UKRAJNA 3. rész

Forr a világ [Tilos Rádió podcast]

Tézisek Ukrajna történetének néhány alapjellemzőjéről, amelyek alapvető hatással vannak az ország mai gazdasági és politikai helyzetére:
1. Ukrajna világpiaci integrációja alárendelt, perifériás integrálódást jelent és jelentett. Ukrajna a Rzeczpospolita részeként először a XVI. század folyamán kapcsolódott be szorosan a nemzetközi munkamegosztásba. Ez elsősorban gabonaexportot jelentett a nyugat-európai piacok számára, valamint szarvasmarha-exportot Közép- és Dél-Európába. Ez a gazdasági integráció nem Ukrajna polgári fejlődését hozta el, hanem a "második jobbágyság" bevezetését, és a paraszti munka mértéktelen kizsákmányolását a feudális földbirtokos osztály által. A XIX. század második felében Ukrajna a cári birodalom részeként integrálódott a világgazdaságba. Ennek során közvetlen nyugat-európai (francia, belga stb.) tőkebefektetések történtek az ukrajnai nyersanyag-lelőhelyek (a Donyec-medence szénkészlete, Krivoj Rog vasérc-készlete) kiaknázása érdekében. Erős ukrán polgárság ennek során sem alakult ki. Hasonlóképpen a XX. század végén függetlenné vált Ukrajna mezőgazdasági cikkek és fémipari félkésztermékek exportőreként vesz részt a nemzetközi munkamegosztásban.
2. A Szovjetunió korszaka Ukrajna (és a többi szovjet tagköztársaság) fejlődésében változást hozott. Nem azért, mintha Ukrajna ne maradt volna meg nyersanyag-exportőrnek. Ellenkezőleg: a gabonaexport az első ötéves terv időszakában (1928-32) olyan mértékű volt, hogy tömeges éhínséghez vezetett (Holodomor, 1932-33). A változás abban állt, hogy a kollektivizált parasztság extrém kizsákmányolása most arra szolgált, hogy Ukrajnán (és az egész SzU-n belül) végrehajtsák az eredeti tőkefelhalmozást, amellyel megalapozták egy modern ipar felépítését. A gabonaexportnak a gépi technológia importját kellett fedeznie, amelynek segítségével megvalósították az ipari nagyberuházásokat (dnyeperi vízierőmű, gépesített bányák a Donbasszban, kohászati üzemek, harkovi traktorgyár stb.). Igaz, ezek jelentős része a II. világháború alatt elpusztult, de néhány év alatt újjáépítették, és a fogyasztási cikkek termelését is elkezdték bővíteni (lakásépítés, háztartási eszközök). A hruscsovi korszakban a gépgyártás, a rakétatechnológia (hadi és civil) is kifejlődött. A peresztrojka után aztán a magas technológiát igénylő és előállító ágazatokat nagyrészt privatizálták és bezárták.
3. A perifériás gazdaságfejlődés társadalmi oldalon kifejeződött a "nemzeti" uralkodó osztály nagyfokú hiányában. Ukrajna története nagy részében a szomszéd államok között volt felosztva, és ezen államok "uralkodó nemzeteiből" került ki az ukrajnai elit. A Reczpospolitában a földbirtokos nemesség nagyrészt lengyel (Nyugat-Ukrajnában a cári időkben is). A cári birodalomhoz csatolt Kelet-Ukrajnában ugyanez az osztály orosz vagy russzifikált ukrán. Az ukrán földbirtokosság (beeértve a kozák sztársinát) osztálypozíciói védelmében mindkét esetben nagyrészt asszimilálódott a domináns kultúrához. A városi polgárságban is túlsúlyban voltak a nem-ukrán nemzetiségűek (németek, zsidók, oroszok). A bányászati és kohászati nagytőke tulajdonosai a XIX. század második felében nyugat-európai cégek.
4. Az ukrán nemzeti burzsoázia hiánya miatt az ukrán polgári nemzetállam a cárizmus bukásával sem tudott megszületni. Az ukrán nacionalista értelmiség már a XIX-XX. század fordulóján felismerte, hogy a független Ukrajna ügyének társadalmi bázisa csak a kizsákmányolt tömegek lehetnek, és ezért a korszak ukrán nacionalizmusa határozottan baloldali színezetű volt. Az 1917-21-es forradalom története azonban megmutatta, hogy az ukrán paraszti és munkástömegek jelentős részét a nemzeti függetlenség kérdése hidegen hagyja, és sokkal fontosabbak számukra azok a radikális társadalmi változások, amelyeket az anarchisták, a baloldali eszerek és a bolsevikok képviseltek (vagy látszottak képviselni), és amelyek a parlamentáris, polgári politikai rendszerrel szemben osztályharcot és tanácshatalmat hirdettek. Az ukrán nemzeti függetlenség eszméje ezért paradox módon más államok fegyveres erejére apellált (először a központi hatalmak, majd a francia intervenciósok, végül a lengyel hadsereg). Ezek azonban saját gazdasági és politikai érdekeiket követték, így a belső társadalmi bázis nélküli Ukrán Népköztársaság vereségre volt ítélve.
5. Az ukrán nemzeti burzsoáziát végül a Szovjetunió és annak széthullása termelte ki. A Szovjetunió nem csak a modern termelőerőket építette ki Ukrajnában (a parasztok és a munkások csontjain), hanem létrejött egy olyan ukrán párt-, állami és gazdaságirányítói apparátus is, amely a Szovjetunió gazdasági válságának kibontakozásával késznek érezte magát arra, hogy az ország függetlenné válása és az állami vagyon magánkisajátítása útján nemzeti burzsoáziává váljon. Ugyanez a folyamat ment végbe más tagköztársaságokban is, így e regionális elitek könnyűszerrel meg tudtak egyezni egymással a Szovjetunió felszámolásáról, amelynek a központi államvezetés nem tudott gátat vetni. A függetlenné válás után a korábbi nómenklatúrából kiformálódott elit a maga ideológiáját nem a szovjet "liberalizálási korszakok" (NEP, hruscsovi olvadás) ukrán kulturális eredményeit építette, hanem konzervatív-antikommunista-nacionalista hagyományból, amely támaszt nyújtott neki ahhoz, hogy a polgári átalakulást a leginkább brutális formában vigye végbe (oligarcha-kapitalizmus, tömeges elbocsátások, a fejlett ágazatok leépítése).