Karafiáth Orsolya: Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent – Avagy így tanultuk a szerelmet

margofeszt

A szerzővel Valuska László beszélget. Közreműködik Jordán Adél és Dobri Dániel

Karafiáth Orsolya legújabb könyve olyan, mint ez az álom: körbe-körbe az önismeret tükörlabirintusában, ahol minden tükörfal egy-egy új tekintet, egy-egy új érzelem fénytörése. A szerelmi csetlés-botlás hol vicces, hol drámai pillanatai körkörösen ismétlődnek, mígnem végül ez az álombéli körmozgás kimetszi a valóságból, és megjeleníti előttünk az elbeszélői hang tulajdonosát, aki, miután üggyel-bajjal kievickélt az útvesztőből, harsányan és szívből röhög ezen az egészen. „Már kisiskolásként is állandóan a világvégéről fantáziáltunk.

„Hatalmas pusztaság lesz mindenhol – suttogta Zsuzsi –, a kiserdő is eltűnik, a közért is eltűnik!” „Tetemek szegélyezik majd az utat, míg az iskolába érünk” – emelte a tétet Kata. „Hogyan szegélyeznék már – vágott közbe a szerelmem, Laci –, szerinted az iskola megmarad?” Egykedvűen vonogattam a vállam. „Sajnos még nagyon sok időnk van az apokalipszisig – mondtam, büszkén arra, micsoda szavakat ismerek –, nem jön el elég hamar.” És tudtam, hogy mindez semmit nem számít: előbb végez velünk a szerelem…” (részlet a könyvből)

A Scolar Kiadóval közös program.