É(j)szakás műszak, minden héten a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, 1-től 3-ig, szigorúan élőben a stúdióból. Nyilván abszolút vakrepülés, hisz a potenciális rádióhallgatók 98%-a a legmélyebb álmát alussza, így a műsorvezető kénytelen saját magával beszélgetni, amit azért szeretnék elkerülni. Annál is inkább, mert nem is tudok ennyi időt lefetyelni. A tematikát illetően, a Szaktolvajhoz hasonlóan hozok majd érdekes, ill. reményeim szerint érdeklődést kiváltó témákat, meg olyan dolgokat, ...
…
continue reading
Csakugyan: Körbejárjuk azt, ami csakugyan számít - Bendl Verával. A Józsefváros Újság podcastja - - - - - - - - - 8 és fél óra: Kulturális, közéleti, társadalmi félóra hetente a Józsefváros Újság munkatársaitól és vendégeiktől. Fókuszban Józsefváros, de nyitunk az egész világ felé.
…
continue reading
A műsor középpontjába olyan tudományos szakkérdéseket és kutatásokat szeretnénk állítani, amelyek a szélesebb közvélemény számára is izgalmasak lehetnek. Meghívott vendégeink a terítékre kerülő szakkérdések avatott szakértői lesznek. Célunk a műsorral az, hogy bemutassuk, milyen kutatások zajlanak a magyar tudományosság műhelyeiben, így elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteiben valamint az egyetemek falai között. Szeretnénk az első pillantásra elvontnak tűnő kérdéseket közel ...
…
continue reading
Minden az örökbefogadásról, titkok és tabuk nélkül. Páczai Patrícia és Bálint Judit podcastja.
…
continue reading
Több mint tíz éves, élő, betelefonálós meleg,- leszbikus-. biszexuális-, transzenemű ( LMBT-) hírekkel, témákkal foglakozó magaznműsor, sajátos zenei világgal. Stúdióvedégek a meleg szubkultúrából, telefonos interjúk eseményekről. Plusz e-mail: szappanopera@citromail.hu itt minden, a műsorban elhangzó infóról, kontaktról felvilágosítást adunk 1-2 napos átfutással. ( Társműsor a feminista és leszbikus magazin, a "Zártkörű lányok", szintén két hetente szerda délutánonként!)
…
continue reading
Ez a Partizán podcast csatornája: interjúk, elemzések, élő adások, Péntek Reggel. A Partizán YouTube videói hanganyag formájában a Partizán Podcasten.
…
continue reading

1
Vedd fel a versenyt! A No.1 e-kereskedelmi podcast magyar nyelven
Vedd fel a versenyt! // Trendsight Kft.
A Vedd fel a versenyt egy hiánypótló podcast sorozat digitális kereskedelemről webáruházaknak, webshop üzemeltetőknek és az e-kereskedelmi piac szereplőinek. Ha érdekel a digitális kereskedelem világa, akkor neked szól műsorunk! Amit garantálunk: naprakész adatok, esettanulmányok, nemzetközi és hazai trendek, mellébeszélés nélkül – első kézből – valódi szakértőktől. A mikrofon mögött a műsor házigazdái Kolbert István és Madar Norbert. Szponzorációs lehetőségek, jelentkezés vendégként: https: ...
…
continue reading
Hogy vagy? – tesszük fel és kapjuk meg a kérdést nap mint nap. Kösz, jól – halljuk és válaszolunk rá legtöbbször. De mit jelent jól lenni? A HVG kéthetente jelentkező podcastjában Bánhalmi Kata és vendégei, adásról adásra megvizsgálva a fizikai és lelki egészség egy-egy területét. A műsorban tudományos és szakmai magyarázatot adunk a mindennapi wellbeing kihívásaira, és gyakorlati példákon keresztül segítünk, hogy lépésről lépésre tudatosabban érezhesd magad a bőrödben, mind fizikailag, mind ...
…
continue reading
K a r a v á n ....... a világzene és a fúziókultúra legjava For English, please see below, or go to the homepage of Caravan or Caravan's Blog and Archives Bővebb információért látogasd meg a Karaván honlapját vagy a Karaván zenei Blogját és az archívumot minden szombaton 12:30-13:30 között Miről szól a Karaván? Amellett, hogy hetente újabb és izgalmasabb zenei világkörüli utazásra kerül sor, a műsor elsősorban az interkultúrális tolerancia népszerűsítését tűzte ki céljául, a kultúrák zenei p ...
…
continue reading
Miért pont Tudatosság Podcast? 💫 Mert a tudatosság magába foglal mindent és nem ítél meg semmit. Itt a lehetőség hétről-hétre elmerülnöd olyan motiváló beszélgetésekben, ahol tudatosan tudsz összpontosítani a boldogságra, elengedésre, arra a stresszmentes életre, amire mindig is vágytál! Önmagad megvalósítására most nagyobb lehetőséged van, mint hinnéd, és amikor totálisan önmagad vagy, senki nem tud megállítani Téged!💫 Hozz létre magadnak egy olyan teret, ahol laza, motiváló beszélgetésekke ...
…
continue reading
Minden szerdai hajnalon közéleti témákkal és talán még vendégekkel is várjuk, hogy betelefonálj. Szebb hajnalt!
…
continue reading
A Reaktor podcast hetente jelentkezik aktuális társadalmi és közéleti kérdések megvitatásával.
…
continue reading
Magyar podcast médiáról, technológiáról és sok másról.
…
continue reading
Kulonleges emberek, fontos trendek, media, technologia, interjuk / Interesting people, important trends, media, technology, interviews
…
continue reading
Please scroll down for English version... :: electrocat :: értsd ELECTROnic CATegories, 2009 első negyedévben indult útjára zenei műsorunk, melyben a Techno hozzánk közel, mainstream-től távol álló műfajait mutatjuk be változatosan DJ mix és alkalmanként Live act formában is. :: zenei stílusok :: atmoszférikus Dub Techno és elgondolkodtató Deep Techno, savas vagy sem... főleg Techno, melankólikus és misztikus Ambient, robotikus electro, alkalmanként metafizikai irodalmi kollázsokkal színesít ...
…
continue reading
Magyarország egyetlen és piacvezető gadget, gastro, pornó, travel, bringa, környezettudatosság, BBQ, sorozat és film podcastja.
…
continue reading
Köszöntünk az Axioma Podcast-ben, amely a fősodor és a divatos irányzatok helyett a keskeny útra visz! Hetente frissülő epizódjainkban a közéletről, a kultúráról és a társadalomról beszélgetünk - keresztény szempontból. Készen állsz arra, hogy bekapcsolódj egy beszélgetésbe, amely új szemléletet ad a világról? Akkor maradj velünk!
…
continue reading
Sziasztok! Mi vagyunk a Külföldre Mentem Majd Jövök, az első szórakoztató podcast nemcsak a külföldön élő és dolgozó magyaroknak! Sztorik a külföldi életről, nehézségekről, kalandokról, érdekességekről és kihívásokról könnyed és remélhetőleg élvezetes formában! Minden ami külföld itt megtalálható! Mindegy, hogy kalandvágyból külföldre volt a cél vagy új életet kezdeni! Gyere és hallgass minket! Várunk szeretettel! (Peti, Roli és Matyi) web - https://kulfoldrementem.com, hello@kulfoldrementem ...
…
continue reading
A sikert és ezáltal (sajnos) a minőséget is többnyire számokban mérjük. Pláne napjainkban.Hányan követik? Milyen az elérése? Hány like-ot kapott? Mennyien kattintottak rá? Hányan nézték meg? Mennyi hallgatója volt? Mennyit adott el?Több mint 15 év online újságírás és szerkesztés után viszont én magam nem hiszek a számoknak és nem hiszek a számokban. A történetekben hiszek és az emberekben hiszek.Ebben a podcastsorozatban a vendégeim nem feltétlen ismert emberek, bár nem kizárt, hogy lesz oly ...
…
continue reading

1
A Konklávé film hasonlít egy igazi konklávéra - bíboros a pápáról, a pápaválasztásról
48:53
48:53
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
48:53Ferenc pápa hetek óta tartó súlyos betegsége szomorú aktualitást ad, hogy betekintsünk a közel másfél milliárdos lelki és kulturális közösség, a római katolikus egyház belső világába, a katolikus főváros, a Vatikán életébe, és az esetlegesen bekövetkező pápaválasztás eljárásrendjébe. Összefoglaljuk Ferenc legfontosabb szellemi örökségét, igyekezve …
…
continue reading

1
A számítógéptörténész venne humanoid robotot – Képes Gábor – Csakugyan#66
1:07:22
1:07:22
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:07:22Végtelenített disztichont generáló program, Mikszáth téri számtech szakkör az ’50-es évek végén, jégből készült szobányi számítógép, Neumann János és Herman Goldstine végzetes találkozása - az informatikatörténet megdöbbentő állomásairól beszélgettünk Képes Gáborral.Józsefváros Újság által
…
continue reading

1
2025.03.01. - Tracklistával
1:30:00
1:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:30:00Tracklista: 01. Merikus - I love you (kezdődött: 00:05:28) 02. Paul Jebanasam - Rites: III (kezdődött: 00:10:47) 03. Lund Quartet - Zill Bell (kezdődött: 00:16:27) 04. El-Funoun Palestinian Popular Dance Troupe - Lover’s Hymn (kezdődött: 00:24:48) 05. Mario Diaz de Leon - Sacrament (kezdődött: 00:30:28) 06. Dag Rosenqvist - Come Silence (kezdődött:…
…
continue reading

1
Zimon András újságíró a magyar médiaviszonyokról, a megszűnt Frisshírekről és a Magyar Közöny címmel induló műsoráról
A Media1 ezúttal Zimon András újságírójával, a Frisshirek.hu volt munkatársával interjúzott, akivel a portál hátteréről és megszűnésének hátteréről beszélgettünk, majd a magyar médiában uralkodó állapotokról és arról is szó esett, miképp próbálnak egyes újságírók a sokszor lehetetlen helyzetből kitörni. Zimon a Media1 podcast- és rádióműsorában mon…
…
continue reading

1
Így változtatta meg a pandémia az életünk: a Covid öröksége 5 év távlatából
3:34:27
3:34:27
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
3:34:275 éve indult a globális koronavírus járvány, amely az élet minden területét felforgatta pár hónap leforgása alatt. A Coviddal kapcsolatban továbbra is sok a trauma, kétely, kibeszéletlenség a közbeszédben: ezeket próbáltuk minél több oldalról körüljárni. Oltás, lezárások, egészségügy, kórházak, gazdaság, társadalom, politika, mentális egészség. Blo…
…
continue reading

1
A szépészeti beavatkozás olyan, mint az edzés
58:35
58:35
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
58:35Mit tud hozzáadni az ember életéhez egy szépészeti beavatkozás? Miért tabu még mindig a plasztikai sebészet? Tényleg káros a botox? Hol húzódik a határ a „szükséges” és a „luxus” kezelések között? Miben segíthet egy plasztikai sebész, és mi az, amire már nemet mond? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában. Iratkozz fel a…
…
continue reading

1
#260 - Az önfeláldozástól az intimitásig
38:54
38:54
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
38:54Ez itt a Tudatosság Podcast Kövess itt: Facebook: https://www.facebook.com/majadCF Instagram: https://www.instagram.com/tudatossagpodcastTudatosság Podcast által
…
continue reading

1
Ez már az! ❌Vétó #48 Ruff Bálinttal Szombathelyről
58:10
58:10
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
58:10Az évértékelő utáni héten a miniszterelnök akcióba lendült, a kormány beizzította a kultúrharcos frontokat és próbál igazodni a Trump-kormányzattal jövő külpolitikai átrendeződéshez. Az aktualitások mellett az eheti Vétóban Szombathely poitikájának dilemmáit is körbejárjuk, hiszen az adást Szombathelyen, a Savaria Filmszínházban rögzítjük. Támogasd…
…
continue reading

1
Hova szállnak megint az árak? - Péntek Reggel #49
19:02
19:02
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
19:02Repülőrajt helyett a vártnál magasabb inflációt hozott az új év. De miért? És mi lesz idén a gazdasággal? Vendégünk Szabó Barna, az Egyensúly Intézet vezető közgazdásza. A Péntek Reggel most néhány hét szünetre vonul, de addig is kövessétek a Partizánt, mert új, videós műsorral is készülünk nektek. Az e heti Péntek Reggelt Szurovecz Illés (szerkesz…
…
continue reading

1
2025.02.27 adásnapló
2:30:00
2:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:30:00adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading

1
2025.02.26 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading

1
“Nincs olyan, hogy munkaerőhiány, csak túl alacsony bérek” - interjú Lindner Attila közgazdásszal
1:14:33
1:14:33
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:14:33Csődbe ment cégek ezrei, egekbe szökő árak, kirúgott munkavállalók - ezek az dogmák illetik hosszú évtizedek óta a minimálbér intézményét. Ahogyan azt is felvetik az ellenzői, hogy a választásokra készülő politikai erők olcsón népszerűsítik magukat a munkáltatók terhére. Ráadásul ott, ahol a minimálbért adók is terhelik, az állam még pluszbevételhe…
…
continue reading

1
Egy gyereknek az anyja mellett van a helye, és őt elszakították tőlem
1:06:00
1:06:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:06:00A tavaly kirobbant kegyelmi botrány rávilágított, hogy a gyermekvédelmi rendszer rideg alkalmatlansága a legmagasabb állami hivatalok vezetőiig is elér. A Partizán most a folyamat bemeneti oldalának legsúlyosabb anomáliáját mutatja meg. Azt, hogy a születése után hogyan tartottak jogellenesen hónapokig vissza a kórházban egy csecsemőt, majd vették …
…
continue reading

1
2025.02.25 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading

1
Akkor is lesz Pride, ha Orbán nem akarja
28:19
28:19
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
28:19Orbán Viktor idei évértékelő beszédében belengette a Pride betiltását. Amennyiben valóban ilyen lépéseket tenne a kormány, az nemcsak a magyarországi melegmozgalom, de minden magyar gyülekezési joga ellen indított példátlan támadás lenne. Műsorunkban Majercsik Johannával, a Budapest Pride szóvivőjével beszélgetünk arról, milyen lépéseket terveznek,…
…
continue reading

1
2025.02.25 adásnapló
2:30:00
2:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:30:00adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading

1
Lesz-e stabil kormánytöbbség, áttör-e az AfD? | Német választási eredményváró
4:45:21
4:45:21
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
4:45:21https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Üzenj a minisztereknek! Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt. Már …
…
continue reading

1
A bírók az utcán, Orbán a Várkert Bazárban
3:07:50
3:07:50
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
3:07:50Ezt is megértük: bírók tüntetnek Budapesten. A bírósági dolgozók ugyanis annyira kiakadtak, amikor ősszel a kormány a fizetésemelés ígéretével rávette a választott képviselőiket az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető reformok elfogadására, hogy ma tüntetést tartanak a Belvárosban. A stúdióban Abért János bíróval elemezzük e helyzetet, …
…
continue reading

1
2025.02.24. - Tracklistával
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00Tracklista: 01. Kevin Arnemann - Røssaak (kezdődött: 00:04:55) 02. Angel Torres - Diversion (Original Mix] (kezdődött: 00:27:15) 03. Roberto Bardini - Protest 10 (kezdődött: 00:28:35) 04. DeepChord - Sofitel (kezdődött: 00:33:16) 05. Various Artists - Green & Blue 2011 (kezdődött: 00:35:36) 06. Stefan Weise - Entropy Of Logic (kezdődött: 00:36:16) …
…
continue reading

1
2025.02.22. - Tracklistával
1:30:00
1:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:30:00Tracklista: 01. Yasmine Latkowski - Wait Until Morning (kezdődött: 00:00:44) 02. Paul Landry - India (kezdődött: 00:02:44) 03. Ronobir Lahiri - Sarod Ascendance (kezdődött: 00:06:45) 04. Peter Power - Alma da Terra (kezdődött: 00:16:04) 05. Menahan Street Band - Bullet for the Bagman (kezdődött: 00:30:05) 06. Amadou & Mariam - Chérie (kezdődött: 00…
…
continue reading

1
Ami 80 évig sikeresen működött, azt nehéz elengedni | Interjú a német gazdaságról
35:17
35:17
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
35:17https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Üzenj a minisztereknek! Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt. Már …
…
continue reading

1
Engländert mindenki ismerte - zsidó élet Józsefvárosban a huszadik században – Fris E. Kata – Csakugyan#65
1:18:11
1:18:11
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:18:11“Amit a Teleki téren nem lehet megkapni, az nem is létezik”, és valóban, úgy tűnik, a zsibin vagy “tetűvásáron” asztallaptól kezdve kabáton át esetenként kiváló lopott áruig minden megtalálható volt. A keresztény és zsidó kereskedők együttműködése pedig a praktikumot követve nyilvánult meg: akinek sabbatkor akadt dolga, azt kisegítette a másik, his…
…
continue reading

1
#259 - Rejtegeted az erőd vagy belelépsz?
37:28
37:28
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
37:28Ez itt a Tudatosság Podcast Kövess itt: Facebook: https://www.facebook.com/majadCF Instagram: https://www.instagram.com/tudatossagpodcastTudatosság Podcast által
…
continue reading

1
Ezért épített Orbán saját hálózatot ❌ Vétó # 47 | vendég: Kristóf Luca
52:46
52:46
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
52:46https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=yt Üzenj a minisztereknek! Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt. Már majdn…
…
continue reading

1
Sztrájk jöhet a kormányhivatalokban - Péntek Reggel #48
21:44
21:44
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
21:44https://csapat.partizanmedia.hu/letters/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Üzenj a minisztereknek! Most itt az ideje, hogy együtt még nagyobb nyomást gyakoroljunk a hatalmasokra. Ha valóban azt akarjuk, hogy a kormány tagjai ne bújhassanak el a Partizán nyilvánossága elől, meg kell mutatnunk, hogy sokan és határozottan követeljük ezt. Már …
…
continue reading

1
387. A jó burgerek nyomában Jancsa Janival 🍔
1:11:48
1:11:48
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:11:48Ideje volt már nagyon, hogy Janival összefussak! Lelkes hallgatónk szerepelt is már sokszor itt most végre leültünk egy jót beszélgetni az Astoria Bamba Marhában! XaB: https://bsky.app/profile/xab.hu Szeretnél új kütyüket és közben a csatornát is támogatni? Minden https://ipon.hu rendelésből amit a XAB83 kuponkóddal adsz le 2% kapunk. 🎬 YT: https:/…
…
continue reading

1
A Kondor -tótól Pécselyig Veri az ördög a feleségét. De vajon mennyit ver Usain Bolt Armin Haryra hatvan év-és száz méter távlatában?
1:59:00
1:59:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:59:00https://youtu.be/UZxwM8iZJTk?si=LDc9ykxh4Im0GlYV https://telex.hu/after/2025/01/29/majka-csurran-cseppen-bindzsisztan-klip-rendezoje-kereszteny-konzervativ-tizmillio-megtekintes https://greenfo.hu/hir/negyed-varosligetnyi-fat-irtottak-ki-a-megaloman-atletikai-stadion-miatt/Tilos Rádió által
…
continue reading

1
Lehetett volna másképp? - visszatekintés az első kétharmadra egykori pártvezetők szemével
1:13:30
1:13:30
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:13:302010. áprilisában elsöprő választási győzelmet aratott a Fidesz, ezzel pedig elindulhatott a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiépítése. De lehetett volna-e másképp? Meg lehetett-e volna akadályozni az első kétharmadot? Mi volt a Fidesz akkori ellenfeleinek a felelőssége a kétharmados győzelemben, egyáltalán látták-e már akkor ennek veszélyeit? A…
…
continue reading

1
2025.02.18 adásnapló
2:30:00
2:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:30:00adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading

1
Magyar Péter beszéde és élő elemzés a Tisza Párt kongresszusáról | Ruff, Dull és Magyari
3:03:39
3:03:39
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
3:03:39Közös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy ennek 15 év után végre ők is eleget tegyenek! Veled együtt a Partizánnak több m…
…
continue reading

1
Rosszabbul alszunk, mint eddig bármikor – hogyan pihen két alvásszakértő?
1:03:37
1:03:37
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:03:37Magyarországon még a nemzetközi átlagnál is rosszabbul alszanak az emberek, és az alvászavarral szakemberhez fordulók között már megjelentek a tíz év körüli gyerekek is. Mi ennek az oka, és hogyan tudjuk rávenni magunkat, hogy az alvást ne elvesztegetett időnek fogjuk fel? Mennyit számítanak az alvás körülményei, hogyan és mennyiért vásároljunk mat…
…
continue reading

1
2025.02.15. - Tracklistával
1:30:00
1:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:30:00Tracklista: 01. Gyrofield - Hesitation Loop (kezdődött: 00:00:52) 02. Hector Zazou|Swara - Darbari (With Soul Without Rules) (kezdődött: 00:03:12) 03. Marsicano - Eter (kezdődött: 00:15:13) 04. Manu Dibango - Ceddo End Title (kezdődött: 00:20:33) 05. Gasper Lawal - Awon-Oise-Oluwa (kezdődött: 00:25:33) 06. Africa Ritmos - Pica O Dedo (kezdődött: 00…
…
continue reading

1
Gyárfás Tamás meggyanúsításához politikai jóváhagyás kellett | PartizánPOL Kovács Lajossal
2:34:17
2:34:17
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:34:17https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Közös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, ho…
…
continue reading

1
„Nem fogok mást mondani, mint amit gondolok” – Bátonyi Péter – Csakugyan#64
1:05:21
1:05:21
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:05:21Bátonyi Pétert, az Építési és Közlekedési Minisztérium volt kormányfőtanácsosát tavaly bocsátották el hivatalából, amikor egy Partizán-interjúban elmondta, hogyan vált rendszerszintű gyakorlattá a műemlékek gazdasági célra történő felhasználása, az, hogy épületekről csak azért veszik le a védett státuszt, hogy politikai vagy gazdasági szereplők saj…
…
continue reading

1
#258 - 5 évesek lettünk
32:30
32:30
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
32:30Ez itt a Tudatosság Podcast Kövess itt: Facebook: https://www.facebook.com/majadCF Instagram: https://www.instagram.com/tudatossagpodcastTudatosság Podcast által
…
continue reading

1
Az ellenzékiek három típusa ❌ Vétó #46
58:40
58:40
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
58:40https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Közös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, ho…
…
continue reading

1
Miért vonzódik a Fidesz-elit a vadászathoz? - Péntek Reggel #47
24:53
24:53
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
24:53https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=yt Közös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a számadást Magyarország legnagyobb közfinanszírozott csatornáján! 2010 előtt, ellenzékben, még nekik is hasonló követeléseik voltak - helyesen. Az ország és a társadalom érdeke az, hogy en…
…
continue reading

1
Magyar Péter: Miniszterelnöki ambícióim nincsenek, de hogyha ez a felkérés, készen állok rá
1:53:04
1:53:04
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:53:04Egy évvel első interjúja után Magyar Péter ismét eljött a Partizán stúdiójába. A Tisza pártról, a személyével kapcsolatos ügyekről, egy esetleges kormányzás dilemmáiról kérdeztük. https://csapat.partizanmedia.hu/forms/nyilatkozzanak-a-miniszterek?source=podcast Közös érdekünk, hogy a kormányzati szereplők is vállalják a felelősséget, vállalják a sz…
…
continue reading

1
Ecommerce Expo 2025 - Vendégünk Guba Vanda - 53. adás
39:48
39:48
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
39:48Send us a text Milyen útravalót kap 2025-ben, aki ellátogat az Ecommerce Expo-ra? Hogyan érdemes kihasználni a napot? Guba Vanda a 2025. február 27-én megrendezésre kerülő Ecommerce Expo főszervezője járt ismét a stúdiónkban és mesélt az idei rendezvény programjáról, újdonságairól. Találkozzunk a Lurdy-ban, hallgatóink számára biztosítottak a szerv…
…
continue reading

1
2025.02.13 adásnapló
2:30:00
2:30:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:30:00adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading

1
2025.02.12 adásnapló
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00adás archívumTilos Rádió által
…
continue reading

1
A gyerek azért eszik sokat, mert szereti az ízeket, vagy azért, hogy leküzdje a szorongását?
47:49
47:49
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
47:49Mik a gyermekkori elhízás első jelei? Milyen fizikai és lelki következményekkel jár? Mit tehet ellene a család? Megérkezett a HVG egészségpodcastjának legújabb évada, melynek első adásában a gyermekkori elhízással foglalkozunk. Bánhalmi Kata vendége Gács Zsófia, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának endokrinológus szakorvosa volt. Ir…
…
continue reading

1
Győzött a MOME FRONT, lemondott a rektor
1:46:26
1:46:26
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:46:26Vendégünk Vargha Balázs, a MOME egyetemi tanára, aki a rektori pályázatot nyerte egy éve, mégsem őt nevezték ki. Tracklista: 01. The Rolling Stones - Little Red Rooster (kezdődött: 00:00:15) 02. Tom Dissevelt - Syncopation (Alternate Version) (kezdődött: 00:00:36) 03. Neo - BUDAPEST UNDERGROUND (CINEMIX) (kezdődött: 00:39:37) 04. Dj Food - DJ Food …
…
continue reading

1
Számít még 2025-ben, hogy ki a köztársasági elnök?
1:00:15
1:00:15
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:00:15103 éve ezen a napon született Göncz Árpád, a harmadik köztársaság első köztársasági elnöke. Az adás első felében Fehér Renátóval költővel beszéltünk Göncz Árpád pályájáról, arról hogyan vált a rendszerváltás utáni Magyarország legnépszerűbb politikusává, és milyen emlékezete van napjainkban. A mai nap azonban egyben Novák Katalin lemondásának is a…
…
continue reading

1
Nők a tudományban - beszélgetés Kende Annával
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00Tilos Rádió által
…
continue reading

1
Németország és Ausztria, ahol ledőlnek a falak a szélsőjobb előtt
1:57:14
1:57:14
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
1:57:14A bevándorlásellenességre építő, radikális jobboldali párthoz fordulnak az elégedetlen tömegek – Feledy Botond Kováts Esztert, Pogonyi Szabolcsot és Techet Pétert kérdezi, miért játszódik le ez újra és újra a szemünk előtt. Egyáltalán mennyire ugyanaz, vagy mennyire különböző, ami a két országban zajlik? Támogasd te is a Partizán munkáját! https://…
…
continue reading

1
2025.02.10. - Tracklistával
2:00:00
2:00:00
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
2:00:00Tracklista: 01. Chris Rizos - Dies Died Will Die (kezdődött: 00:07:30) 02. Pio Palumbo - Time Machine (kezdődött: 00:08:30) 03. Youri Donatz - Mysteryland (kezdődött: 00:22:31) 04. ACDHSTLR - This Is Eternal (Laender Remix) (kezdődött: 00:34:31) 05. Leseux - Selwey (kezdődött: 00:45:11) 06. Calvin Harris - Outside (kezdődött: 01:10:53) 07. HIV3MIND…
…
continue reading
A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője, akit ezúttal többek között annak apropóján kerestünk meg, hogy az Egyesült Államokban elérhetetlenné kellett tenni a kínai tulajdonú népszerű közösségi média platformot, a TikTokot. Majd nem sokkal később Donald Trump mégis a megmentő …
…
continue reading

1
Trump, TikTok és a techóriások – Vendégünk Forgács Mariann
48:19
48:19
Lejátszás később
Lejátszás később
Listák
Tetszik
Kedvelt
48:19A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője, akit ezúttal többek között annak apropóján kerestünk meg, hogy az Egyesült Államokban elérhetetlenné kellett tenni a kínai tulajdonú népszerű közösségi média platformot, a TikTokot. Majd nem sokkal később Donald Trump mégis a megmentő …
…
continue reading