#20 - BÁRD IMRE - téma: a mesterséges intelligencia hatásai

1:07:24
 
Megosztás
 

Manage episode 236837266 series 2445211
A sorozat szerzője: Kenyeres András, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
Bárd Imre, a londoni székhelyű Nesta non-profit szervezet kutatója volt a műsor vendége, akivel közösen a mesterséges intelligenciáról értekeztünk. Az alapoktól kezdtük és szánt szándékkal nem technológiai oldalról fogtuk meg a kérdést, hanem az emberi következmények oldaláról jártuk körbe a témát. Hol találkozhatunk már mesterséges intelligenciával, mennyiben pozitívak, vagy éppen negatívak ezen rendszerek működései, beszéltünk a lehetséges pozitív alkalmazási lehetőségekről is, ugyanakkor foglalkoztunk nem kis terjedelemeben a veszélyekkel is. Célunk ezzel a diskurzussal is az volt, hogy segítsünk tisztázni néhány alapvető kérdést a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, amely véleményünk szerint a 21. századi ember jelenében és jövőjébe nagyon is meghatározó, még sincs eléggé a központban; túl sokan tudnak túl keveset róla! Induljunk el közösen ezen a szerteágazó úton, amely rólunk szól, hisz bennünket segítenek vagy éppen kísérelnek meg manipulálni, jobb ha tudatosítunk egy-két fontos részletet! ​Apple Podcast, Google Podcast, Spotify, Overcast, Radio Public #mesterseges #intelligencia #mi #ai #artificial #intelligence #bard #imre #bardimre #kenyeres #andras #kenyeresandras #igenekesnmekpodcast #igenekesnemek #podcast #budapest #university #humane #technology #responsible #humanus --- Send in a voice message: https://anchor.fm/igenekesnemek/message

38 epizódok