Felhívtuk Gyenge Dánielt, a Neokohn nevű zsidó hírportál „náci kárlendítős újságíróját”

27:57
 
Megosztás
 

Manage episode 300354514 series 12293
A sorozat szerzője: Szalay Dániel, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

A Media1 e heti podcast- és rádióműsorában Szalay Dániel egyik interjúalanya volt Gyenge Dániel, a Neokohn nevű zsidó hírportál újságírója, akiről néhány nappal korábban náci kárlendítős és nyilas zászló előtt pózolós, néhány évvel ezelőtt készült képek kerültek elő. A zsidó lap rendszeres szerzőjéről készült képeket az a vasarnap.hu tette közzé, melynek azóta lemondó főszerkesztőjéről, Horváth Tamásról nem sokkal előtte épp a Neokohn írta meg, hogy korábban a náci Németország vezérét, azaz a Führert (Hitlert) éltető sorokat publikált, illetve relativizálta a Holokauszt bűneit és neonáci demonstrációk aktív résztvevője volt.

Gyenge Dánieltől azt kérdeztük, mi vitte bele annak idején ebbe az egészbe, hogyan sodródott a több millió ember haláláért felelős ordas eszmék közelébe. Megkérdeztük azt is, nem találja-e különösnek, hogy míg Horváth Tamás a róla kiderült kompromittáló információk miatt végül mégis lemondott, ugyanezt ő nem tette meg a kompromittáló fotók megjelenése után.

A Gyenge Dániellel folytatott beszélgetés az alábbi lejátszóval hallgatható meg.

https://vipcast.hu/wp-content/2021/08/media1_2021_0816_1_gyengedaniel_neokohn_karlendites.mp3

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A Media1.hu hírportál e heti podcast- és rádióműsorának Gyenge Dániel (Neokohn) után volt egy második megszólalója is: felhívtuk ugyanis Pethő Andrást, a Direkt36 oknyomozó műhely vezető szerkesztőjét.

Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és a Media1 Facebook-oldalát, valamint iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.

Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére is!

The post Felhívtuk Gyenge Dánielt, a Neokohn nevű zsidó hírportál „náci kárlendítős újságíróját” first appeared on Vipcast.hu powered by Media1.

274 epizódok