Hangadó szerda - 2021.05.05.

2:03:55
 
Megosztás
 

Manage episode 291765161 series 2683722
A sorozat szerzője: Radio-televizija Vojvodine, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

A köztársasági parlamentben többséget alkotó koalíció úgy döntött, hogy mégsem egy határozat elfogadásával válaszol az uniós országjelentésben foglaltakra. Az államfő pedig leszűkítette a jövő évi voksolás megtartásának lehetséges időpont listáját, azt állítva, hogy a fővárosban az ellenzék számít majd esélyesebb nyertesnek.

Korábbi állításokkal ellentétben mégsem tartanak nemsokára tárgyalási fordulót Belgrád és Pristina képviselői között. Koszovó pedig pontosította előző bejelentését és a jövő évet jelölte meg határidőként, ameddig megindítják a Szerbia elleni, népirtásra vonatkozó pert.

Őszre mintegy 1500 magyar ajkú elsős középiskolás ül be az iskolapadba. Számukra több mint 2000 férőhelyet irányoztak elő a három- és négyéves képzéseken. A középiskolások kollégiumi kínálata is bővül.

Az új amerikai elnök első alkalommal tartott programbeszédet a washingtoni törvényhozás előtt. Az eseményen elhangzott terveket Márton Attila újságíró elemzi.

A szerkesztők: Muci Szántó Márta és Dani Zsolt

123 epizódok