Kéjhölgyek a kávéházban: a prostitúció helye a nagyvárosi térben - Vendég: Lugosi András

Szex-Akció Hírcsoport [Tilos Rádió podcast]

Vendégünk ismét Lugosi András volt, akivel egy elképesztően érdekes és tanulságos témát jártunk körbe: a fővárosi prostitúció helyét a település szövetében és szociológiai terében.

No de egy kicsit részletesebben is a témáról a saját bemutatása alapján:

Az 1970-es évekig a történetírásban a prostitúció témáját egyfajta frivol és pornográf hangulat lengte körül. A legtöbb ilyen munka egyfajta történetietlen szemléletben íródott és az ún. ősi mesterség hosszú távú történetének bemutatására vállalkozott általában Ádámtól és Évától napjainkig elnyúlóan figyelmen kívül hagyva azt a fontos körülményt, hogy az állítólagos ősi mesterség gyakran térhez és időhöz köthető egyedi formákban létezett, és folytonos változott a társadalmi funkciója is. A péntek reggeli beszélgetésben arra vállalkoztunk, hogy főbb vonalaiban bemutassuk a pest-budai, majd budapesti prostitúció térbeli történetét a bordélyházak rendszerének az orosz intervenció után berendezkedő neoabszolutizmus általi 1850. évi bevezetésétől a Horthy-korszakban történt 1927-es megszüntetéséig.

Bemutattuk az 1850-es, 1861-es, 1867-es, 1885-ös és 1909-es pesti, majd budapesti prostitúciós rendeletek változó előírásait, és kiemeltünk két nagy botrányt kavart eseményt: 1. Singer Károly Váci úti kávéháza ellen 1864-ben egyenesen az esztergomi érsekhez írt feljelentést, amelynek 17 aláírójáról hamarosan kiderült, hogy nem létező személyek. Az álnevek mögött olyan pesti kávéházak tulajdonosai álltak, akiket korábban már megbüntettek azért, hogy kávéházaikban kéjhölgyeket alkalmaztak, és most éppen ők jelentették fel Singert is, aki nézetük szerint ugyanezt tette a hatóság mégsem járt el ellene. 2. Azt az 1879-es botrányos esetet, amikor a Városháza szomszédságában található Kötő utcai iskola diákjai az oktatási épületet elhagyván a nyílt utcán megtámadtak egy arra sétáló prostituáltat. Mindezt néhány hónappal azután, hogy a közgyűlésben interpelláció hangzott el a fővárosban elszabadult és tarthatatlannak ítélt prostitúciós helyzet miatt, amelynek következtében kölcsönös vádaskodásoktól sem mentes, kemény hangú levélváltás indult a Fővárosi Tanács és Thaisz Elek budapesti főkapitány között, majd előbbiek Tisza Kálmán miniszterelnökhöz és belügyminiszterhez fordultak azzal a kéréssel, hogy tegyen igazságot a tanács és a rendőrség vitájában, amely leginkább akörül a kérdés körül forgott, hogy a városi tér mely pontján lehessen, illetve ne lehessen bordélyházak működését engedélyezni, és mik legyenek az ilyen döntések vezérlő szempontjai. A harmadik, igen jellemző eseményre sajnos nem jutott idő az adás keretein belül, de legalább itt említsük meg, hiszen roppant tanulságos. A Magy. Kir. Kúria 1911-es ítéletéről van szó, amely causa turpis (erkölcstelen ok) címén utasította el egy szombathelyi kéjnő keresetét, akinek a belügyminiszter által is jóváhagyott szombathelyi prostitúciós rendelet értelmében járó fizetését egy bordélyosnő nem fizette ki, amikor az illető kéjhölgy elhagyta a bordélyt.

Hogyan változtatta a 19. századi, a kortársak szerint botrányos méreteket öltő nagyvárosi prostitúció a városi teret egyfajta küzdő-térré (contested space)? Mennyiben igazolhatóak azok a vádak utólag, amelyek szerint Thaisz Elek budapesti főkapitány a bordélyosok érdekeit képviselte a közerkölcsiség mellett kiálló városlakókkal szemben? Ha a prostitúciót a nagyvároslakók szexuális igényei miatt szükségszerű volt megtűrni és mind közrendészeti, mind közegészségügyi szempontból szabályok közé szorítani, akkor miért kellett a prostituáltakat társadalmi csoportját mégis kirekeszteni? Miért mondta ki róluk a Kúria az első világháború előtti években, hogy nem terjed ki rájuk az állampolgári jogegyenlőség? Milyen következményekhez vezethetett egy ilyen legmagasabb jogi fórumon hozott kirekesztő döntés? Ezekre a kérdésekre próbáltunk választ találni az adásidő adta kereteken belül, reméljük, hogy egész közérthetően és kereken.