Download the App!

show episodes
 
Loading …
show series
 
Rajtunk a világ szeme: A mai ember minden mozzanata rögzül, adatainkat ismeretlenek és személytelen rendszerek elemzik, kezelik és használják fel. Egyre kevesbé érezhetjük úgy, hogy van még privát szféránk és szabad akaratunk - ha volt, egyáltalán. Néhány napja pedig kijött a The Social Dilemma című dokumentumfilm, ami további betekintést nyújt a g…
 
Jordan Peterson sorozatunk második része, amelyben a kiváló tudós elképesztő világsikert befutó "12 szabály az élethez - Így kerüld el a káoszt" című bestselleréről beszélünk. Neked melyik Peterson-szabály segített leginkább?Somody Imre, Szabados Ádám által
 
A Keresztény Kultúra podcast első adásában a női lelkészek helyzetével foglalkoztunk, és a beszélgetést azzal zártuk, hogy a nemek közötti egyenlőtlenségek kérdését az egyházban sokszor összemossák a genderidentitás és a homoszexualitás kérdésével, ezzel tulajdonképpen el is lehetetlenül az erről szóló párbeszéd. Ezért szánunk egy külön adást ennek…
 
Első podcast adásunkban a két nagyobb hazai protestáns - az evangélikus és a református - egyházban szolgáló női lelkészek helyzetét jártuk körül. Létezik-e női lelkészi szerepkör vagy mindenkit egyéni tehetsége és elhivatottsága szerint érdemes megítélni? Miben más a helyzetük, milyen lehetőségeket és milyen nehézségeket tapasztalnak? Miért kaphat…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login