#117 Ács Dániel

 
Megosztás
 

Manage episode 284468127 series 19886
A sorozat szerzője: Varga Ferenc and Mesterházy Lili, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
Vendégünk Ács Dániel, a 444 munkatársa, akinek dokumentumfilmje, A gyilkosok emlékműve, az eddigi legfontosabb film a nyilasterror utolsó heteiben zajló rettenetes városmajori vérengzésekről és a gyilkosságok helyén 2005-ben emelt turulszobor körüli politikai viharokról. A 444 YouTube-csatornájára január végén feltett videó már több mint 227 ezer letöltésnél tart; rendezője pedig számtalan levelet, megkeresést, kommentet, sőt, látogatót kapott a premier óta.
Dani mesélt arról, hogyan éli meg filmje sikerét, mi az, amit bán, hogy nem tett meg annak idején, a film készítése közben, és azt is elmondta, mi a közös a 444-ben és a Balázs Béla Stúdióban. Hogyan születnek hülyeségekből nagy dolgok? Melyik volt Uj Péter szerint Dani eddigi legjobb videós munkája? Mi volt az a kudarc, ami hosszú évekre megtörte? Melyik Enyedi Ildikó-filmben játszott gyerekkorában? Miért nem válaszolt aztán, évekkel később, Enyedi emailjére? És miért mindig ugyanabban a pólóban látjuk mostanában?
Kíváncsiak voltunk, hogyan indult Dani videós karrierje és hogyan jutott el a gimis filmklubtól A gyilkosok emlékművéig. Elmondta, miért igazolt át az Index videórovatától az akkor gründolt 444-be, ahol aztán egy szűk konyhában, egy fonott puffon ücsörögve állt munkába. Elmélkedtünk egy sort a sajtó és a hatalom egymásnak feszüléséről és az ifjú újságírónemzedék előtt álló lehetőségekről, és azt is elmondta, tervezi-e, hogy fesztiválokra nevezi A gyilkosok emlékművét.
Hogyan választotta ki a film megszólalóit? Mi került a filmben másodpercenként 1000 forintba? Mit jelent számára a szabadság? És mi lesz a következő filmje? Dani hősiesen, lankadatlanul válaszolt minden kérdésünkre több mint 3 és fél órán át, de esküszünk, hamar elrepül ez az idő.

124 epizódok