#53 - A Potzak startup tőkebevonása a Tőkeportálon keresztül. Kis befektetőként is invesztálhatunk

34:48
 
Megosztás
 

Manage episode 277768725 series 2824967
A sorozat szerzője: Mándó Milán, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
Már Magyarországon is adott a lehetőség a startupok, vállalkozások előtt, hogy tőkét vonjanak be kisbefektetőktől, közösségi finanszírozás által. A Tőkeportálon keresztül érhető el ez a lehetőség, ahol is a startupok meghirdethetik tőkegyűjtő kampányukat, a befektetők, kisbefektetők pedig az oldalon keresztül tudnak befektetni a cégekbe, és tulajdonrészt szerezhetnek a sikeres kampányok után. A Potzak startupon keresztül bepillantást nyerhetünk ebbe a tőkegyűjtésbe (az alapítókkal beszéltem), és nem mellesleg én is befektettem ebbe a startupba a Tőkeportálon keresztül.

58 epizódok