Stratégiai átalakítást nem, de jelentős változásokat hozhat az egészségügyi intézkedési csomag

Új Egyenlőség

Az Új Egyenlőség podcastadásaiban rendszeresen visszatérő téma az egészségügyi rendszer helyzete és a változtatási javaslatok. A kormány társadalmi vitára bocsátott elképzelése egy újabb centralizációs javaslat. Ennek a társadalmi egyenlőségre gyakorolt esetleges hatásairól beszélgettünk Rékassy Balázs egészségpolitikai szakértővel. A Belügyminisztérium által társadalmi vitára bocsátott javaslat alapvetése, hogy az egészségügyi rendszer problémáira erőteljes centralizációval lehet érdemi választ adni. Ugyanakkor a szervezési problémák mellett a finanszírozás alacsony szintje is jellemző az egészségügyre, és ez utóbbira nem ad választ az elképzelés. A magyar GDP 5,5%-át költi az egészségügyre, miközben Nyugat-Európában ez az arány 8%, azaz százalékban mérve is van lemaradásunk, nem beszélve a nominális különbségről. A szervezési problémákra adott válasz Rékassy Balázs szerint a Belügyminisztérium filozófiájából eredő centralizációs kísérlet. Ennek legfőbb problémája, hogy egyoldalú és nem stratégiai jelentőségű. Azaz hiányzik belőle a vízió, annak kifejtése, hogy milyen egészségügyi rendszert tart kívánatosnak a kormányzat, és nem szól a magánegészségügy és a közellátás szétválasztásáról, illetve azok egymáshoz való viszonyáról. A beszélgetés során három változtatásról volt szó. Az első a háziorvosi rendszer átalakítása, amely a körzethatárok meghúzásának jogkörét jelenti – pontosabban annak elvételét az önkormányzatoktól, és áthelyezését a kormány feladatai közé. Ez egy nagyvárosi közegben még értelmezhető is, hiszen a városok belső átalakulása, a fluktuáció miatt érdemi módosulások kellenének a körzethatárokban. A jelenlegi finanszírozási rendszer arra ösztönöz inkább, hogy helyettesítésekkel oldják meg az orvosok pótlását. Kistelepülések esetében ugyanakkor a fő gond az, hogy nem lehet találni orvost, aki elvállalja az adott települést. Ezeket az eseteket a földrajzi távolságok miatt nem lehet kezelni a körzethatárok bővítésével. Rékassy szerint nyugat-európai példák alapján ilyenkor pályájuk elején lévő orvosok lakhatásának támogatásával tudnak kistelepüléseken háziorvosi ellátást biztosítani. A második átalakítás a szakrendelők államosítása. Jelenleg főképpen nagyvárosokban az önkormányzatok működtetik és saját forrásaik terhére próbálják fejleszteni ezeket az intézményeket. Az állam a közoktatáshoz hasonló centralizációra készül, amikor is az ingatlan a település kezében marad, míg az ellátási feladat a megyei kórházi rendszerbe kerül át a munkaerővel együtt. Ez megnyitja az utat az előtt, hogy a belső munkaerőhiányt átvezényléssel kezeljék. Ez az elméletben érhető változtatás azonban azt is jelenti, hogy várhatóan az alsó ellátási szintekről vonnak el majd embereket azért, hogy ne kelljen kórházi osztályokat bezárni. Az ügyeleti rendszer átalakítását pozitív példaként említette Rékassy Balázs. A mentőszolgálat veszi át a jövőben ennek ellátását, mivel ezzel lesz biztosíthatóbb a szakmailag ellenőrzött visszacsatolás az ügyelet és a háziorvosi rendszer között. A jelenlegi probléma az, hogy az önkormányzatok feladata az ügyeleti rendszer megszervezése, amelyet főszabályként a saját háziorvosaival biztosítana. Ez azonban a gyakorlatban nem működőképes, és így piaci szereplők lépnek be. Az állam modellkísérletet végzett Hajdú-Bihar megyében annak érdekében, hogy kipróbálják az ügyeleti rendszer működését akkor, ha az teljesen az Országos Mentőszolgálat szervezésében valósul meg. Rékassy szerint ennek kiterjesztése az egész országra jó megoldás lehet, de nem ismertek a modellkísérlet tapasztalatai, a szűk keresztmetszet pedig a munkaerő. A mostani elképzelés az, hogy egy háziorvos havi két ügyeleti napot kell vállaljon, a kérdés az, hogy egy 70 év feletti orvos esetében elvárható-e.