Tech nyilvános
[search 0]
A legjobb Tech podcastok, amelyeket megtalálhatunk
A legjobb Tech podcastok, amelyeket megtalálhatunk
Az utóbbi évek folyamán a technológia a mindennapi élet létfontosságú részévé vált. Az emberek nap mint nap a technológia segítségével tartják a kapcsolatot távol élő rokonaikkal és barátaikkal, információkat szereznek, híreket olvasnak, és rengeteg mást. A podcast, mint médium lehetővé tette, hogy mindezen tevékenységeiket más tevékenységeikkel párhuzamosan végezzék: utazás, edzés, sétálás közben - hogy csak néhányat említsünk. Ami ezen felül nagy előnyük a podcastoknak, hogy internetkapcsolat nélkül is hallgathatóak, a nap bármely szakaszában. Ebben a katalógusban a legfontosabb tech-hírekkel kapcsolatos podcastokat gyűjtöttük össze. Vannak, amelyek az operációs rendszerekről, a szoftver- és játékfejlesztésről vagy a trendekről szólnak, de olyanok is, amelyekben szakértők a tech startupokkal, a SEO-val (keresőoptimalizálással), az SMM-mel, azaz a social media managementtel, vagy magyarul közösségi média-menedzsmenttel, illetve digitális marketinggel foglalkoznak. A gamerek pedig mindig megtalálják a DotA-vel, LoL-lal, vagy bármi mással kapcsolatos friss híreket. Néhány műsorvezető időnként a technológia nagyágyúit is meghívja, akikkel a technológia társadalomra gyakorolt hatásáról, és a korszakalkotó ötletek eredményeként a társadalom működésében megfigyelhető változásokról beszélgetnek.
Több
Download the App!
show episodes
 
A Telekom kéthetente jelentkező műsora, amiben arról mesélnek meghívott szakértőink, hogy mire és hogyan használd a digitális világ legújabb jelenségeit. Magenta Podcast: a digitalizáció színe-java.
  continue reading
 
Az Okosotthon Guru Műhelye (Korábban Okosotthon Club) podcast közelebb hozza hozzád az okosotthon eszközöket és az azokat összekapcsoló rendszereket! Akár saját otthonod telepítője lennél, akár professzionális okosotthon telepítővé válnál, mi hozzád szólunk! Zsák Péter mesél, kérdez, beszélget szakértőkkel egy-egy aktuális okosotthon témában.
  continue reading
 
Artwork

1
Kotyogós Podcast

Antenna, benzeguuz, who_is_g

Unsubscribe
Unsubscribe
Heti
 
[kotyogó]: melléknév és főnév (hangutánzó) I. melléknév: olyan személy, aki sokat kotyog, fecseg, locsog. Kotyogó gyerek, vénasszony, geek, nörd. II. főnév -s: kávé készítésére alkalmas zárt rendszerű eszköz.
  continue reading
 
Három informatikai érdeklődésű borsodi programozó srác leül hétről hétre és elmondják véleményüket a világban történtekről. A kontent nem feltétlenül családbarát, de annál inkább őszinte, ironikus, szarkasztikus és szókimondó.
  continue reading
 
Artwork

1
Vakfolt podcast

Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

Unsubscribe
Unsubscribe
Havi+
 
Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.
  continue reading
 
Lépj be a jövőbe a RE:FACT-tel – a podcast, ami mélyrehatóan kutatja a legkorszerűbb technológiákat és a fejlődés új irányait. Fedezd fel a legizgalmasabb embereket, vállalatokat és innovációkat, amelyek előrehajtják a világot. Pörgesd fel az agysejtjeidet a jövőnk legégetőbb kérdéseit boncolgatva vagy épp lazítsd el őket a színfalak mögé betekintő beszélgetéseket hallgatva. Rajtad áll. Rajtunk pedig az, hogy te mindig az élen járj a holnap technológiáiból és a ma legforróbb témáiból. Kelj ú ...
  continue reading
 
Érdekel az e-kereskedelem? Akkor hallgasd az első hazai e-kereskedelemmel foglalkozó podcast-ot, ahol Nagy Gábor a Webmotion Kft. tulajdonosa osztja meg eddigi tapasztalatait, kihívásait. Nagy Gábor: Több mint 10 éve vállakozó. Fejlesztési ügynökség tulajdonosaként szerzett tapasztalatot Időközben nyitott az online marketing felé. Jelenleg egy digitális ügynökséget vezet. Konverzióra fel!
  continue reading
 
Artwork
 
A PODkedd egy minden héten kedden megjelenő magyar nyelvű podcast sorozat, mely 2013 nyarán indult útjára. Könnyed hangvételű, szórakoztatónak szánt műsor.
  continue reading
 
iFater mostantól már offline IS. Minden szerdán este nyolctól kilencig egy órában hallhattok minket a 90.9 Jazzy rádióban! Hallgatni - OTT IS - ér! Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez ...
  continue reading
 
Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus politikai gazdaságtani podcastja a globális gazdaságról a klímaválság, az automatizáció, a digitális gazdaság, az egyenlőtlenségek és a poszt-demokrácia korszakában. https://www.facebook.com/pogiblog https://www.patreon.com/pogipodcast
  continue reading
 
Hogyan akarunk egy szebb, fenntartható jövőt építeni, ha még elképzelésünk sincs arról, milyen legyen?! A Kávézó a világ végén műsorvezetője az önmarcangolás és borúlátás helyett azokkal a módszerekkel, technikákkal, hírekkel foglalkozik majd meghívott vendégeivel, amelyek segíthetnek, hogy a világvége is után is legyen hová beülni.
  continue reading
 
Ha tudod, mi a kiberbiztonság… és főleg, ha nem! Ez a podcast abban segít, hogy felhívja a figyelmet a kiberbiztonsági veszélyekre úgy, hogy közben hasznos tippekkel, jó tanácsokkal és megtörtént esetekkel hozza közelebb a kiberteret. Mert a kiberbiztonság közös érdek és közös felelősség. Hallgasd Te is az SZTFH hivatalos podcast csatornáját, hogy első kézből értesülj arról, ami ma már elengedhetetlen a kibertérben.
  continue reading
 
Kerestük de nem találtuk így megcsináltuk magunk. Egy műsort mely arra hivatott, hogy bemutassa miért is szeretjük mi motorosok annyira választott hobbinkat. Hogyan válik mindez létformává, mely kihat életünk megannyi területére. Sokkal többre mint azt elsőre gondolnánk. Hogy mennyi minden van benne, azt mostantól heti rendszerességgel mutatjuk be nektek, jellemzően változó de néha visszatérő vendégekkel, változatos helyszíneken, képi formával kiegészülve.
  continue reading
 
Artwork

1
Láncreakció

Láncreakció Clementine

Unsubscribe
Unsubscribe
Heti
 
A Láncreakció az adatelemzésről, a gépi tanulásről, és annak a világunkat gyökeresen megváltoztató hatásáról szól. Mindenki beszél, ír, nyilatkozik a "mesterséges intelligenciáról", csak olyanok ritkán, akik régóta foglalkoznak ezzel. Ha pedig szigorúan vett szakmai kérdésről beszélnek is, a társadalmi hatások értékelését médiamunkásokra, jogászokra, bölcsészekre hagyják. Hárman úgy döntöttünk, hogy a Clementine és saját szakmai hitelünk alapjának vélt visszafogottságunk fügefalevelét a móku ...
  continue reading
 
Úgy éreztük, hogy nagy szükség van arra, hogy az elektromos, vagy villany autók, megújulók és ehhez hasonló téma körül független és hiteles információkhoz juthasson, aki szeretne. Szó lesz mindenről ami a témához kapcsolódik. Összegyűjtjük nektek az elmúlt hét eseményeit és igyekszünk azt röviden összefoglalva és könnyen emészthető formában átadni.
  continue reading
 
A műsor a legalitás és illegalitás határán való egyensúlyozással foglalkozik, “szürke zónás” bűnügyeket, társadalmi jelenségeket és különös eseteket dolgoz fel. Csatlakozz a Kibeszélő csoportunkhoz Telegramon! Támogass minket Patreonon: patreon.com/szurkezonapodcast
  continue reading
 
A legfontosabb Bitcoin és kriptovaluta információk egy helyen. Naprakész hírek, részletes elemzések és bevált stratégiák a tőzsdei kereskedésben. Ismerd meg a kriptovaluták világát, oktatási anyagaink segítségével. Légy lépéssel a piac előtt velünk. Cryptofalka, mert falkában az erő!
  continue reading
 
Loading …
show series
 
Menő retró telefont mutatott be a Heineken, de az a célja, hogy ne használjuk PCW 2024-04-17 09:24:10 Mobiltech Telefon Heineken Hiába nevezi unalmasnak a sörgyártó, nosztalgikus szemmel nézve kimondottan menő a The Boring Phone. A YouTube emelte a tétet a reklámblokkolók elleni harcban Player 2024-04-17 12:36:03 Mobiltech Telefon Okostelefon Reklá…
  continue reading
 
Szuper, hogy visszatértetek, megint egy szenzációs adással jelentkezünk az *Okosotthon Guru műhelye* podcastünkben! Ebben az epizódban Kitti és Péter azt fejtegetik, miért is baj, ha egy telepítő csak egy rendszert ismer és csak abban a rendszerben tapasztalt. A beszélgetés központi témája, hogy a rendszerek világában való jártasság miképp növelhet…
  continue reading
 
Fifika meglepi magát születésnapja alkalmából egy készülékkel, a család meg egy futópaddal. A bolondok e-cigizésért börtönbe küldenének, agyalunk is hogyan kéne dekriminalizálni az eszközeinket. Show notes Nikotinért börtön? Rohamos gőzölés Dekriminalizálni vagy nem? Mit hol tartsunk?ecigitesztek.hu által
  continue reading
 
00:00:00 - Bevezetés00:00:45 - Jani győztes tippjei00:02:40 - Ingerküszöb a sajtóban00:08:57 - Eső Dubajban és időjárás befolyásolása00:14:10 - Bíró Ada, az AI műsorvezető00:21:13 - Internetes igazságosztók00:22:40 - Marques Brownlee befolyása00:32:38 - Vásárlói hozzáállások00:38:28 - Influenszerek ereje00:46:26 - Megszavazott Tier List téma00:47:4…
  continue reading
 
Gus van Sant 1991-es drámája a My Own Private Idaho (Otthonom, Idaho), amelynek középpontjában River Phoenix és Keanu Reeves állnak. A queer road movie-ként jellemzett film Phoenix tragikusan rövid karrierjének egyik egyértelmű csúcspontja, és az ifjú Reeves számára korai lehetőség volt, hogy megmutassa magát komoly szerepben. A Telex szerzőjével, …
  continue reading
 
Vendégünk Forgács Viktor, az ország egyetlen hivatalosan minősített motor detailere. Segítségével betekintést nyerünk a csúcskategóriás járműápolás kulisszatitkaiba, képbe hoz minket a tisztítás, ápolás és állagmegőrzés mesterfogásaival, megismerjük a modern kor berendezéseit és anyagait és kapunk néhány hasznos tippet ha magunk gondoskodnánk szere…
  continue reading
 
10 perc séta kell csak fél liter tiszta vízhez ITBusiness 2024-04-16 05:05:05 Mobiltech Dél-Korea Egy 10 perces, kényelmes séta elegendő statikus elektromosságot képes felhalmozni egy speciális, akkumulátorok nélkül működő, kézi víztisztítóhoz. A dél-koreai fejlesztők szerint ez különösen hasznos lehet természeti katasztrófák idején vagy olyan régi…
  continue reading
 
00:00:00 - Bevezetés00:01:04 - Vakondok - barát, vagy ellenség?00:06:15 - Növények a kertben00:08:30 - Robotfűnyírók00:12:27 - Kertgondozás00:15:55 - Hasznos a robotporszívó?00:17:31 - Bazsi napi kardiója00:20:01 - Nincsenek hírek00:21:03 - Tier List szavazás00:25:55 - Bajnokok Ligája predikciók00:30:38 - Privát fogadások00:34:58 - AI műsorvezető00…
  continue reading
 
Sok, a zöld átmenethez felhasználandó nyersanyag belátható időn belül el fog fogyni, mások kitermeléséhez túlságosan sok energiára lesz szükség. Érdemi újrahasznosításukra jelenleg nem ismerünk technológiákat, a körkörös gazdaság pedig illúzió. Gelencsér András professzorral, az MTA levelező tagjával beszélget ismét Pogi. Az epizód substackje: http…
  continue reading
 
csintalankodás és gipszelés energiahatékonysági pályázat Maradék anyagokkal mi legyen? erkély és műfű kapcsolata Rezgőkezű Gergő a pontosság fontossága avagy milliméterek az első mindig izgalmas: pizzasütés Cozze pizzakemencék gözleme - török kenyérféle indul a spárgaszezon házközponti szellőztetőrendszer nyomor rizsfőző vándorlás közösségi média h…
  continue reading
 
Kampányol az OTP Mobil Mínuszos 2024-04-15 05:33:20 Mobiltech Kampány OTP Az OTP Mobil egy oktató, online információs kampányt indított, amelyben gyakorlati tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket a biztonságról. A magyar felhasználók több mint húsz százaléka vált már online csalás áldozatává, ráadásul a kiberbűncselekmények elkövetői egy…
  continue reading
 
00:00:00 - Bevezetés00:01:38 - Hétvége eseményei00:06:20 - Történések a világban00:10:11 - Pénzeső a Deák téren00:16:02 - Hiányzik a kritikus gondolkodás?00:25:38 - Trendek követése00:35:57 - Fontos az edukáció00:40:45 - 2okos merch00:44:31 - Társadalmilag káros content?00:50:59 - Nézőink korosztályai00:57:56 - A közönség vezeti a tartalmakat01:01:…
  continue reading
 
Végre mi is játszottunk a 2022-es év egyik leginkább várt játékával, a Callisto Protocollal, melyről a mai napig nagyon felemás a vélekedés. Most alaposan átbeszéljük, hogy mi hogyan is éltük meg ezt a kb. 10 órás kalandot az űrben. Ha támogattok minket a Patreonon, ezeket az beszélgetéseket nagyobb, hosszabb, vágatlan és early access formában élve…
  continue reading
 
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted? Rakéta 2024-04-14 07:33:07 Infotech Telefon Google Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát. Magyar kutatók megtalálták a mód…
  continue reading
 
Tartalom: 0:00:00 - Kontroller update 0:24:30 - Mikrotranzakciók 0:43:30 - Minishoot' Adventures 1:09:56 - Botany Manor 1:15:30 - Pepper Grinder 1:19:30 - Children of the Sun 1:30:30 - Sok a játék, kevés az idő! Konnektor hostok: Dewla twittere Warhawk twittere Zephyr twittere Kontroller doki honlapja 30%-os Konnektor kupon kód május 12-ig: konnekt…
  continue reading
 
Az ISS korábbi parancsnoka megmutatta, milyen zsúfolt belülről a Nemzetközi Űrállomás Rakéta 2024-04-13 06:33:01 Tudomány Világűr Űrállomás Az ISS-en 2000 novembere óta tartózkodnak űrhajósok és váltják egymást folyamatosan a különböző missziók legénységei. Az űrállomást hamarosan már modernebb utódai helyettesítik, de jelenleg még nélkülözhetetlen…
  continue reading
 
A Perseverance megtalálta azt a mintát, amiért a Marsra küldték Rakéta 2024-04-12 07:00:15 Tudomány Világűr NASA Mars A marsjáró az úgynevezett Bunsen Csúcsnál akadt rá a 24. mintára, amit már nagyon várt a NASA. Magyarok nélkül ma teljesen más lenne az űrkutatás Player 2024-04-12 05:03:01 Infotech Világűr Az űrkutatás nemcsak az asztronautákról sz…
  continue reading
 
00:00:00 - Bevezetés00:01:11 - Értesítések00:02:32 - Okosóra használat00:05:44 - Tartalomfogyasztás formái00:12:04 - ASMR és nyugtató videók00:13:55 - Élő kommunikáció elmúlása00:22:55 - Emberi kapcsolatok fontossága00:25:31 - Az egyedüllét veszélyei00:31:06 - Tudjuk, de mégsem tesszük00:32:43 - Hosszú élet = Jó élet?00:38:29 - Reggel inni00:39:47 …
  continue reading
 
itt a tavasz itt a nyár! Atás brifkót hagy el a gyorsforgalmin, Atás új concept2 bikeerg szobabringája az evezőgép helyett https://www.concept2.com/bikeerg/concept2-bikeerg, Sorozat ajánló (toma): Levegő urai (appletv), Úriemberek (Netflix), 3 test probléma (Netflix), Constellation (appletv), Tulsa King https://en.wikipedia.org/wiki/Tulsa_King, Okl…
  continue reading
 
Az időjárás-előrejelzés meglehetősen komplex terület, ám a pontos prognózisokhoz ennek ellenére nem feltétlenül kell minden szolgáltatónak szuperszámítógép vagy mesterséges intelligencia. A legjobb bizonyíték erre az idén húszéves Időkép, mely ma a legnépszerűbb hazai meteorológiai előrejelző platformmá vált mindenféle technológiai és egyéb hátszél…
  continue reading
 
Résztvevők: Gyuri róka TikTok push noti: https://www.hwsw.hu/hirek/67374/tiktok-bytedance-egyesult-allamok-torveny-app-store-play-eladas.html Web check: https://github.com/Lissy93/web-check?tab=readme-ov-file Website carbon calculator: https://www.websitecarbon.com/ /// Kövess minket máshol is!: Medium.com - https://medium.com/shiwaforce Facebook c…
  continue reading
 
Gyuri vett egyet, ezért jó mélyre beleásta magát a közlekedés elektrifikációjának témakörébe, és ma megosztja, amit megtudott: tényleg csak elektromos autókat fognak-e gyártani Európában 2035-től, van-e értelme a hidrogénhajtásnak, vesznek-e az emberek elég EV-t, lesz-e valódi önvezetés és ha igen, eljön-e a pillanat, amikor az autónk MI-je a sarok…
  continue reading
 
Önlebuktató kém, önkiszolgáló bolt, önmosolygó robot, öntanító toll. Nyereményjáték! Jegyzetek Figyelmes hallgatók jegyet nyerhetnek a Craft Conference-re, figyelmetlen hallgatók csak nézzék meg, mi ez a konferencia, és ha szeretnének jegyet nyerni, akkor írjanak a craft "kukac" kaszt.hu címre. A hét upszija a lebukott izraeli főkiberkémstratéga FU…
  continue reading
 
Vajon vége lesz a random lejátszási listáknak és generált zenéket fogunk hallgatni a jövőben amikor csak mosógépzenét hallgatunk munka közben...? Timeline 00:00 - Innovációban élünk - változatok 11:45 - Egy jó asszony mindent megbocsát feldolgozás 19:40 - Nem lesznek ebből copyright problémák...? 26:11 - Kör közepén állok feldolgozás 27:55 - El fog…
  continue reading
 
Megjelent Rezső könyve, a Csepeli kettős gyilkosság. Dedikált példány rendelhető a kiadó oldaláról: https://www.juniperuspub.hu/p/a-csepeli-kettos-gyilkossag-konyv1/ A "Történetek az árnyékos oldalról" c. könyvünk megrendelhető a Book24-ről, valamint a Juniperus kiadótól kedvezménnyel. "Ember, most jövök ki a templomból!": https://www.youtube.com/w…
  continue reading
 
Egyesek tüntetéssel, mi barbecuezással rúgjuk be a szezont. Fifika elemezgeti a kommenteket, és beleszalad a pofonba. Most akkor tényleg rákot okoz az e-cigaretta??? Show notes Mindent is tudók Rákot okoz az ecigaretta. IS? Leszoksz, vagy leszopsz?ecigitesztek.hu által
  continue reading
 
Valóban mesterséges tárgy a Hold előtt elrepülő "szörfdeszka" a NASA felvételén Rakéta 2024-04-11 10:39:06 Tudomány Világűr NASA A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter képet készített egy, a Hold körül keringő szörfdeszkára emlékeztető objektumról. Hogy mi ez a tárgy, az derült ki végre. Hogyan akar embert küldeni a NASA a Marsra? InStyle Men 2024-04-…
  continue reading
 
Már több mint egy évtizede beléptünk az Ipar 4.0 korszakába, de vajon tényleg elhozta-e azt a forradalmi változást, amit vártunk tőle? Mi a helyzet most az mesterséges intelligenciával az ipari szektorban, az akkumulátor technológiával, mikor érkeznek meg az önvezető autók, egyáltalán van-e erre valós társadalmi igény? Lesz-e a közeljövőben drónok …
  continue reading
 
00:00:00 - Bevezetés00:00:56 - Nézői levél00:02:37 - Régi pénzek és beváltásuk00:05:47 - Régiségek piaca00:10:14 - Debreceni Zsibogó és piacok00:15:54 - Ritkaságok értéke00:23:26 - 8-track00:26:38 - Retro autók és motorok00:40:58 - Végtelen pénz a vállalkozásokban00:43:31 - Ezt engedték meg a gazdáink00:49:29 - Kóstolós videóink00:53:55 - Dancsó Pé…
  continue reading
 
Örömmel köszöntjük hallgatóinkat az Okosotthon Guru műhelye podcast újabb epizódjában! Ebben az adásban Zs. Szabó Kitti és Zsák Péter arról beszélgetnek, hogy mennyire fontos a gondos tervezés és a személyre szabott kialakítás az okosotthonok telepítésénél. Kitti és Péter részletesen bemutatják, hogy miért van szükség a részletes előkészületekre és…
  continue reading
 
Grath és Stöki retro videojátékos podcastjának nem retrós vadhajtása, havi hírkommentálás. Az adás témája: Oroszország videojátékos tervei, a Warner útkeresései a piacon, AI-furcsaságok és egyéb márciusi hírek. Kísérőposzt itt: https://iddqd.blog.hu/2024/04/10/checkpoint-now-2024Grath & Stöki által
  continue reading
 
Földigiliszták is kellenek a marsi expedícióhoz Tudás.hu 2024-04-10 05:55:41 Tudomány Élelmiszer Mars Egyre több biztató kutatási eredmény sugallja azt, hogy a Marsra utazó felfedezők különféle élelmiszerek előállításával saját maguk biztosíthatják majd a napi betevőt. Mindez még nagyon távolinak tűnhet, ám a vörös bolygón történő növénytermesztés …
  continue reading
 
00:00:00 - Bevezetés00:00:20 - Kényelmes öltözetek00:09:16 - Provokáló zugivók00:12:30 - Instrukciók hiánya00:22:43 - Vegán pudingpor00:25:56 - Router bekötés00:28:58 - Távgyógyítás00:33:49 - Vezeték nélküli perifériák veszélyei00:36:29 - Honnan (nem) érdemes vásárolni?00:53:54 - Bútorvásárlás00:59:12 - Asztalos szakma01:03:08 - Befejezés…
  continue reading
 
Motorozás, klubélet, klasszikus vendéglátás. E három fogalom metszéspontja a balatonboglári FUEL étterem és elkötelezett vezetője, Németh Tamás Séf. Vele beszélgetünk szakmáról, személyes kétkerekű élményeiről, terepmotorozásról, a Superbike "hőskoráról" sajátságos baráti hangulatban. Kontakt: szia@motoronmedia.hu Előadók: Németh Tamás Instagram WE…
  continue reading
 
A Spotify elindítja a MI-vel személyre szabott lejátszási listákat ITBusiness 2024-04-09 05:05:20 Mobiltech Spotify A Spotify korábban már sikert aratott az "AI DJ" funkciójával, most pedig a streaming zeneszolgáltatás a lejátszási listák készítésébe is bevezeti az MI-t. A vállalat bejelentette az "AI-playlists" bétatesztjét, egy új opciót, amely l…
  continue reading
 
00:00:00 - Bevezetés és a táncoló emote00:01:17 - Bazsi új munkahelye00:03:51 - Mi is az a shaming?00:14:38 - Android kihívás00:18:30 - Mi vagyunk a hibásak?00:32:12 - “Fogadj el mindent” hozzáállás00:34:52 - Elfogadni az AI-t00:40:13 - Debrecen, a kripto nagyhatalom00:41:18 - Hétvégi CS döntő és a további tervek00:58:29 - Befejezés…
  continue reading
 
sonkaevés kaláccsal perec recept házi pékeskedés friss torma wasabi készítés titka otthoni hálózat anomáliák Kell-e gigabit? ősi megoldás: jack csatlakozó Skoda okosságok bácsi és az fps 20 éves a Gmail nicknév választás Twitterünk - Kotyogós podcast official Antenna twitteren Gergő twitteren Írhatsz nekünk e-mailt: kotyogospodcast@gmail.com Ha meg…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv