show episodes
 
Loading …
show series
 
A szülésnél nincsen szürreálisabb és csodálatosabb - ez a beszélgetés egyik konklúziója. De közben nem mehetünk el szó nélkül a szülés során szerzett traumák mellett sem, és nem is tesszük. Négy nő, összesen hét szülés, fájdalmas, felemelő, traumatikus, gyógyító és teljesen oké élmények. Őszinte és sallangmentes vallomások a szülőszobában története…
 
A nők tényleg azon aggódnak, hogy ha felül vannak szex közben, akkor látszik a tokájuk? Előfordul ez is. Ahogy az is, hogy valakinek túl korán és/vagy túl nagyra nő meg a melle, hogy nem a megfelelő pillanatban kap nem megfelelő visszajelzést... meg nagyon sok ok és ürügy, ami miatt a nők elégedetlenek tudnak lenni a testükkel. Erről, de a testünk …
 
Milyen élmények érnek bennünket szülőként az iskolában? A tetűtől a protekción át a szülői levelezőlistákig. A hétköznapjainkat alapjaiban meghatározza az, ha iskolás a gyerekünk, kezdve a feldolgozhatatlanul korai keléssel, folytatva a folyamatos cucc keresésekkel és problémákkal, a tankönyvkötő fóliával, a mindenféle osztály előtti/utáni felvétel…
 
A pénz az első randitól a válásig végigkíséri a párkapcsolatokat, mégsem beszélünk róla könnyen. A WMN csapat négy tagja viszont tabu nélkül vállalta a véleményét és a tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy ki fizessen az első randin, milyen érzés anyagi szempontból egyenlőtlen párkapcsolatban élni, miért gyűlik a pénz inkább az apák számláján és …
 
"Meséld el, hogyan szerettek, és elmondom, hogyan szeretsz" - mondja a sokat idézett terapeuta, Esther Perel. A szeretetre való képességet élményeken, tapasztalatokon keresztül sajátítjuk el kisgyermekkorban. Ezek hihetetlen mélységekbe, sejtszinten íródnak belénk, és meghatározzák, kivé válunk; hogyan kapcsolódunk, kit és hogyan szeretünk. D.Tóth …
 
Féltékenység és irigység – univerzális érzések, amelyek egyidősek az emberiséggel. És mégis, hihetetlenül nehezen vagyunk képesek magunkénak vallani őket; nemcsak beszélni tabu róluk a saját magunk viszonylatában, hanem szinte még érezni is. De miért van ez? Mennyire szólnak ezek az érzések rólunk, és mennyiben másokról? Honnan gyökereznek, és mit …
 
Extrovertált és introvertált személyiség – két külön világ…legalábbis szeretünk rájuk így tekinteni. Holott a valóság – mint oly sok esetben – nem ennyire fekete-fehér. Egy introvertált ember is képes például extrovertáltan viselkedni, míg extrovertáltan is lehet valaki szégyenlős, vágyhat néha a befelé fordulásra. De mit jelentenek számunkra ezek …
 
A Beszélnünk kell! történetének rendhagyó adásában most nem ketten, hanem hárman ülnek a stúdióban: Grecsó Krisztián író, szerkesztő, apuka mesél D.Tóth Krisztának és Orvos-Tóth Noéminek őszintén arról, mit él meg, milyen folyamatokon megy keresztül egy örökbefogadó szülő, mire megérkezik az, akire mindennél jobban vágyott.…
 
"Az apa hiánya nehezebben megdolgozható, mint az, ha rosszul van jelen. A létező rosszhoz ugyanis lehet valamifajta érzelmi viszonyt kialakítani, a nincshez, a hiányhoz viszont nagyon nehéz." Az apánkkal való kapcsolatunkban sokféle módon sérülhetünk; ezek a sebek pedig mélyre mennek és nagyon nehezen gyógyulnak. Itt a Beszélnünk kell! e heti adása…
 
Miről veszekszünk valójában, amikor veszekszünk? Mitől függ, ki hogyan reagál egy konfliktusos helyzetben? És hogyan tanulhatjuk meg kezelni a párkapcsolati konfliktusainkat? D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ a Beszélnünk kell! eheti adásában.D. Tóth Kriszta & Orvos-Tóth Noémi által
 
Ti is éreztétek már, hogy bármit is csináljatok, nem vagytok elég jók? Hogy a sikereitek nem magatoknak – a tehetségeteknek vagy szorgalmatoknak – köszönhetőek, hanem a szerencsének, esetleg más külső tényezőnek? Hogy valójában csak idő kérdése, mikor derül ki mások számára, hogy rosszul ítélnek meg benneteket? Az imposztor-szindróma sokkal több em…
 
Annak ellenére, hogy a világjárvány kollektív élmény, nagyon is egyedül vagyunk benne a veszteségeinkkel, amikből fájóan sok van. Akármerre nézünk, bárhová nyúlunk, veszteséget találunk; nincs biztonság, illúzió az egyensúly, elvesztek a hosszútávú tervek, gyászoljuk a szeretteinket, a munkahelyünket, az egzisztenciánket... Nemcsak egyéni, hanem tá…
 
Szexuális lényként jövünk a világra, mégsem ismerjük, nem merjük megélni a saját szexualitásunkat. Miért színleljük az orgazmust? Miért szexelünk? Mi a szexuális együttlét célja? Hogyan segít a maszturbálás önmagunk megismerésében? – ezekre a kérdésekre sokunknak egy életen át nincsenek válaszai. D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a Beszélnünk kel…
 
Egy bántalmazó kapcsolat összetett rendszerében az erőszaknak számos arca van. A bántalmazó eszközei sokszor annyira kifinomultak, hogy mire az áldozat észreveszi, hogy mi történik vele, már alig-alig tud szabadulni. A Beszélnünk kell! podcast eheti epizódjában D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a kapcsolati erőszak témáját járja körül... és a bes…
 
A magány a modern kor tömegbetegsége, ami nemcsak a lelket, hanem a testet is megbetegíti. Hiába az állandó online jelenlét, a kapcsolataink mégsem mélyek, valódiak. Nem tudunk jól kapcsolódni, kellő önismerettel párt keresni, és félretenni azokat a sokszor irreális elvárásainkat, amik gúzsba kötnek. Pedig egyebek mellett ez mind elengedhetetlen le…
 
A szerelemnél nincs ősibb, pusztítóbb, éltetőbb, intimebb, emberibb és egyetemesebb érzés a világon. Elképesztően sok mítosz övezi, kezdve a gyerek- és felnőttmesék „boldogan éltek, amíg meg nem haltak" ígéretétől "Az Igazi" mítoszáig. A mesék azonban ott végződnek, ahol a közös élet a valóságban a kezdetét veszi. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszi…
 
Egy mozaikcsaládba mindenki veszteséggel érkezik. "Innen szép nyerni," ahogy mondani szoktuk - de nem lehetetlen. A mozaik- vagy patchwork családok sokszereplős, bonyolult rendszeréről, lehetséges konfliktusforrásokról és megoldásokról beszélgetett Orvos-Tóth Noémi és D. Tóth Kriszta a Beszélnünk kell! podcast friss epizódjában. Hallgassátok:…
 
A modern ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a halállal. Eltartja magától, óvatoskodik, tapintatoskodik, menekül előle, túlkompenzál. Ezért aztán magányosan halunk meg és magányosan gyászolunk. Pedig a halál az élet természetes velejárója. A Beszélnünk kell! eheti adásában ennek a tabunak megyünk neki, a szokásosnál több személyes történettel... N…
 
A leválás mindenkinek fáj: a szülőnek és a gyereknek is. De elkerülni nem lehet - és nem is szabad. Mert, ha nem történik meg, a gyerek érzelmileg a szülővel fog maradni, akár a párjával szemben is... Ismerős? Nem vagy egyedül.D. Tóth Kriszta & Orvos-Tóth Noémi által
 
Annak ellenére, hogy a narcizmus orvosi diagnózisa csupán az emberek egy százalékát érinti, narcisztikus jegyek rengeteg emberben felfedezhetőek. Ezért tűnhet úgy, mintha a környezetünkben szinte mindenki erről beszélnek, és nincs olyan, aki – közvetve vagy közvetlenül – ne lenne érintett a jelenségben. De mi jellemzi a narcisztikus személyiségzava…
 
D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a Beszélnünk kell! múlt heti adásában az agresszió, a harag és a szorongás természetéről, működéséről és hatásairól beszélgetett, most pedig azt járják körül, hogyan erősítette fel ezeket az érzéseket, és az emberek közötti feszültségeket a világjárvány, és ennek hatásai miként mutatkoznak meg a társas interakció…
 
Felfokozott érzelmi állapotban éljük a mindennapijainkat: a szorongás, a félelem és a harag átitatja a társadalmat. Erre a már eleve terhelt alaphelyzetre rakódott rá a pandémia, ami tovább erősítette a szorongásainkat, félelmeinket és valósággal elszabadította a haragot. Ez pedig nemcsak ránk, hanem a kapcsolatainkra és a közösségeinkre is hatássa…
 
Az emberek – kötődéseik, traumáik, megküzdési mintáik –, a kapcsolataik és az azokat övező tabuk állnak D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus Beszélnünk kell! című podcastműsorának középpontjában, amely ezentúl csütörtök esténként jelentkezik új adással a WMN-en. DTK és Orvos-Tóth Noémi mellébeszélés és köntörfalazás nélkül …
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login