#105 Kormos Anett

 
Megosztás
 

Manage episode 267537771 series 19886
A sorozat szerzője: Varga Ferenc, Deák Dániel, Varga Ferenc, and Deák Dániel, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.
"Az arccal a kassza felé most nekem nem elég" - mondta Kormos Anett, az ország egyik legismertebb stand-up komikusa, aki mostanában megválogatja, hogy milyen fellépéseket vállal el. Egy anyagot addig tud jól előadni a színpadon, amíg az a csúcsra ér, ezért is van az, hogy csak egyetlen estjének a felvétele érhető el a YouTube-on. A következő műsorát színházi körülmények közé vinné, amúgy meg semmiféle kompromisszumkészség nincs benne: már nem akar megfelelni a közönségnek, inkább olyan közönség előtt akar fellépni, aminek megfelel.
Nagyon jó családból jött, ezért nem bolondult meg a showbiznisz világában, ahol “dobálja a rendszer, hogy hogyan lehetne az ember inkorrekt”. Szereti megszólítani a közönséget, felhívni embereket a színpadra, legtöbbször ez jól sül el, néha nem. Egyszer elvette a sulykot, és nagyon kinevettetett valakit, pedig állítja, hogy "ha lealázod a nézőt, azt nem fogják szórakoztatónak találni". Ha meg be kell vonni a biztonságiakat, az régen rossz.
Beszélgettünk a furán nevető emberekről, a színpadi rögtönzésről, a közlési válságáról, arról, hogy milyen poénok működnek a fiatalkorúak börtönében, és milyenek egy céges haknin. Elárulta azt is, mit tenne, ha megtudná, hogy egy óra múlva meg fog halni.
Sajnálta, hogy a színészek távozása után is folytatódott a Mintaapák? És azt, hogy nem valósult meg a Pappa pia 2, aminek ő írta a forgatókönyvét. Mit szólt a Bödörék lehúzó kritikáihoz? Milyen sorozatot írna a legszívesebben? Hogyan zajlott első és egyetlen találkozása Andy Vajnával? Nyert volna Oscart a Saul fia, ha Kormos Anett is szerepel benne?

108 epizódok