Lépjen offline állapotba az Player FM alkalmazással!
Marianne Faithfull (RIP)
Manage episode 464603063 series 1412400
marianne faithfull (fotó: hedi slimane, 2014)
no wave hírek
a végéhez közeledik az idei átlátszó hang újzenei fesztivál.
először is a múlt heti no wave hírekben elhangzott fluidian, gőz és fekete-kovács kornél koncert időpontja megváltozott. az új időpont február 4. a helyszín továbbra is az opus jazz klub.
február 7-én a nikolaus gerszewski által alapított és vezetett, új helyszínre költözött, oma-ban, azaz ordinary music archives-ban lesz a "grand opening" nevű rendezvény. a vörösmarty utcába költözött oma-ban, egyrészt a 2020 és 2024 közötti kiállításokon bemutatott alkotásokból lesz kiállítás, másrészt peter ablinger osztrák zeneszerző "tim song" című művét adja elő az ensemble focc, azaz david karla, nikolaus gerszewski, adam baqais.
február 9-éna fugában lesz schlanger tamás és a sonus cordis kvartett koncertje, ahol a 2019-ben alakult, azóta több díjat nyert sonus cordis vonósnégyes schlanger tamás marimbással közösen adnak elő különböző korokban született darabokat.
a fesztivál utolsó eseménye "nagyítás" címmel február 20-án lesz a milleneum házában, ahol horváth balázs zeneszerző vezeti be a nézőket bill viola műveinek és a zenei formák izgalmas kapcsolatának világába. beszél arról, hogyan találkozik a zene és a kortárs művészet, és hogyan mesélhet a zene történeteket, ha maga az anyag absztrakt.
otomo yoshihide "solo works" sorozat 2. darabjaként nemsokára megjelenik "otomo yoshihide plays christian marclay" című lemeze.
otomo yoshihide evvel a lemezzel tiszteleg marclay előtt, aki az 1980-as évek elején kezdte a lemezjátszót az addig használt kontextusától teljesen eltérő módon használni, egy teljesen új művészeti ágat hozva létre. marclay munkássága meghatározó volt yoshoihide számára. az 1980-as évek beli találkozásuk óta, egészen a mai napig, marclay és yoshihide különféle projektekben dolgoztak együtt. a lemez anyagának elkészítéséhez yoshihide a lemezjátszón a maga egyedi módján csak marclay lemezeket használt.
a brit cold spring kiadónál, február 25-én jelenik meg egy "электронная mузыка анс (ans alectronic music)” című válogatás.
a lemez eredetileg 1969-ben, szovjetunióban, a melódia lemezkiadó gondozásában jelent meg, és szovjet zeneszerzők ans-re írt darabjait tartalmazza. az ans egy optoelektronikus szintetizátor, amelyet evgueni mourzine orosz mérnök 1937-től 1957 fejlesztett. ezen a hangszeren hozott létre műveket, edward artemiev, sofia gubaidulina, alfred schnittke, alexander nemtin, és mások. de olyan mai alkozók is dolgoztak az ans-sel, mint a coil, és a the anti group communications (röviden tagc). az orosz electroshock records kiadó 1999-ben adott ki "ans (archive tapes sínthesiser ans 1964-1971" címmel egy válogatást, amely több más ans-en készült mű mellett, szintén tartalmazza ezeket a felvételeket
______________________
műsorismertető
marianne evelyn gabriel faithfull 1946. december 29-én a londoni hampsteadben született.
apja, robert glynn faithfull brit hírszerző őrnagy volt, és a londoni egyetem bedford egyetemén volt az olasz irodalom professzora. édesanyja, eva, artur wolfgang ritter von sacher-masoch, régi lengyel katolikus ruszin nemességhez tartozó osztrák-magyar nemes lánya vol, és eva von sacher-masoch, erisso bárónőn nevet használta. budapesten született, és 1918-ban költözött bécsbe. a sacher-masoch család nem értett egyet a bécsi náci rezsimmel. faithfull apja a hírszerzői munkája során ismerkedett meg evaval. faithfull anyai nagyapja a habsburg családból származó nemes, míg anyai nagyanyja zsidó volt. anyja fiatalon a max reinhardt company balerinája volt, és bertolt brecht és kurt weill színházi előadásokon táncolt. hatéves korában a szülei elváltak. a válás után faithfull édesanyjával a berkshire-i readingbe költözött. szegényes körülmények között éltek. lánykorában gyakran voltak tuberkulózisos megbetegedései. a readingi szent józsef római katolikus kolostoriskola tanulója volt, amelynek egy ideig bentlakásos tanulója volt.
marianne faithfull
énekesi karrierjét 1964-ben kezdte. első fellépései kávéhazakban, népzenei énekesként, kávéhazakban volt. zenei karrierje igazából 1964-ben kezdődött, amikor andrew loog oldham, a rolling stones menedzsere, egy rolling stones partin felfedezte. 1965-ben egyből két stúdió albuma is megjelent. a debütáló "marianne faithfull", és a "come my way", amelyekkel hatalmas sikert aratott. a bemutatkozó album tartalmazta mick jagger, keith richard és andrew loog oldham által neki írt "as tears go by" című dalt is, ami eredetileg 1964-ben kis lemezen jelent meg a deccanál. a decca eredetileg a kislemez b oldalán akarta megjelentetni a számot, de a dal sikere miatt végül az a oldalon jelent meg. a dal mind angliában, mind írországban a kislemezek listáján a 9. helyig jutott, kanadában pedig 2. lett. evvel a világ egyik vezető női énekese lett. ezután számos sikeres kislemezt adott ki, köztük a "this little bird", a "summer nights" és a "come and stay with me" címűeket. 1965. május 6-án cambridgeben öszzeházasodott john dunbarral. 1965. november 10-én megszületett fiuk, nicholas. 1966-ban kezdett el marihuánát szívni, és lett legjobb barátja anita pallenberg. még ebben az évben kezdett kapcsolatoti mick jaggerrel, és elhagyta férjét, hogy vele éljen. 1966 és 70 között volt mick jagger partnere.
faithfullnak további albumai jelentek meg, s 1967-ben először szerepelt a "soha nem felejtem el a nevét" című filmben. ezt követte 1968-ban "a lány motorkerékpáron" és 1969-ben a "hamlet".
marianne faithfull & mick jagger
a rendőrség keith richards sussexi lakásában tartott drog razziája során faithfull csak egy szőrme takarót viselt. egy 27 évvel későbbi interjúban elmondta, hogy az az eset tönkretette a magánéletét: 'tönkretett engem. egy drogfüggő férfit érdekesnek és elbűvölőnek tartanak. ugyanebben a heyzetben egy nőt ribancnak, rossz anyának tartanak". ez idő alatt három film szerepetől esett el. 'Tényleg azt hittem, hogy tönkretettem a karrieremet.' 1968-ban Faithfull már kokainfüggő volt és halva született a lánya.
faithfullnak a rolling stones néhány nagyon híres dalában nagy szerepe voltt. az 1968-as "beggars banquet" album "sympathy for the devil"-t részben mihail bulgakov "mester és margarita" című könyv ihlette, amelyet faithfull mutatott meg jaggernek. az 1969-es "let It bleed" album "you can't always get what you want" című dalt jagger állítólag faithfullról írta és komponálta. az 1971-es "sticky fingers" album "wild horses" és "i got the blues" című dalokat állítólag faithfull hatására készülte, és társszerzője volt a "sister morphine"-nak. a dal szerzői joga hosszas jogi vita tárgyát képezte, amelyet végül úgy oldottak meg, hogy faithfull a dal társszerzője lett. önéletrajzában elmondta, hogy jagger és richards a saját nevükön adták ki, hogy ügynöke ne szedje be a dalból származó összes jogdíjat és bevételt, főleg, mert akkoriban faithfull hajléktalan és heroinfüggő volt.
az 1970-es években sorra jöttek a problémák. faithfull 1970 májusában szakított jaggerrel, miután viszonyt kezdett az angol-ír nemessel, "paddy" rossmore-ral. ugyanebben az évben elvesztette fia felügyeleti jogát, ami miatt megpróbált öngyilkosságotelkövetni. magánélete tönkre ment, karrierje pedighanyatlásnak indul. csak néhány alkalommal szerepelt nyilvánosság előtt, köztük egy 1973. októberi fellépésen david bowie-val adták elő sonny & cher "i got you babe" című számát. két évig londonban a soho utcáin élt, heroinfüggőségben és anorexiaban szenvedett. barátok megpróbáltak segíteni rajta, és beíratták egy nhs heroin-függő kezelőprogramba. nem tudta ellenőrizni vagy stabilizálni a függőségét. 1971-ben mike leander producer rátalált az utcára, és megpróbálta újraéleszteni karrierjét. ennek eredményeként készült el a "rich kid blues" című albumának egy része, ami 1985-ig nem jelent meg. 1975-ben megjelent a "dreamin' my dreams" című nagylemeze. az albumot néhány új szám hozzáadásával 1978-ban "faithless" címmel adták ki újra, ami az ír albumlista 1. helyére került.
marianne faithfull (fotó: michael putland, 1982)
az 1960-as években faithfull jellegzetes dallamos, magas regiszterű énekhangjáról volt híres. a következő évtizedben azonban hangját megváltoztatta a súlyos gégegyulladás és a tartós kábítószer-használat, aminek következtében hangja tartósan reszelős, repedezett és alacsonyabb hangmagasságú lett. az új hangzást egyes kritikusok 'whiskyvel átitatottnak' nevezték, és úgy vélték, hogy segített érzékeltetni a zenéjében kifejeződő érzéseket.
1979-ben, norvégiában marihuána birtoklása miatt letartóztatták. még ebben az évben megjelent a kritikusok által leginkább elismert hetedik, "broken english" című stúdióalbuma. az album nagy sikere zenei karrierjének újjáéledését jelentette. faithfull-t a "broken english"-sel a legjobb női rock énekes kategóriában grammy-díjra jelölték. a lemezt egy sor stúdióalbum követte, köztük 1981-ben a "dangerous acquaintances", 1983-ban az "a child's adventure" és 1987-ben a "strange weather" című albumok.
az 1981-es "dangerous acquaintances" megjelenése után new yorkba költözött. visszatérése ellenére az 1980-as évek közepén még drogfüggőséggel küzdött, és egyszer drog hatása alatt megbotlott, és eltörte az állkapcsát. 1985-ben jelent meg a "rich kid blues" dupla nagylemez, amely az 1971-es felvételek mellett újakat is tartalmazott. 1985-ben a minnesotai hazelden alapítvány klinikáján vett részt rehabilitáción, majd a massachusettsi belmontban lévő mclean kórházban kezelték. faithfull az 1987-es "strange weather" című albumán a jazz és a blues felé felé orientálódott. az album az évtized kritikusok által legelismertebb albuma lett. az 1990-ben megjelent "blazing away" című koncert albummal zenei karrierje harmadszor is felfelé indult. ezen karrierje során előadott dalait énekelte újra el. a lemezt a brooklyni st. anna katedrálisban rögzítették. faithfull az 1990-es évek végétől a 2000-es évekig számos, pozitív kritikai visszhangot kaptott albumot adott ki. a 2000-es években további lemezei jelentek meg, bár egészségügyi problémái miatt többször kellett lemondania, megszakítania koncert turnéját.
marianne faithfull (fotó: nina siber, 1997)
2009. március 5-én, a 2009-es women's world awardson megkapta a world arts award for lifetime awards díjat, amivel elismerték, díjazták a 45 éves pályafutása során nyújtott művészi teljesítményét - énekesként, dalszerzőként létrehozott 18 stúdióalbumot, valamint számos színpadi és filmes szereplést.” 2011. március 23-án faithfull megkapta az ordre des arts et des lettres elnöke címet, amely franciaország egyik legmagasabb kulturális kitüntetése.
2014 végén indult a 12 hónapos 50. évfordulós turnéja. a turné keretében december 15-én fellépett budapesten a művészetek palotájában. 2016-ban jelent meg a "no exit" című lemeze, amelynek cd + dvd illetve cd+blu-ray változata tartalmazza a budapesti koncert anyagát.
2021 májusában jelent a "she walks in beauty" című albuma, amelyen 19. századi brit romantikus költők verseit szavalja warren ellis, brian eno, nick cave és vincent segal zenei kíséretével.
2023-ban a rolling stone magazin minden idők 200 legjobb énekese listáján, a 173. helyen szerepelt.
marianne faithfull három könyvet írt életéről: "faithfull: an autobiography" (1994), "memories, dreams & reflections" (2007) és "marianne faithfull: a life on record" (2014).
marianne faithfull 2025. január 30-án, 78 évesen Londonban halt meg.
______________________________________
0:00:00 no wave hírek
00:03:03 no wave szignál + műsorismertetés
Marianne Faithfull – Greatest Hits (2003, 2xCD, Universal – DC8540) CD1
00:05:51 1. As Tears Go By
00:08:28 műsorismertetés (folytatás)

00:08:56 2. Scarborough Fair
00:12:00 10. This Little Bird
Marianne Faithfull – Greatest Hits (2003, 2xCD, Universal – DC8540) CD2
00:14:02 16. Wild Moutain Thyme
00:17:39 műsorismertetés (folytatás)

00:19:08 19. Sister Morphine
00:24:36 műsorismertetés (folytatás)

00:26:27 4. Losing
Marianne Faithfull – A Perfect Stranger - The Island Anthology (1998, 2xCD, Island Records – 314 524 579-2) CD2
00:30:16 1. Ballad Of The Soldier's Wife
00:34:40 3. Boulevard Of Broken Dreams
00:37:46 6. Gloomy Sundays
00:41:00 18. Love In The Afternoon
00:44:30 20. She
Michael Mantler – Many Have No Speech (1988, CD, WATT (2) – WATT/19, ECM Records – 835 580-2)
00:47:54 3. Ce Qu' a De Pis
00:48:44 5. Imagine
00:50:22 7. Vieil Aller
00:50:43 8. Rien Nul
00:51:04 10. En Face
00:51:26 11. Chaque Jour
00:51:47 13. En Cadence
00:53:46 15. Comrade
00:58:07 19. D'où La Voix
00:58:27 20. Fous Qui Disiez
00:58:54 47. Son Ombre
00:59:08 23. Rêve
00:59:30 26. Silence
Marianne Faithfull – Blazing Away (1990, CD, Island Records – 842 794-2)
01:00:35 1. Les Prisons Du Roy
01:07:24 2. Strange Weather
01:12:35 3. Guilt
01:20:19 4. Working Class Hero
01:26:22 8. When I Find My Life
Marianne Faithfull – 20th Century Blues (1996, CD, RCA Victor – 74321 386562,
Reverso – 74321 386562, BMG Classics – 74321 386562)
01:29:13 1. Alabama Song
01:33:14 3. Pirate Jenny
01:37:58 7. The Ballad Of The Soldier's Wife
01:41:53 10. Falling In Love Again
01:44:07 11. Mack The Knife
01:47:28 12. 20th Century Blues
01:50:30 18. Surabaya Johnny
Marianne Faithfull – Horses And High Heels (2011, CD, Love Da Records – LOVECD109)
01:55:54 8. Goin' Back
01:59:33 szöveg + elköszönés
01:59:53 vége
1682 epizódok

Minden epizód
×Üdvözlünk a Player FM-nél!
A Player FM lejátszó az internetet böngészi a kiváló minőségű podcastok után, hogy ön élvezhesse azokat. Ez a legjobb podcast-alkalmazás, Androidon, iPhone-on és a weben is működik. Jelentkezzen be az feliratkozások szinkronizálásához az eszközök között.