Lakatos Levente: „Néha gyűlölniük kell egymást az embereknek. Máskülönben garantált a katasztrófa…” | Sláger KULT S. Miller Andrással

52:05
 
Megosztás
 

Manage episode 347171855 series 2886310
A sorozat szerzője: Sláger FM, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

„Néha gyűlölniük kell egymást az embereknek. Máskülönben garantált a katasztrófa…” - ez Lakatos Levente új regényének, a "Tönkreteszlek" sorozat első részének mottója. Levi régi harcostársa a műsorvezető S. Miller Andrásnak, egykoron kollégák voltak. András látta, honnan indult és azt is, hová jutott a Főhős– teljesen önerőből. Gyakorlatilag a nulláról építette fel magát úgy, hogy nem volt segítsége, s ma már több százezres követőtáborral rendelkezik a közösségi platformokon, a dedikálásain pedig tömegek állnak sorba. Az adás napojaiban is, az aktuális dedikáló turnéján. A Sláger KULT-ba ugyan a budapesti bemutató apropóján érkezik, de szó lesz sok egyébről, például a finnyás értelmiségiek ostoba megnyilvánulásairól is…

#

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

629 epizódok