Milyen gazdasági és politikai hatásai vannak Putyin háborújának? | Interjú Feledy Botonddal

59:58
 
Megosztás
 

Manage episode 330177130 series 2631308
A sorozat szerzője: Partizán Produkció, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

Negyedik hónapjába lépett a háború, amelyet Oroszország indított Ukrajna ellen. A keleti fronton egyre közeledik a döntő ütközet, miközben mindkét fél drámaian súlyos veszteségeket szenved el a harcmezőkön. A háború jelentette geopolitikai kihívások alapjaiban rendezik át Európát és a globális erőviszonyokat. Ebben a történelmi helyzetben, a hagyományosan pacifista Németország hadiipar-fejlesztésbe kezdett, Franciaországban pedig újabb öt évig Macron az elnök, ezenfelül a történetileg semleges finnek és svédek is csatlakoznának a NATO-hoz. Mindeközben az Egyesült Államok és Kína is szorosan követi a fejleményeket, szuperhatalmi törekvéseik és vetélkedésük is egyre kiélezettebb.

Ezekre a világpolitikai folyamatokra keressük a válaszokat meghívott vendégünkkel Feledy Botond külpolitikai szakértővel.

Támogasd te is a Partizán munkáját!

https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/

Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:

https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozas

Hol találsz meg minket?

Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia

Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/

Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo

Instagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/

Hogyan támogathatod a munkánkat?

Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitika

PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:

Név: Partizán Alapítvány

Számlaszám: 16200106-11669030-00000000

Közlemény: Támogatás

Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000

BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB

647 epizódok