Adj hálát Istennek a munkádért! - október 16. péntek

2:24
 
Megosztás
 

Manage episode 274556856 series 2158457
A sorozat szerzője: Mai Ige, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
„Vágyakozik a lusta lelke, de hiába, a szorgalmas lelke pedig bővelkedik.” (Példabeszédek 13:4)
Egy ember arról álmodott, hogy örökölt egymillió dollárt. Álmában le akart zuhanyozni, de a zuhanyozó nem működött. Meg akart borotválkozni, de a borotva nem működött. Reggelit próbált készíteni, de sem a kávéfőző, sem a kenyérpirító nem működött. Kiment, hogy behozza az újságot, de a postaláda üres volt. Elindult volna munkába, de hiába várt a buszmegállóban, a busz nem jött. Egy órányi várakozás után megkérdezte valakitől, hogy mi történt itt. „Hát nem hallotta? – kezdte az illető. – Mindenki örökölt egymillió dollárt, és többé senki nem dolgozik.” Hirtelen felébredt és rájött, hogy az egész csak álom volt. „Hála Istennek!” – mondta, majd örömmel lezuhanyozott, lelkesen megborotválkozott, ivott egy jó bögre kávét és remek pirítóst evett hozzá, miközben izgalmas újságot olvasott. Végül felszállt a kiváló buszra, és elment a nagyszerű munkahelyére!
Ma adj hálát Istennek a munkádért, amit tőle kaptál, és adj bele minden tőled telhetőt! A beosztásod és a fizetésed néhány ősöd számára valószínűleg álmai netovábbja lett volna. Talán nem lelkészi szolgálatra kaptál elhívást, de ha a munkád azzal a kiváltsággal jár, hogy megoldást nyújts valakinek a problémájára, és lehetőséget ad arra, hogy hatással légy a környezetedre, akkor légy hálás! Képzeld el, milyen lenne az életed nélküle! „Vágyakozik a lusta lelke, de hiába, a szorgalmas lelke pedig bővelkedik.”
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

1023 epizódok