Music Industry nyilvános
[super 932155]
Több

Download the App!

show episodes
 
Három lánglelkű srác hetente megjelenő műsora melyben megpróbálnak a zenéről, zenélésről beszélgetni, ami még mindig kivitelezhetőbb, mintha építészetről táncolnának. Önjelölt véleményvezérek akik tévedhetetlenek, csak a valóság pontatlan olykor. Nagy adag zenei főétel, humoros körettel, desszertnek pedig pár komolyabb kérdőjellel.
 
A 1980-as években már a lemezpultok mögött állt, első komoly munkáját a Panoráma Disco-ban kapta, Balatonalmádiban. Hamar felfigyeltek tehetségére és onnantól kezdve a legfelkapottabb szórakozóhelyeken lehetett találkozni vele, a mai napig rezidens (szerződött lemezlovas) a legnagyobb budapesti klubok lemezpultjai mögött. Zenei stílusa folyamatosan alakult, a funky, rock és R&B után ma elsősorban a dance zenét kedveli. Rádiós karrierje korán indult, 1997-ben már műsort vezetett az akkor még ...
 
Loading …
show series
 
Az új koronavírus-járvány nyomán bevezetett új szabályok egy csapásra elnémították a kórusokat – már abban a formájukban, ahogy korábban ismertük őket. Üresek a koncerttermek és a templomok, a kórustagok pedig egymással sem találkozhatnak. A bevált módszerek egyelőre biztosan nem működnek, az új helyzet pedig új megközelítést is kíván mindahhoz, am…
 
Itt valánk és szórakoztatánk! Szolgálati közlemény! Akik valamely podcast applikációban hallgatnak minket, azok frissítsék a podcast feedjét, amely a következő: https://anchor.fm/s/cde2a4/podcast/rss Köszi! Ha a kékes New Zound borítókép van már nálad, akkor nyertél, nincs több teendőd! Király vagy! (Spotify vagy Apple Podcast automatikusan cseréln…
 
Itt valánk és szórakoztatánk! Szolgálati közlemény! Akik valamely podcast applikációban hallgatnak minket, azok frissítsék a podcast feedjét, amely a következő: https://anchor.fm/s/cde2a4/podcast/rss Köszi! Ha a kékes New Zound borítókép van már nálad, akkor nyertél, nincs több teendőd! Király vagy! (Spotify vagy Apple Podcast automatikusan cseréln…
 
Régi tartozásunkat rójuk le, hiszen pár apró, de annál fontosabb kérdést veszünk elő, amelyeket tőletek kaptunk! Nem tudunk elmenni a Witcher Netflixes sorozat mellett, a hibás szinkron és a "Toss a coin..." sikerére is felkaptuk a fejünket. Mindenki nézzen Q ügyosztályt. Fontos! A Dal 2020-at meg ne. Most már végképp nincs értelme. Filmbarátok bes…
 
Az 5. Szólam projekt küldetése, hogy láthatóvá tegye a magyarországi amatőr kórusélet szereplőit, eseményeit egymás és a világ felé, így nem volt kérdés, hogy ott leszünk az énekkarok örömünnepén: a KÓTA-díjak átadásán. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége évről évre elismeri a nem hivatásos kórus- és népzenei élet kiemelke…
 
A podcast vendége Erdei Péter érdemes művész, Bartók-Pásztory-, KÓTA- és Liszt-díjas zenepedagógus, karnagy, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet alapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára, a Kecskeméti Énekes Kör alapító-karnagya és a Nemzeti Ifjúsági Kórus egyik művészeti vezetője. Minek köszönhető a Kodály-f…
 
Az 5. Szólam Podcast 26. epizódjában a 19. Solymári Nemzetközi Gospel Fesztiválra látogatunk el. A maga nemében egyedülálló esemény missziója, hogy bemutassa a gospel és a kortárs keresztény könnyűzene (CCM) műfajainak magyarországi együtteseit, előadóit, és összehozza őket egymással valamint a műfajok nemzetközi kiválóságaival. A podcastból megism…
 
Vannak kórusok, akik számára a nyár hagyományosan a pihenés időszaka, mások ilyenkor vannak igazán elemükben! A podcastban arról beszélgetünk, hogy kerülnek a kórusok Magyarország, de valószínűleg a régió legnagyobb fesztiválja, a Sziget Fesztivál a programjába – ráadásul már sokadszorra. A Sziget Fesztivál és a klasszikus zene barátsága nem új dol…
 
20 friss dance sláger egy nonstop mixben. 130Bpm-es MiniMix – további BPM verziók: 105, 110, 115, 120, 125, 130, 135, 140, 145 A FullMix hossza: 62 perc (130Bpm-ben) A FullMix és a további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or more BPM versions, write me on Facebook!) https://faceb…
 
Július első napjaiban kezdődött meg Pécsett az Ifjúsági Világkórus nyári turnéja. 33 országból 58 fiatal énekes alkotja idén a kórust, akik 12 közép-európai és észak-balkáni várost, köztük Pécset és Budapestet is érintő turnéjukon a régió kórusszenéjét és Afrika hangjait is megszólaltatják a két karnagy: Pad Zoltán és a kenyai Ken Wakia vezetésével…
 
Június végén kezdő és tapasztalt karvezetőket invitált Sopronba Kocsis-Holper Zoltán karnagy és kórusa, a Kórus Spontánusz. A harmadik alkalommal megrendezett Avizó! karvezetői kurzuson négy napon át fejleszthették tudásukat a szakemberek, és új technikákat, megközelítési módokat fedezhettek fel a reneszánsztól a 21. századig terjedő kurzusrepertoá…
 
Június 10-én rendezték meg a pesti palotanegyedben az 5. Kórusok Éjszakáját. A 600 énekes részvételével, 9 helyszínen megrendezett több mint 70 koncert és flashmob több ezernyi érdeklődőt mozgatott meg. Az 5. Szólam podcast hangos beszámolót ad a programról. Megszólal a fesztivál főszervezője, majd elmerülünk az Éneklő Utca forgatagában. Később mag…
 
Bár hivatalosan még csak szeptemberben lesznek egyévesek, az Allegro Barbaro Kamarakórus mégis több érdekes projekten van már túl. A karnagy, Pál Alexandra és együttese tavasszal különdíjat nyert a XXXIII. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában, ahol két pályaműnek is aktív részesei voltak. A már végzett vagy még tanuló, fiatal művészekbő…
 
20 friss latin sláger egy nonstop mixben. 105Bpm-es MiniMix – további BPM verziók: 105, 110, 115, 120, 125, 130, 135, 140, 145 A FullMix hossza: 60 perc (105Bpm-ben) A FullMix és a további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or more BPM versions, write me on Facebook!) https://faceb…
 
Június 10-én ismét énekhanggal telik meg a budapesti Palotanegyed! A Kórusok Éjszakáját immár 5. alkalommal szervezi meg a Csíkszerda kórus, és mára az ország egyik legizgalmasabb kórusfesztiváljává nőtte ki magát. Az 5. Szólam 20. epizódjában a fesztivál kulisszái mögé pillantunk be: beszélgetőtársam, Nagy Ida a szervezés titkaiba avat be minket, …
 
Máshogy éneklünk kórusban, mint önállóan? A különböző stílusok más énektechnikát is kívánnak? Hogyan adják át a kórushangzást a tagok újonnan érkező társaiknak? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk a Hang Hava megkésett második podcast-epizódjában. Beszélgetőtársam Kocsis-Holper Zoltán, a soproni Kórus Spontánusz alapító-karnagya, a Nemzeti Énekk…
 
120 dal 80 perc alatt egy Full Mixben. Bpm verziók: 133, 140, 145, 150 120 dal 80 perc alatt. A mix itt végighallgatható. A további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or more BPM versions, write me on Facebook!) https://facebook.com/aerobicdj Még több aerobic mix ezen az oldalon: h…
 
20 friss klubsláger egy 63 perces mixben. 130Bpm-es MiniMix – további BPM verziók: 135,140,145,150,155,160 A FullMix hossza: 63 perc (130Bpm-ben) A FullMix és a további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or more BPM versions, write me on Facebook!) https://facebook.com/aerobicdj Mé…
 
Április 16. a Hang Világnapja. Ennek kapcsán dr. Balázs Boglárka fül-orr-gégész szakorvossal, foniáterrel beszélgetünk hangunk egészségéről, arról, hogyan változik egy-egy életszakaszban az énekhangunk, és arról, hogyan tarthatjuk jó karban a hangunkat, és hogyan óvhatjuk meg attól, hogy – elmenjen. Áprilisban az Emberi Hang Havát tartjuk, és a kór…
 
2020-ben húszezer énekessel a világ legnagyobb gospel kórusát szeretné megszólaltatni a Joyful Hungary projekt csapata. Az 5. Szólam új epizódjában bemutatjuk a kezdeményezést és a gospel műfaját. Beszélgetőtársam Rück Zsolt, az Örömteli Magyarország Alapítvány elnöke és Jeney Erzsébet, karvezető, zenei szerkesztő, akitől a gospel műfajáról tudunk …
 
Az 5. Szólam tavaszi évada egy igazán különleges epizóddal kezdődik. Molnár Mónikával, a budapesti Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola énektanárával, karvezetőjével még egy Oscar-várományos film Oscar-várományos kórusának vezetőjeként beszélgettem, alig 40 órával azelőtt, hogy Deák Kristóf alkotása, a Mindenki megnyerte az Amerikai Filmakadémia…
 
2017 els? mixe. Minden dal egyenként is kedvencem. Érzelmesek, vidámak, dallamosak. Jó hallgatni, még jobb edzeni rá. 130Bpm-es MiniMix – további BPM verziók: 135,140,145,150,155,160 A FullMix hossza: 65 perc (130Bpm-ben) A FullMix és a további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or…
 
FittAréna 2016 – Béres Alexandrával a nagyszínpadon. 130Bp-es MiniMix – további BPM verziók: 135,140,145,150,155,160 A FullMix hossza: 60 perc (130Bpm-ben) A FullMix és a további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or more BPM versions, write me on Facebook!) https://facebook.com/ae…
 
Joggal érhet minket az a vád, hogy podcastunkban szinte kivétel nélkül feltörekvő, fiatal együtteseket mutatunk be, és elhanyagoljuk a nagy múltú együttesek szerepeltetését. Nekik persze könnyű az érvényesülés, mondhatnátok, ezért most megmutatjuk, hogy nem a kor a lényeg. Egyáltalán nem! Az 1961-ben alakult Tavasz Nőikar idén ünnepelte fennállása …
 
…ezt pedig meg kell mutatni az embereknek – vallják a Kayamar Vorti Virgo (KVV) Kamarakórus tagjai. Ennek érdekében pedig az érdeklődő a nyilvános koncertek mellett Facebook-on, Youtube-on, sőt: még Instagramon is találkozhat velük. Az 5. Szólam podcast új epizódjában Magyaróvári Viktor a. Kayamar, a kórus alapító-karnagya és Schwertner Nikolett be…
 
130Bp-es MiniMix – további BPM verziók: 135,140,145,150,155,160 A FullMix hossza: 62 perc (130Bpm-ben) A FullMix és a további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or more BPM versions, write me on Facebook!) https://facebook.com/aerobicdj Még több aerobic mix ezen az oldalon: http://…
 
Falakat bont és tabukat dönt előadásaival a pécsi VoiSingers. A kórus a 2015-ös Europa Cantat követeként vált ismertté. Azóta túl vannak egy (két) sikeres Szuperkoncerten, november 18-án pedig már jön is a következő, ez alkalommal a pécsi Kodály Központban. Fiatalok, sikeresek, de hogy csinálják? Az 5. Szólam legfrissebb epizódjában Balásy Szabolcs…
 
A legjobb, amit tehetünk, hogy folyamatosan tréningben tartjuk hangképző szerveinket. Ha pedig túlterheltük, akkor pihentetjük, és lépésről lépésre kezdjük újra az éneklést. Ez a tanácsa Prof. dr. Hacki Tamásnak, aki először előadóművészként, majd orvosként és kutatóként merült el az emberi hang, az ének és beszéd titkaiban. Prof. dr. Hacki Tamás f…
 
135Bp-es FullMix – további BPM verziók: 128,135,140,145,150 A FullMix hossza: 60 perc (128Bpm-ben) A FullMix és a további BPM verziók letöltésér?l érdekl?dj privátban a Facebookon! (If you would like to download the FullMix, or more BPM versions, write me on Facebook!) https://facebook.com/aerobicdj Még több aerobic mix ezen az oldalon: http://aero…
 
A mostani epizódban messzire utazunk: úti célunk a finnországi Jyväskylä! Kalauzunk Rita Varonen magyar származású karnagy lesz, akitől megtudjuk, hogyan készítenek cd-t kórusai, hogyan tartják frissen a városi időseket, és kiderül az is, milyen a kórusélet Finnországban! Rita Varonen. Forrás: naislaulajat.net Beszélgetőtársam 1987-ben végzett a Ze…
 
Az 5. Szólam Podcast 10. epizódjában a szombathelyi VOX Savariae Evangélikus Vegyeskart és a kórus karnagyát, Lakner-Bognár Nórát ismerhetitek meg. Az énekkar 2010-ben, még énekegyüttesként alakult, azóta azonban sokat gyarapodott a kórus tagsága, ami magával hozta a mindennapok magas szintű szervezettségét is. A szombathelyi kórus tagjai a határ t…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login