Baj van, szükség van a segítségünkre - az Esélyradar programról

12:33
 
Megosztás
 

Manage episode 278627947 series 2612675
A sorozat szerzője: Civil Rádió, akit a Player FM és a Player FM-közösség fedezett fel. A szerzői jogok tulajdonosa a kiadó, nem a Player FM, és a hangfájlt a kiadó osztja meg közvetlenül a saját szerveréről. A frissítések nyomonkövetéséhez koppints a Feliratkozás gombra, vagy másold be a feed URL-t egy másik podcast-appra.

Hátrányos helyzetű, főként vidéki kisfalvakban élők támogatására indult - már tavasszal, de most újraélesztve - az Esélyradar program. Bálint Móni a Civil Kollégium - ez a szervezet állt a kezdeményezés mögé - ügyvezetője beszélt arról, hogyan szerveznek hálózatot az ország hátrányosabb helyzetű térségeiben arra, hogy az eszköztelenebb, esetenként magukra maradt és így kiszolgáltatottá vált szegény embereket, családok támogassák.
Főként a koronavírus időszakában vált nagyon sok család elszigeteltté. Az esélyradar program (eselyradar.hu) Célja, hogy az emberekhez hiteles információk jussanak el, ezeket plakát szórólap és egy honlap segítségével terjesztik a kollégák, önkéntesek.
A súlyosabb lefolyású betegség ellenére is kiszorulnak a kórházi ellátásból, miközben a mélyszegénységben élők nem tudják kiváltani/kifizetni a gyógyszereket és a vitaminokat, van hogy 20 ezer forintba kerülnek az orvos által felírt gyógyszerek fejenként. Az otthonmaradás következménye hogy a családtagok, sorban megbetegszenek. Így akár egy hónapra is kiesnek a munkából, mert mindig van egy fertőzött, aki miatt nem lehet feloldani a karantént. A kis területű házak/ lakások miatt az izoláció megoldhatatlan.
A Civil Rádióban Péterfi Ferenc interjúja ennek a helyzetnek és a segítségnyújtás keresésének és az összefogásnak a jelentőségéről szól, amelyben most Te is segíthetsz - esélyradar.hu

258 epizódok