Végig kitartani a szolgálatban (2) - november 19. csütörtök

3:08
 
Megosztás
 

Manage episode 277977388 series 2158457
A sorozat szerzője: Mai Ige, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
„Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.” (2Korinthus 11:28)
Vajon miért hagyja el a lelkészek több mint 50%-a a szolgálatot? Mert szeretik a tömeget, de nem tudják kezelni a nyomást.
Szeretünk beszélni az újszövetségi gyülekezet erejéről, de mi a helyzet a problémáival? A gyülekezet emberekből áll, és az embereknek megoldatlan ügyeik vannak. Az újszövetségi gyülekezetekben is voltak:
1) Erkölcsi problémák. Valakinek viszonya volt a saját mostohaanyjával, és a gyülekezetben ez senkit sem zavart annyira, hogy szóvá tegye (ld. 1Korinthus 5:1–2).
2) Tévtanítások. Néhány zsidó megtért úgy gondolta, hogy a más népek közül megtérteken is végre kell hajtani a körülmetélést. A vita annyira elmérgesedett, hogy az egyház majdnem kettészakadt (ld. ApCsel 15).
3) Éretlenség és más személyiségfejlődési problémák. Pál azt írja: „Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el (…) Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e?” (1Korinthus 3:1–4) Máshol ezt írja: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott” (2Timóteus 4:10). Később így folytatja: „Alexandrosz, a rézműves sok rosszat követett el ellenem” (2Timóteus 4:14).
Ha gyülekezeti vezető vagy, íme, a lényeg: ha nem érzékeljük a fájdalmat, nem is tudjuk azt gyógyítani! A mindennapos problémák és az emberektől rád nehezedő nyomás között elrejtve megtalálod a bölcsességet a hatékony szolgálathoz. Ne csüggedj hát, hanem tarts ki továbbra is!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

1081 epizódok