Túranapló S02E01: Thuróczy Lajos, a Kéktúra egyik létrehozója – 1. rész

32:50
 
Megosztás
 

Manage episode 281732907 series 2573660
A sorozat szerzője: András, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

A Túranapló második évadának eleje annyiban szokatlan, hogy három részen keresztül ugyanazzal az emberrel beszélgetek: Thuróczy Lajossal. Bár Lajos nevét talán nem mindenki ismeri, munkásságával a podcast hallgatói már találkoztak, ugyanis ő az Országos Kéktúra egyik megalkotója.

A beszélgetést még áprilisban vettük fel, Lajos azóta már 95. születésnapját is megünnepelte. Amikor megkerestem, hogy beszélgessünk, azt ígértem neki, hogy nem fogom másfél óránál tovább kérdésekkel traktálni, de végül több mint három órán át beszéltünk. Ennyi anyag még vágva sem fér egy adásba, viszont kihagyni sem akartam túl sok mindent. Ezért hát a több részes beszélgetés.

A beszélgetés mostani, első részében Lajos életével és a Természetjáró Szövetség ezzel szorosan összefonódó háború utáni történetével foglalkozunk. A második részben azokat a konkrét témákat beszéljük át, amelyekkel Lajos a szövetségben az elmúlt közel hetven évben foglalkozott. A harmadik részben pedig az Országos Kéktúráról, a túra létrejöttéről és történetéről, a kapcsolódó könyvekről és filmekről és még sok más részletről lesz szó.

Ha tetszett az adás, hívj meg egy kávéra: http://podcast.hiking.hu/tamogatas!

Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre, vagy megtaláltok engem is Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!

--- Send in a voice message: https://anchor.fm/turanaplo/message

24 epizódok