LYR X #07: Schoblocher Barbara & Szajkó András - Blahalouisiana “Ne Engedj Még El”

1:07:27
 
Megosztás
 

Manage episode 289315881 series 2851017
A sorozat szerzője: Barnabas Kokai, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

A mai epizód kissé rendhagyó, hiszen két vendégem is van, akik pedig nem mások, mint a Blahalouisiana énekese Schoblocher Barbara és gitárosa Szajkó András. A Jacked zenekar alapjaira épülő pop banda rögtön az első The Wanderer című dalával azonnal a rádiók slágerlistáira került, a legnagyobb hazai zenekarokkal léptek, valamint nívós fesztiválokon játszhattak és ez azóta egyre csak hatványozódik. Elmézgettük a kezdeti nulladik évről hogyan szokott össze a banda, kik segítették őket és azóta milyen kalandokat éltek át együtt, szinte családként. A műsor apropója, hogy az éppen munkálatok alatt lévő új lemezük az első, ahol Barbi is részt vett a szövegírásban így különösképpen érdekes volt a számukra is új kreatív folyamatokról beszélgetni. A dal pedig amit választottam a “Ne Engedj Még El” című legújabb daluk.
Itt a dalszöveg:
"A székeket már viszik be
De én tovább hallgatlak
Ahogy a süllyedő hajón megállnék
Ha nincs még vége a dalnak
Az egész kiürült világ
A te múzeumod lett
Minden éjjel őrként járom
De mégsem unom meg
Ha téged dicsérlek
Még túloznom sem kell
De hiába minden szó
Ha úgysem hiszed el
Ne engedj még el, maradj mellettem
Nem kérem, hogy örökkét vagy sohát hazudj nekem
Ne engedj még el, maradj mellettem
Elég, ha naponta egyszer veled egyszerre lélegzem
Végre értelmet nyernek
A tőled kapott szavak
Hallottam már őket
De most először igazak
Minél tovább nézel
Én egyre némább leszek
Hisz jól elköszönni
Úgysem lehet
Ne engedj még el, maradj mellettem
Nem kérem, hogy örökkét vagy sohát hazudj nekem
Ne engedj még el, maradj mellettem
Elég, ha naponta egyszer veled egyszerre lélegzem"
És a link amin megtaláljátok a számot klippel együt.

25 epizódok