Suspiria (Sóhajok) 1977 vs. 2018 - vendégünk Cyclo

2:26:05
 
Megosztás
 

Manage episode 269939466 series 1467747
A sorozat szerzője: Huszár András és Frivalszky Péter, Huszár András, and Frivalszky Péter, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

A horror műfajában tobzódó negyedik Vakfolt versus évad összetételében a támogatóink szavazatai alapján igen előkelő helyen végzett a Suspiria, vagyis a Sóhajok című Dario Argento-film 1977-ből, illetve annak 2018-as feldolgozása Luca Guadagnino rendezésében. Az adásunkban ismét vendégünk volt Cyclo, azaz Mikó László.

A ’77-es Suspiria csupa elsődleges szín volt, a hátborzongató zenét pedig a Goblin nevű prog-rock banda szolgáltatta. A ’18-as remake már-már monokróm, a nyugtalanító melódiákat pedig az alternatív rockos Thom Yorke biztosította. Míg Argento ijesztései mesteriek, és a mitológiát a kulisszák mögött hagyja, addig Guadagnino elodázza a kedélyborzolást, és helyette széles történelmi hátteret épít a filmje köré. Ezzel vissza is térünk az évadunk nyitó kérdéséhez: milyen esetben van értelme feldolgozni egy filmet? Melyik mellékszálai működnek jobban a remake-nek? Milyen kérdéseket hagy nyitva az eredeti?

Ezzel az adással zárjuk az idei, kurtább Vakfolt versus-évadot, amelyben túlnyomórészt horrorfilmekkel foglalkoztunk. A Vakfolt podcast tizedik évadja szeptemberben veszi kezdetét, bár nagy változás nem lesz: az év hátralevő részében továbbra is horrorfilmeket fogunk nézni.

Linkek

The post 4×05 – Suspiria 1977 vs. 2018 appeared first on Vakfolt podcast.

27 epizódok