Tech nyilvános
[search 0]
A legjobb Tech podcastok, amelyeket megtalálhatunk
A legjobb Tech podcastok, amelyeket megtalálhatunk
Az utóbbi évek folyamán a technológia a mindennapi élet létfontosságú részévé vált. Az emberek nap mint nap a technológia segítségével tartják a kapcsolatot távol élő rokonaikkal és barátaikkal, információkat szereznek, híreket olvasnak, és rengeteg mást. A podcast, mint médium lehetővé tette, hogy mindezen tevékenységeiket más tevékenységeikkel párhuzamosan végezzék: utazás, edzés, sétálás közben - hogy csak néhányat említsünk. Ami ezen felül nagy előnyük a podcastoknak, hogy internetkapcsolat nélkül is hallgathatóak, a nap bármely szakaszában. Ebben a katalógusban a legfontosabb tech-hírekkel kapcsolatos podcastokat gyűjtöttük össze. Vannak, amelyek az operációs rendszerekről, a szoftver- és játékfejlesztésről vagy a trendekről szólnak, de olyanok is, amelyekben szakértők a tech startupokkal, a SEO-val (keresőoptimalizálással), az SMM-mel, azaz a social media managementtel, vagy magyarul közösségi média-menedzsmenttel, illetve digitális marketinggel foglalkoznak. A gamerek pedig mindig megtalálják a DotA-vel, LoL-lal, vagy bármi mással kapcsolatos friss híreket. Néhány műsorvezető időnként a technológia nagyágyúit is meghívja, akikkel a technológia társadalomra gyakorolt hatásáról, és a korszakalkotó ötletek eredményeként a társadalom működésében megfigyelhető változásokról beszélgetnek.
Több

Download the App!

show episodes
 
Ez itt a RE:FACT, egy podcast a jövőről, a legmodernebb technológia szemüvegén keresztül, egy podcast a hatékonyságról és a fejlődésről az ipar, a számítástechnika, és úgy általában a mindennapi élet színterein. Bemutatjuk a jövőnket aktívan formáló legizgalmasabb embereket, cégeket és technológiai újításokat. Tekints be velünk a holnap színfalai mögé! A házigazda: Juhász Bálint. Minden, amit a jövő technológiáiról tudni érdemes! /// Készíti a BROCASTERZ: www.brocasterz.com
 
Érdekel az e-kereskedelem? Akkor hallgasd az első hazai e-kereskedelemmel foglalkozó podcast-ot, ahol – két barát – egy vérbeli vállalkozó (Nagy Gábor) és egy generalista online marketinges (Horváth Zoltán) osztja meg eddigi tapasztalatait, kihívásait. Nagy Gábor: Több mint 10 éve vállakozó. Fejlesztési ügynökség tulajdonosaként szerzett tapasztalatot Időközben nyitott az online marketing felé. Jelenleg egy digitális ügynökséget vezet. Horváth Zoltán: Webshop menedzserből vált ppc-sé, majd s ...
 
Egy techfüggő kocka apa és geek barátja mindennapjai a XXI. században. Mit jelent 40 felett a technológia? Tényleg működik a robotporszívó egy kétgyerekes családban? Kell-e 8 magos processzor egy telefonba, hogy szórakoztassa az üvöltő gyereket a kocsiban? Gázkonvektorral, vagy bitcoint bányászó videókártyákkal fűtsük a lakásunkat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel IS foglalkozunk az iFaterben! Az adás elkészítéséhez Rode mikrofonokat használunk.
 
A HWSW Informatikai Hírmagazin több mint 18 éve tájékoztatja az informatikában dolgozó szakembereket, olvasói összetétele jól reprezentálja a hazai informatikai társadalmat. Az oldalon elérhető a döntéshozók szűkebb köre és a döntéselőkészítők, azaz a fejlesztők, szoftver- és rendszermérnökök és egyéb szakmabeliek (például a kereskedők, szolgáltatók) szélesebb rétege.
 
Andris és Dávid, két fiatal srác beszélget nyíltan a mai social media és marketing helyzetről, trendekről, divatokról, elmondva saját véleményüket és tapasztalatukat. Interjúk sikeres vállalkozókkal, social média expertekkel, blogerekkel. Segítünk eligazodni a social média dzsungelében hasznos tippekkel, trükkökkel és saját történetekkel. Ez a Hypegram podcast!
 
Loading …
show series
 
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/31/4861/hirstart.hu által
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/01/4865/hirstart.hu által
 
Folytatva páratlan párosításunkat, most csico és Warhawk beszélgetnek a régi-új Tie Fighterről, a Flight Simről és az új Top Gunról, a Labyrinth City-ről, illetve egy picit az Ascentről is. Beköszönő, gután üt a kánikula (0:00:00) Tie Fighter Total Conversion (0:03:00) MS Flight Simulator, veszélyes repülőterek, Top Gun Maverick (0:20:00) Labyrinth…
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/31/4863/hirstart.hu által
 
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/31/4859/hirstart.hu által
 
Indoklás nélkül szivató Google, Lewis Hamilton, Szertár és Varga Judit, Dehidratált Fejek és Wellhello, magyar leiratozó szolgáltatás, élet a Win11 bétában, General Motors EV1 mentés, árapály erőmű, Nothing füles és az unalmas szórakoztató elektronika, rendőrségi hűségprogram app, régi Kindle-k szép öregkora, magyarul felolvasó PocketBook.…
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/31/4857/hirstart.hu által
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/30/4855/hirstart.hu által
 
Pride menet a napsütésben, QZI Next a konyhaszekrény mögött, új adásötletek a láthatáron. Ha már a tilthatnék a napi téma, van ötletünk, és a szigetországban is mondanak jókat erről. Show notes Tiltsák be a dohánytermékeket! E-cigit a hajléktalanoknak! Lars Ramström 90 évesecigitesztek.hu által
 
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/30/4853/hirstart.hu által
 
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/30/4851/hirstart.hu által
 
47. adásunk tárgya a kitartás, melyet azért is választottunk, mert Minket is megérintett a nyár szele és felmerült a szünet lehetősége. DE!, mivel nem akartuk, hogy nélkülöznötök kelljen az Ekervekker házigazdák csodás hangját, megtaláltuk az arany középutat, így könnyen emészthető témákkal készültünk Nektek a nyár hátralévő részére. Nagy erény a k…
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/30/4849/hirstart.hu által
 
Heti adásunkban egy hallgatónk által bedobott témát vitattunk meg miszerint észrevehető-e - és továbbgondolva - vajon mi lehet az okozója annak, hogy a játékosok, a sima pc felhasználók is egyre lustábbak, egyre kevesebb energiát, időt hajlandók befektetni egy szoftver vagy egy akármilyen logikát igénylő játék pörgetésébe, tutorial nélküli játékokb…
 
Napi menü: EESZT és Apple privacy gondok Pegasus vélemények, gondolatok Candiru vagyis egy újabb kiberfegyvernepper Kémkedik az IKEA Kína saját kézbe vennék a 0day problémát Háború villám a titkosított doksik ellen Komoly Sámuel hiba Linux privilégium eszkaláció Elérhetőségeink: Telegram Twitter Instagram Facebook Mail: info@hackeslangos.show…
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/29/4847/hirstart.hu által
 
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/29/4845/hirstart.hu által
 
Hol járunk jelenleg a digitalizált, hálózatba kapcsolt világ evolúciójában? Mit kell tennie ma egy vállalatnak, hogy az új technológiákat sikerrel építse be üzleti stratégiájába? Milyen kihívásokkal kell szembenéznünk egy olyan világban, ahol már több a mesterséges intelligenciával rendelkező okoseszköz, mint ember? És ahol az algoritmusok bizonyos…
 
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/29/4843/hirstart.hu által
 
- Érd éke lehetne - újjáépítenék a Szapáry-kastélyt a mohácsi vész 500. évfordulójára - kreatívan – társasjáték-készítéssel, kerámiázással telik ezen a héten a Szepes napközis tábora - bíztak az aranyéremben - 100 méter pillangóúszásban is dobogós eredményt remél Milák Kristóf edzője
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/29/4841/hirstart.hu által
 
hivatástudat diet_etikus - Adrienn insagramja Egészség- és környezettudatos táplálkozás előadás Semmelweis Egyetem - dietetikus szakirány Magyar superfood - Adrienn könyve linkek Adrienn megjelent anyagaihoz és rendeléséhez Hol és mit dolgozhat egy dietetikus? Vásároljunk kistermelőtől?! bio termékek Húsok és zöldségek - avagy a helyes arány a legf…
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/28/4839/hirstart.hu által
 
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/28/4837/hirstart.hu által
 
Vendég évadunkban Gócza Gina visszatért az Egy makulátlan elme örök ragyogása után egy kevésbé romantikus filmet választott kedvencének a kétezres évek elejéről. Ez az American Psycho, magyarul az Amerikai pszichó 2000-ből. Mary Harron rendezésében a fiatal Christian Bale játssza a főszerepet, de felbukkan a filmben Justin Theroux, Willem Dafoe, il…
 
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/28/4835/hirstart.hu által
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/28/4833/hirstart.hu által
 
Szevasztok hej hej! A 262. részben Zoltán és XaB jelentkeznek a Balatonról random.Balatoni gasztrokörkép, 15 helyett jártunk végig Nektek és a Xiaomi meg a Speedshop is hoztak új cuccokat a tóparti szerkesztőségbe!- Ha az M7, M3, M4, M6, M1 emberek lennének milyen személyiségük lenne?- Fonyód Bélatelep avagy a nyugalom szigete a zsúfolt déli parton…
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/27/4831/hirstart.hu által
 
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/07/27/4829/hirstart.hu által
 
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/27/4827/hirstart.hu által
 
A balesetek elkerülése érdekében – általános közlekedésbiztonsági ellenőrzéssorozatba kezdett a rendőrség Ősszel megkezdődhet a Vadlúd utcai körforgalom előkészítése – az építkezés ideje alatt nagyon nagy türelemre lesz szükség Formálj át! - ezzel a mottóval tartott tábort a héten a Kálvin téri református egyházközség…
 
Babamozi az érdi rendelőben – augusztus 4-től csütörtökönként vehető igénybe a szolgáltatás A világ 75 éves szemmel – Benkóczy Péter autodidakta festő alkotásaiból nyílt kiállítás a Szepes Galériában Folytatódik a nyári napközis tábor – a héten a Szurkolók az állatokért elnevezésű szervezet is ellátogatott a gyerekekhez…
 
Lehet-e Érdnek és Százhalombattának közös kórháza? - ennek érdekében létrehoztak egy facebook csoportot Természetlesen – ezzel a címmel nyílt fotókiállítás a Parkvárosi Közösségi Házban Érdikum- és német nemzetiségi tábor indul Érdligeten – az augusztusi turnusra még lehet jelentkezni
 
Friss hírek a HTML6 és CSS4 kiadásának részleteivel kapcsolatban, Yandex real-time video translate megoldás, milyen szoftverek segítik a leggyakrabban az együttműködést, és még néhány más érdekesség Résztvevők: Edu Róka Tartalom: 00:00:00 Intro 00:00:42 Image Set 00:08:29 HTML6 CSS4 00:12:59 Yandex translator 00:18:03 Security Headers Image Set Ima…
 
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/27/4825/hirstart.hu által
 
Gergőék Riminibe mennek csomagolás Bellroy Transit Bellroy Weekender Peak Design Travel Duffel fényképezőgép javítási határidők Gergő megvette a Capture Onet Hans Eijkelboom Fotójegyzetek, (1992 – napjaink) - kiállításajánló Óbudai Gázgyár, avagy a gondoskodó gazda budapesti városi séták pornószínészek új szerepben wopcast - podcast ajánló beceneve…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login