Berlinben is ordítottak már utánam, hogy „mocskos buzik”

28:24
 
Megosztás
 

Manage episode 294254971 series 2616071
A sorozat szerzője: Azonnali, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
Június elsejével elindult a Pride-hónap, ami széles spektrumban igyekszik lefedni a magyarországi LMBTQ-közösség kulturális és közösségi mozgását. Ennek egyik résztvevője az OMOH szervezőcsapat és kiadó, amelyet Iván Alexandra és Marton Péter indított útjára, akik egyébként Alexandr, illetve Menishu néven ismert és elismert DJ-k a magyar elektronikus zenei szcénában. Az OMOH idén két bulit is ad a Pride programjába, aminek apropóján a Berlinben élő Marton Péterrel beszélgettünk többek között az OMOH-ról, a céljaikról és a terveikről. „Az, hogy lett egy kifejezetten melegeknek szóló technÓbuli, kifejezetten meglepetésként hatott” – emlékezik vissza Marton. „Mivel a melegek esetében sokszor fordul elő, hogy a család nem áll támogatóan ehhez a dologhoz, sokszor a választott család, a barátok, akik egy klubban összejönnek, fontosabb szerepet játszanak egy meleg ember életében.” Az OMOH azonban nem pusztán egy rendezvénysorozat. Számos cél motiválja őket, amelyek egyik eszköze például az úgynevezett „pleasure activism, aminek lényege, hogy megmutassuk, mi csak jól akarjuk érezni magunkat, és az, hogy más ne mondja meg, hogy mi hogyan érezzük jól magunkat”. Ennek kapcsán Péter még tovább megy, ugyanis szerinte „az, hogy elmész bulizni, önmagában egy egyszerű dolog, de ennek lehet akár egy olyan társadalmi vonzata is, hogy ha elmész egy ilyen buliba és megtapasztalod ezt a fajta szabadságot egy közösségben, az kikerül a világba, és energiát adhat arra, hogy egy elfogadóbb világban éljünk”. Hogy mindez mennyire fér össze az elektronikus zenével, mennyiben lehet ez a műfaj eszköz ahhoz, amiért tenni akarnak, úgy fogalmaz: „Az elektronikus zenében éppen az teremti meg a politikai töltetet, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk és összetartozunk – akkor is, ha más azt mondja, hogy nem szabadna jól éreznünk magunk, mert bűnös, amit csinálunk.” A Helyzet eheti podcastjában mindemellett szó esik még arról is, hogy mennyire tér el egymástól kulturálisan Budapest és Berlin, mit gondol az LMBTQ közösség elismert lemezlovasa a magyarországi melegjogi helyzetről, illetve arról is, hogy jó-e Magyarországnak, hogy nem Lengyelország. A Happy Finishben Menishu „Whale Are You” című trackjét hallhatjuk. NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

89 epizódok