogunk beszélgetni az esemény szervező-kurátoraival Nun Andrással és Puskár Krisztiánnal. A fesztivál öndefiníciója szerinti: “Az UH Fest egyike azon ritka magyarországi eseményeknek, melyet a kalandvágy vezérel: új utakat, kifejezésmódokat kereső zenészek és a felfedezésekre, meglepeté…
  continue reading
 
Mennyire figyelünk a körülöttünk lévő városra miközben áthaladunk rajta? Ismerjük- e a történetét azoknak a tereknek, városrészeknek, ahol nap mint nap közlekedünk, és mennyire kapcsolódunk ezekhez a helyszínekhez? A szeptember 22-től induló Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé, a FLASZTER keretében egy hónapon át izgalmas kortárs alkotások…
  continue reading
 
Június 1-4. között lesz a FREESZEMLE minifesztivál, ahol a Freeszfe hallgatóinak színházi vizsgaelőadásai és vizsgafilmjei mellett vetítések, kerekasztal beszélgetések és koncertek várják a közönséget a CEU budapesti épületeiben. Az esemény kapcsán a programok mellett beszélgetünk a Freeszfe jelenlegi helyzetéről, jövőjéről és a most induló képzése…
  continue reading
 
Milyen érzéseket vált ki egy cuki kisállat, plüssmaci, mém vagy tárgy, és miért olyan népszerűek a cuki dolgok? A cukiság esztétikája, társadalmi- és popkulturális vetülete a képzőművészetre is hatással van, erre reflektál a Ludwig Múzeum A cukiság faktor című kiállítása, amely 14 ország 32 művészének munkáit mutatja be. Holnap a kiállítás kapcsán …
  continue reading
 
Hetedik alkalommal adták át a nemzetközileg is elismert Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amely a kortárs magyar képzőművészek karrierépítését támogatja a hazai és nemzetközi művészeti színtéren. Az idei nyertes Fusz Mátyás, aki munkájában a valóság érzékelésének és a látás szubjektivitásának kérdéseivel foglalkozott. A műsorban vele és Kollár Da…
  continue reading
 
A megtervezett valóság holnapi műsorában, még mindig lesz lehetőségetek támogatni a Tilos Rádiót!! Műsorunk korábbi vendégei fotósok, képzőművészek, designerek és civil szervezetek ajánlották fel munkáikat, mindegyik szupermenő egyedi, megismételhetetlen kortárs darab, ami most a tietek lehet a rádiót támogatva! 🔥🔥🔥🔥 Holnap a műsorba betelefonálva …
  continue reading
 
Június 1-4. között lesz a FREESZEMLE minifesztivál, ahol a Freeszfe hallgatóinak színházi vizsgaelőadásai és vizsgafilmjei mellett vetítések, kerekasztal beszélgetések és koncertek várják a közönséget a CEU budapesti épületeiben. Az esemény kapcsán a programok mellett beszélgetünk a Freeszfe jelenlegi helyzetéről, jövőjéről és a most induló képzése…
  continue reading
 
Május 11. és 14. között lesz a 13. Budapest100 építészeti- és kulturális fesztivál, melynek idén Buda, Pest és Óbuda 150 évvel ezelőtti egyesítése a tematikája. Rengeteg program lesz, ezúttal 150 éves budapesti házakat lehet meglátogatni, de lesznek még városi séták, szakmai konferencia, beszélgetések és gyerekprogramok is. Holnap az esemény kapcsá…
  continue reading
 
Magyarországon kevésbé jellemző, hogy kisebb települések profi designereket vonjanak be a városmarketingbe, de van néhány üdítő kivétel, mint például Kismaros új arculata, amelyet nemrégiben készített a Flying Objects többszörös Red Dot díjas design stúdió. Mitől lesz izgalmas és friss egy település arculata? Hogyan lehet bevonni a helyi lakosokat …
  continue reading
 
Az esküvő még mindig az egyik legfontosabb rítusa a pároknak, amelyet nagy figyelem övez, legyen az egy uralkodó dinasztia vagy celebházaspár nagy nyilvánosság előtt zajló egybekelése vagy családi körben megrendezett polgári szertartás. Ahhoz, hogy ma a nők esküvőjük tudatos, ünnepelt szereplői lehessenek, kellett egy sor társadalmi, gazdasági, pol…
  continue reading
 
A magyar graffitis szubkultúra a 2000-es évek elején volt a csúcsán, de mi a helyzet most, amikor a lázadás és az ellenkultúra (is) egyre inkább az online térben szerveződik? Van-e még társadalmi üzenete és művészeti értéke a műfajnak, amikor a graffiti a rozsdaövezetek elhagyatott falairól - gyakran marketingeszközként - már inkább a belvárosi tűz…
  continue reading
 
Mi lehet az erotika alapvető definíciója? Hogyan találhatjuk meg magunkat mindebben és mit tanulhatunk belőle? Miért tabu a szexualitásról beszélni akár párkapcsolaton belül is, miközben a társadalomban mindenhol ott van a szex, a média pedig a végletekig túlszexualizált? Gyuricza Gergely Gyuricza - Urbán Erotika című kiállítása az emberiség legősi…
  continue reading
 
Merünk-e, tudunk-e segítséget kérni? Ha nem, miért nem? Ha igen, akkor hogyan? Hogyan tudunk jelzéseket adni, ha bajban vagyunk, ha egyedül nem találunk megoldást, ha segítségre van szükségünk? A holnapi műsorunkban variációkat keresünk az S.O.S. jelentésére az Artus Stúdió S.O.S. című február 18-i előadása kapcsán. Vendégeink: Goda Gábor az Artus …
  continue reading
 
Miért jó régi fotókat nézegetni, és hogy szépíti meg a múltat a nosztalgia? Milyen szerzői és személyiségi jogi problémákat vet fel az archív felvételek felhasználása, és vajon hogyan tudjuk még megítélni mi a valós és mi a hamis, amikor a mesterséges intelligencia már a megtévesztésig valóságos archív anyagokat készít. A Fortepan alapító Tamási Mi…
  continue reading
 
A nagy érdeklődésre tekintettel, folytatjuk a podcastokról szóló korábbi műsorunkat Rédai Gáborral, aki a Rapcity Keleten-Nyugaton Podcast című amerikai kosárlabdával foglalkozó műsor egyik házigazdájával, és Tót Szabolcs Töhötömmel, aki az Az élet, meg minden című podcatstet viszi. Behozzuk a hitelesség, szakmaiság kérdését, megnézzük a podcast fo…
  continue reading
 
A mai műsorunkban Benedek Kata művészettörténésszel, a Trash of Köztér instagram oldal alapítójával beszélgetünk, amely a legrosszabb hazai köztéri szobrokat szemlézi. Szó lesz a dömpingszerű szoborállításokról, jó és rossz giccsről, Kolodko Mihályról, na és persze Szőke Gábor Miklós 4 és fél méter magas bronz Csodaszarvasáról is. Mivel Kata Berlin…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv