Elmélkedj Isten Igéjén! - október 29. csütörtök

2:52
 
Megosztás
 

Manage episode 275597649 series 2158457
A sorozat szerzője: Mai Ige, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
„Az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.” (Zsoltárok 1:2)
Ha továbbmégy az egyszerű bibliaolvasásnál, és időt szánsz arra, hogy mindennap elmélkedj igazságain, akkor úgy kezdesz majd gondolkodni, mint Isten. Amikor ez megtörténik, az életed teljesen megváltozik.
Péter annyira rá volt utalva a Jézustól hallott szavakra, hogy ezt mondta: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (János 6:68) Jób pedig megvallotta: „az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát” (Jób 23:12 Károli).
Kérdés: milyen gyakran szánsz időt a Szentíráson való elmélkedésre? Ha Isten Igéjén töprengsz, az olyan gondolkodásmódot fejleszt ki, ami képessé tesz felülemelkedni a félelmeiden. „Az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézsaiás 55:11).
Érted már? Isten Igéje véghez viszi Isten céljait az életedben! Ezért harcol a Sátán azért, nehogy időt találj a bibliaolvasásra. De az igazság az, hogy nem időt találni, hanem időt szánni kell rá! Ézsaiás próféta azt mondta: „az én Uram, az Úr… minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként” (Ézsaiás 50:4).
Egy olyan világban, amelyből gyakran annyira hiányzik az elkötelezettség, Isten ezt ígéri: „Én nem mondok le rólad. Dolgozni fogok rajtad, amíg felfogásod kitisztul, amíg hitedben megerősödsz, amíg kiegyensúlyozott lesz lelki életed és hitben járásod. Ha az én utasításaimon elmélkedsz, új irányba indulsz. És ha ez megtörténik, életed felvirágzik.” Kezdd el hát még ma, elmélkedj Isten Igéjén!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

1032 epizódok