Ha nekrofil esztétika megy sikerrel a tévében, akkor mit is nevezhetünk bizarrnak?

31:30
 
Megosztás
 

Manage episode 272904675 series 2608177
A sorozat szerzője: szabadpecs, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

A test ördöge címmel Győrffy László, Kis Róka Csaba és Szöllősi Géza alkotásaiból látható kiállítás a Széchényi téri Pécsi Galériában, november 22-ig. Ennyire még biztosan nem sokan kapják fel a fejüket, de ha azt mondom, hogy az anyag a szex, az erőszak, a halál, a vér és a hús körül szerveződik, nem kevés popkulturális utalással, akkor talán már többen érdeklődnek. De ahogy az alkotókkal készült beszélgetésekből is kiderül, furcsa bizarrnak nevezni a festményeket, installációkat, vegyes technikákkal készült tárgyakat, hiszen nagyon emberi témákat dolgoznak fel, jelenítenek meg. Talán abban megegyezhetünk, hogy az összeállítás azért rendhagyó és minimum elgondolkodtató - szóval érdekes.

Linkek:
szabadpecs.hu/tamogatas
pecsigaleria.hu/programok/a-test-ordoge

56 epizódok