22. adás - Fucsovics Marci

33:52
 
Megosztás
 

Manage episode 282215665 series 2494073
A sorozat szerzője: Riporta, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

Fucsovics Marci Nyíregyházáról indult és meg sem állt Wimbledonig, ahol a juniorok között már 2010-ben a legjobb tudott lenni. Azóta persze mind a négy Grand Slamen indult, 2020-ban pedig kétszer is eljutott a negyedik körig. Szettet nyert minden idők egyik legjobb teniszezője, Roger Federer ellen, a Roland Garroson Medvedevet verte, Dimitrovot pedig rögtön kétszer is egy évben. Legjobb helyezése idáig a 31. hely, de őt ismerve nem fog itt megállni, pedig már ez is szenzációs teljesítmény.

Izgalmas volt kipróbálni, hogy nem a megszokott keretek között vehettem fel egy beszélgetést, hanem a Nemzeti Edzésközpontban (csak azért sem írom azt, hogy "elhagytam a komfortzónámat"). Ez egyébként azt is jelentette, hogy sajnos nem volt idő a megszokott "riportás" hosszra, viszont aki például 33 perc 53 másodpercig szokott futni, annak ideális lesz a hossz.

A beszélgetést azoknak is ajánlom, akik egyáltalán nem érdeklődnek a tenisz iránt, hiszen a világranglista 31. helyéig jutni, Federer ellen szettet nyerni vagy Wimbledonban győzedelmeskedni a juniorok között olyan teljesítmény, amely bárki érdeklődésére számot tarthat, ráadásul akármilyen anyagot is készítek a Riportának, olyan nincs, hogy ne az adott ember érdekeljen elsősorban, így igyekeztem Marcit is jobban megismerni.

A Riporta 3. évada 2021. február 1-jén érkezik.

ELÉRHETŐSÉGEK:
APPLE

SPOTIFY

GOOGLE podcasts

YOUTUBE

FACEBOOK

TWITTER: twitter.com/riporta10

E-MAIL: riporta@riporta.hu

HONLAP: Riporta

A Riporta mai adásának létrejöttéhez Fucsovics Márton felkészülésének támogatója, a Magnosolv Sport jártult hozzá.

Magnosolv Sport – emelt, 400 mg magnéziumot tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény

Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a változatos, kiegyensúlyoztott táplálkozást és az egészséges életmódot.

Mylan EPD Kft., 1138 Váci út 150. Tel: (06-1)-465-21, info.hu@viatris.com

#szponzorálttartalom #tenisz #magyar #interjú #beszélgetés #sport #egészség

23 epizódok