Így kell repülővel és zenével melegebb éghajlatra menekülni a lockdown elől

51:15
 
Megosztás
 

Manage episode 285421014 series 2616071
A sorozat szerzője: Azonnali, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
Hiába hirdetett a kormány nagy hangon határzárat, Magyarországról elutazni most sem tilos. Ezen a héten a Pörgetőben két olyan utazóval, Krisztivel és Orsival beszélgettünk, akik egészen Latin-Amerikáig és Teneriféig menekültek a budapesti tél és a kijárási tilalom elől. Kiderül, hogy jelenik meg a koronavírus guatemalai őslakosok falvaiban, és hogy miért ideális célpont Tenerife azoknak, akik egy Budapestnél télen kellemesebb helyen home officeolnának. Tóth Ákos, az Utazómajom alapítója és ügyvezetője pedig azt is elmondja, mit tehetünk akkor, ha nekünk is utazhatnékunk van. Ő azt mondja, december óta újra növekszik a foglalási kedv, és aki nyáron akar utazni valahova, az jó eséllyel csak drágábban teheti majd meg ezt, mint 2020-ban. A turizmusból élő Ákos azt is elmondja, miért biztonságosak szerinte a repülőgépek, ha a vírus terjedéséről van szó, és hogyan alakultak a bevételei a vírus megjelenése óta. Miklósy Krisztián Quixotic néven lengeti már hosszú évek óta a synthwave zászlaját, méghozzá elég magasan, hiszen nemcsak nemzetközi szinten a legismertebb hazai képviselője a neonfénnyel fröccsöntött 80-as évek zenei esztétikájának, de a koronavírus okozta helyzet dacára nemrég egy olyan videóklipet készített, amitől mindenkinek könny szökik a szemébe, aki valaha látott filmet a VHS korszakból. Ahogy az interjú során fogalmazott „nála a Miami Vice-életérzés állandó”, de mindez kevés ahhoz, hogy egy synthwave előadó fenn tudjon ma maradni, mert „az undergroundban azt rebesgetik, hogy a synthwave halott”. Szerinte inkább az van, hogy a műfaj nagyjai már mindent megírtak, amit lehetett, és emiatt nagyon nehéz már kiemelkedni abból a tumultusból, ami a stílus köré gyűlt. Szó esett többmilliós meghallgatottságú synthwave himnuszáról, amiről azt mondta, hogy tök véletlenül lett ekkora hype-ja a dalnak, illetve körbefutottuk azt a kérdést is, hogy mi a retrofuturizmus igazi varázsa, amely 2021-ben szinte úgy válik valósággá, ahogy azt a 80-as évek sci-fijei megálmodták. NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

99 epizódok