Végig kitartani a szolgálatban (1) - november 18. szerda

2:58
 
Megosztás
 

Manage episode 277963778 series 2158457
A sorozat szerzője: Mai Ige, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
„Futásomat elvégeztem.” (2Timóteus 4:7)
Tudtad, hogy a lelkészi szolgálatban állók több mint fele elhagyja hivatását még nyugdíjba vonulás előtt? Miért?
Sokféle oka lehet, az egyik közülük az, hogy rájönnek: a nagy kijelentésekkel együtt jár a „tövis”. Pál apostol, aki az Újszövetség felét írta, ezt mondta: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Korinthus 12:7–10)
Vezető testvérem, egy hétnek 168 órája van. Az az óra, amit a vasárnapi istentiszteleten a szószéken töltesz, megmutatja a tehetségedet és az erősségeidet. Ezért mindig kihívás lesz számodra, hogy el ne felejtsd: Isten Igéjét hirdeted, és nem a te képességeid, hanem Isten ereje az, ami életeket változtat meg.
Figyeld meg, mit mondott Pál: „…a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt (…) el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe” (7. vers). Pál számára a tövis „erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban” (10. vers) jelentkezett. Neked mi a tövised?
Csak akkor tudsz rendíthetetlenül megállni az emberek előtt, ha rendszeresen időt töltesz Istennel imádságban és bibliatanulmányozásban. Így tudsz hatékony maradni, így tudsz végig kitartani a szolgálatban!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

1081 epizódok