Ruth nyilvános
[search 0]
Több
Download the App!
show episodes
 
A Pallas Athéné Könyvkiadó küldetése, hogy innovációra inspiráló gondolatokat és ötleteket közvetítsen a hazai olvasóközönségnek. Saját kiadású könyveink elsősorban közgazdasági, pénzügyi, geopolitikai, menedzsment, illetve önfejlesztő jellegű témákat ölelnek fel. Ezek a kötetek a legnagyobb külföldi egyetemi kiadók (Princeton, Harvard, Oxford, MIT, Stanford) legfrissebb bestsellereinek magyar nyelvű kiadásai, így hiánypótló jelentőségűek a magyar közönség számára.
  continue reading
 
Loading …
show series
 
Legalább 123 évig élhetünk – állítják a kötet szerzői, akik azt is elárulják, hogy kik számára lesz a hosszú élet elsőként elérhető, és ebben mely technológiai ágazatoknak van kitüntetett szerepe. Dmitry Kaminskiy orosz vállalkozó, innovációt támogató befektető, valamint a mesterséges intelligenciát és a hosszú életet támogató iparág nemzetközi vél…
  continue reading
 
Kopátsy Sándor sokoldalúságát, éleslátását és könnyed, játékos természetét tárja fel életműsorozatának jelen kötete, amely aforizmáinak válogatott gyűjteményét tartalmazza. Az emberi civilizáció történetével szinte egyidősek a rövid, tömör bölcseletek, amelyeket a legkülönbözőbb élethelyzetek szültek. Kopátsy Sándor szállóigéinek keletkezési körülm…
  continue reading
 
Légy te is életed bajnoka! A siker tusái című könyvben a szerző egyéni rövid történetein keresztül reprezentálja az olvasók számára a sport fontos szerepét és tanításait. Az alábbi részletben például arra buzdít, hogy – akár egyénileg, akár csapatban sportolsz – minden helyzetben hozd ki magadból a legjobbat és légy tisztában az egyéni értékeiddel.…
  continue reading
 
A növekvő egyenlőtlenségek, a társadalom széttagoltsága és a természeti környezet pusztulása mindennapjaink valóságává vált. Vandana Shiva, a világszerte elismert környezetvédelmi aktivista és szerzőtársa, Kartikey Shiva mindezekért a kizsákmányoláson alapuló, folyamatos növekedést hajszoló gazdasági modellt, illetve annak fő haszonélvezőjét, a leg…
  continue reading
 
Ez már a jövő, vagy még a múlt? – vetődhet fel bennünk a kérdés, ha belekezdünk a mesterséges intelligencia, a transzhumanizmus és a technológiai szingularitás evangelistájaként jegyzett Raymond Kurzweil nyolcadik kötetébe. A Hogyan alkossunk elmét? című kötetében Kurzweil azt veszi sorra, hogyan működik az agy, hogyan képes túlmutatni rajta az elm…
  continue reading
 
5. születésnapunk alkalmával egy 5 részes podcast-sorozattal készültünk. A sorozatban öt neves hazai és külföldi szerzővel készítettünk interjút, amiből kiderül milyen inspirációk által vezérelve váltak korunk legnagyobb gondolkodóivá.
  continue reading
 
5. születésnapunk alkalmával egy 5 részes podcast-sorozattal készültünk. A sorozatban öt neves hazai és külföldi szerzővel készítettünk interjút, amiből kiderül milyen inspirációk által vezérelve váltak korunk legnagyobb gondolkodóivá. A 2008-as pénzügyi válság és a nyomában előretörő populista politikusok és mozgalmak a konvencionális közgazdaságt…
  continue reading
 
5. születésnapunk alkalmával egy 5 részes podcast-sorozattal készültünk. A sorozatban öt neves hazai és külföldi szerzővel készítettünk interjút, amiből kiderül milyen inspirációk által vezérelve váltak korunk legnagyobb gondolkodóivá. A természet megújulóképességéből analógiákon keresztül mi magunk is sokat meríthetünk, ezek a megoldások pedig a f…
  continue reading
 
5. születésnapunk alkalmával egy 5 részes podcast-sorozattal készültünk. A sorozatban öt neves hazai és külföldi szerzővel készítettünk interjút, amiből kiderül milyen inspirációk által vezérelve váltak korunk legnagyobb gondolkodóivá. A globalizáció új korszakba lépett, a technológia, a tudás korszakába, valamint egy hosszútávú fenntartható növeke…
  continue reading
 
5. születésnapunk alkalmával egy 5 részes podcast-sorozattal készültünk. A sorozatban öt neves hazai és külföldi szerzővel készítettünk interjút, amiből kiderül milyen inspirációk által vezérelve váltak korunk legnagyobb gondolkodóivá. A 21. századra az „atlanti korszak” 500 éves időszaka lassan lezárul, és az eurázsiai korszak veszi kezdetét, amel…
  continue reading
 
„A flow megtapasztalása önmagában még nem jó és nem dicséretes, csak akkor válik azzá, ha ez a tapasztalat gazdagít téged és a környezetedet, és továbbvisz a fejlődésben.” Így válaszolt Csíkszentmihályi Mihály, Széchenyi-díjas pszichológus, a flow-élmény koncepciójának megteremtője 2014‑ben Ingeborg Szöllösinek, aki ezt a különleges interjúkötetet …
  continue reading
 
A magyar tudósok a 20. században a tudomány és a világpolitika középpontjában mozogtak. Rendkívüli tehetségük nagyrészt különleges gondolkodásmódjuknak, hírneves magyar gimnáziumi tanáraiknak és történelmi hátterüknek volt köszönhető. Nyugaton azzal magyarázták a megmagyarázhatatlant, hogy ők a Marsról jöttek. A híres marslakók egyedi életszemlélet…
  continue reading
 
Kopásty Sándor Van kiút! című esszégyűjteménye 1995-ben jelent meg először és tematikáját illetően a szerző Új közgazdaságtana előzményének is tekinthető. A kötet címe figyelemfelhívás. „Van kiút? Honnan? Hogyan?” – teheti fel a kérdést az érdeklődő. 1995-ben túl vagyunk a rendszerváltás euforikus pillanatain, és már a változások árnyoldalait is ke…
  continue reading
 
Domonkos Endre a korábbi Közép- és Kelet-Európával kapcsolatos kutatásai alapján írta meg Magyarország gazdaságtörténetét a kiegyezéstől a rendszerváltás utáni időszakig, külön kitérve a Kádár-korszak örökségére, az 1990-es évek liberalizációjára és privatizációjára, a szocialista-liberális kormány gazdaságára, valamint az unortodoxnak nevezett gaz…
  continue reading
 
Kis Norbert evolúciófilozófiai kisregénye utazás az emberi tudás, a képzelet és a valóság határvidékén. A könyvben a mesterséges intelligencia mögötti Tudat és az utolsó Tudós nyolc napon át beszélget, amiből kirajzolódik a Mindenség evolúciója. Hogyan kezdődött a létezés és az élet? Mi ad életet az anyagnak? Mi az értelme és a célja az élet fejlőd…
  continue reading
 
Raymond Kurzweil, jövőkutató és technológiai evangelista, valamint szerzőtársai egy több tudományterületet felölelő diskurzust tárnak elénk az emberi képességek tudományos és technológiai alapú tökéletesítéséről (transzhumanizmus), a mesterséges intelligenciáról és a spiritualitásról. Meddig mehetünk el biológiai énünk fejlesztésében? Milyen hosszú…
  continue reading
 
A zene fizikája és idegtudományi háttere Noha zenélni anélkül is remekül lehet, hogy egyáltalán tudnánk a zene létezéséhez szükséges biológiai vagy matematikai sajátosságokról, a zene, a hang és az érzékelés alapjainak megismerése magyarázatot adhat bizonyos rejtélyekre, emellett újabb talányokra és az ismeretlen mélyebb rétegeire világíthat rá. Mi…
  continue reading
 
Vajon hány évesen számítunk idősnek? Mennyire különböznek a népesség öregedési mutatói, ha azok a kronológiai vagy a várható életkoron alapulnak? Hogyan alakul a nemek szerepe, és hogyan történik az életkor meghatározása ezen új megközelítésben, az emberi jellemzők alapján? Hogyan írhatja felül a nyugdíjpolitikák alapjait az időskor újra definiálás…
  continue reading
 
Elindult a Budapest Centre for Long-term Sustainability és a Pallas Athéné Könyvkiadó közös, fenntarthatóság köré épülő podcast sorozata. Adásainkban a kiadó által megjelentetett kötetek szerzőivel beszélgetünk olyan hosszú távú megoldásokról, melyek a 21. századi társadalmi, gazdasági és környezeti kérdéseket egyaránt figyelembe véve, átfogó módon…
  continue reading
 
Kopátsy Sándor mind a közgazdaság, mind a történelem kutatásához újszerű módszerekhez nyúlt, ennek következtében az eredményei is váratlanok és innovatívak voltak. A kötet esszéiben számos előremutató gondolat körvonalazódik: a látszólag kis dolgok történelemformáló ereje, az osztálytársadalmak funkciója, a népesedés mérföldkövei, a tudás evolúciój…
  continue reading
 
A gőg és elbizakodottság emberemlékezet óta jelen van a vezetésben, és nincs ez másként napjainkban sem. Mi volt az oka például a Boeing katasztrófájának, és hogyan lehetne elkerülni az ehhez hasonlókat? A könyv szerzői bemutatják, hogy az önhitt vezetők milyen nagyságrendű fenyegetést jelentenek a vállalatokra és a társadalomra egyaránt. A kötet a…
  continue reading
 
Legyen szó karrierről, magánéleti gondokról vagy pénzügyi nehézségekről, kell egy B terv! Az élet fordulatai néha teljesen váratlanul, forgószélszerűen jelentkeznek. Vannak olyan helyzetek, amikor nincs visszaút, és szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az A tervünk már nem működik – történjen ez saját elhatározásunk vagy egy másik személy dönt…
  continue reading
 
Egy régi bölcsesség szerint egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni: karddal vagy adóssággal. Wiedermann Helga könyvében feltárul, micsoda erők mozdultak meg azért, hogy Magyarország ne a saját útját járja. Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök egykori kabinetfőnökének kötete, immár második kiadásban a 2010 és 2014 között zajló eseményeket fogl…
  continue reading
 
Jen Sincero, a New York Times Magazin egyik legnépszerűbb szerzője, a világ egyik legkeresettebb coacha újabb „vagánykönyvében” az átalakulások központi témájába, a jó szokások kialakításának világába kalauzolja olvasóját. Választ kaphatunk arra, hogyan tesznek a szokásaink minket azzá, akik vagyunk, legyen szó a magánéletünkben időnként megélt gye…
  continue reading
 
XX. század első évtizedeiben a német geográfiára figyelt a világ. Az ottani földrajztudomány egésze dinamikus változásban volt. Ekkoriban hódított teret a politikai földrajz, majd a „nagy háború” hatására a geopolitika, amely kezdeti formájában (1919 és 1933 között) a geográfia egyik szakterülete volt. Az eszmerendszert kidolgozója, Karl Haushofer …
  continue reading
 
István Széchenyi (1791–1860) was a man in a hurry. He wanted to bring Hungary into the nineteenth century, with railways, steam ships, tunnels, and bridges – not least one that spanned the Danube to unite Buda and Pest. Széchenyi’s inspiration was England, which he visited five times. This book contains extracts from Széchenyi’s diary recording his…
  continue reading
 
A mindennapjainkban egyre inkább jelen van a komplexitás, és ezzel együtt egyre könnyebben elveszíthetjük életünk irányításának és megélésének képességét. Julia Hobsbawm, az elismert szerző és társadalmi vállalkozó azonban megmutatja számunkra, hogyan tehetjük életünket újra egyszerűbbé. A kötet útmutatóul szolgál mindazoknak, akik úgy érzik, hogy …
  continue reading
 
Az Etika mindenkinek című könyv kiindulópontját erkölcsi életünk legérdekesebb alapvetései képezik. Ide tartoznak a késztetéseink, amelyek a zavar, a tanácstalanság és a morális útvesztés következtében alakulnak ki; az elégedettség, amelyet az erkölcsi növekedés nyomán tapasztalunk; valamint az öröm, amikor kialakul másokkal az összetartás és az ös…
  continue reading
 
Szeretné, ha mindennapi megélhetése egyben pozitív és közvetlen hatással lenne a világra? Sikeres, ugyanakkor társadalmi hasznosság szempontjából is jelentőségteljes karriert szeretne elérni? Vagy röviden fogalmazva: jó munkát szeretne végezni? Shannon Houde a vállalati felelősségvállalás területének nemzetközi szinten meghatározó tanácsadója, vala…
  continue reading
 
A kreatív gondolkodás bárki számára lehetséges – állítják a kötet szerzői, Jeff DeGraff, a Michigani Egyetem professzora, valamint Staney DeGraff, akivel a munkában és az életben is társak. A kreatív és dizájnalapú gondolkodás elsajátítását 30 év tapasztalatainak esszenciájaként és legújabb kutatásaik eredményeként adják közre a szerzők, akik olyan…
  continue reading
 
A technológiai fejlődés, a digitalizáció radikálisan átalakítják a világgazdaságot, az üzleti életben a verseny és a versenyképesség fogalmai teljesen új alapokra kerülnek. Ennek hátterét jelentős részben a digitális platformok és a platformgazdaság térnyerése képezik, ahol megfigyelve a fogyasztók döntéseit és algoritmizálva az ügyfelek viselkedés…
  continue reading
 
Mi lehet a közös Szókratész, Hüpátia, Giordano Bruno, Morus Tamás és Jan Patocka között? Az, hogy egy napon meg kellett hozniuk életük legnehezebb döntését: életük árán is hűek maradjanak-e elképzeléseikhez, vagy hogy elkerüljék a halált, lemondjanak azokról? E hős gondolkodók mind a halál mellett döntöttek. A magasztos vég pedig nem csupán életraj…
  continue reading
 
Constantinos C. Markides a világ egyik legjelentősebb stratégiai és innovációs szakértője, a London Business School professzora jelen kötetében a vállalkozások 21. században való boldogulásához ad új szempontokat. A szerző a bizonytalanságot és a gyors átalakulásokat alapértelmezett környezetként kezeli, és ebben a kontextusban ajánl válaszokat pél…
  continue reading
 
A 2008-as pénzügyi válság és a nyomában előretörő populista politikusok és mozgalmak a konvencionális közgazdaságtanhoz illeszkedő gazdaságpolitikák kudarcaiból eredeztethetők. Mindennek ellenére a közgazdaságtan oktatásában továbbra is központi helyet foglalnak el az olyan hagyományos elméletek és politikák, mint a dereguláció vagy a hiperglobaliz…
  continue reading
 
A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberek már nem sokáig maradnak a Föld legintelligensebb lényei, e folyamat pedig elkerülhetetlenül új irányokat hoz a szellemi képességeink fejlődése terén. Susan Schneider, a Baruch S. Blumberg NASA/Kongresszusi Könyvtár elnöke (asztrobiológia, felfedezés, tudományos újítás), illetve a Connecticuti Egye…
  continue reading
 
Talán még sosem volt ilyen nagy szükség arra, hogy újragondoljuk útirányunkat – és talán ennyire sürgős sem – állítják a szerzők, köztük elsőként Blair H. Sheppard, a PricewaterhouseCoopers (PwC) globális tanácsadó vállalat stratégiáért és vezetésért felelős vezetője. A világ egyik legkiválóbb tanácsadóinak tollából született kötet célja, hogy segí…
  continue reading
 
A New York Times technológiai szakírója, Kevin Roose legújabb kötetében reményteljes képet rajzol arról, hogyan lehet emberi méltósággal és etikus hozzáállással sikert elérni a jelenkor gépek és információs technológiák által dominált világában. A szerző a kötetben megosztja kutatásait arról, hogy melyek voltak azoknak az embereknek és szervezetekn…
  continue reading
 
A természet megújulóképességéből analógiákon keresztül mi magunk is sokat meríthetünk, ezek a megoldások pedig a fenntarthatóságot teljesen új megvilágításba helyezik. Ruth DeFries, a Columbia Egyetem fenntartható fejlődést kutató professzora ebben a kötetében számos olyan megközelítést és stratégiát ajánl, amelyek kiszámíthatatlan, hirtelen sokkok…
  continue reading
 
Milyen irányba tartanak a nemzetközi kapcsolatokban bekövetkező változások, és milyen nemzetközi (t)rend várható a jövőben? Az unipolaritás vagy a multipolaritás felé haladunk? – e kérdéseket teszik fel leggyakrabban a geopolitika és a nemzetközi kapcsolatok iránt érdeklődő olvasók. E kérdések megválaszolásához Pascal Boniface, a párizsi székhelyű …
  continue reading
 
Lépj kapcsolatba önmagaddal, és javíts az önértékeléseden! Ha új gondolkodásmódokat és egészségesebb viselkedési mintázatokat építünk életünkbe, mentális és fizikai jóllétünk egyaránt ugrásszerű növekedést fog mutatni. Az önmagunkról való gondoskodás központi szerepet játszik abban, hogy jól érezzük magunkat, és elégedettek legyünk az életünkkel. E…
  continue reading
 
Vajon milyen eszközök rejtőznek Peking és Washington tarsolyában? Milyen örökséget hordoznak történelmi távlatban a két nagyhatalom e régióval folytatott interakciói? Hogyan viszonyul a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tíz országa az Egyesült Államokhoz és Kínához, és vajon hogyan járják külpolitikai kötéltáncukat a két nagyhatalom kö…
  continue reading
 
Első generációs vállalkozók inspiráló történetei egy feltörekvő országból, mely esetek a hazai olvasóknak is megannyi ötletet és erőt adhatnak terveik végrehajtásához. Thaiföld leginnovatívabb induló vállalkozásainak tanulságos történeteit olvashatjuk a könyvben, amelyek összefüggéseiben vázolják a vállalkozások kezdeti tervét, a vállalkozók lépése…
  continue reading
 
A Fortune Magazin 2019-ben a világ legbefolyásosabb nőinek listáján jegyezte Deanna Mulligant, aki a Guardian Life Insurance Company of Americának, a Fortune 300 listáján szereplő vállalatok egyikének elnök-vezérigazgatója. A munka jövője című könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy a pandémia utáni világban a gyors technológiai változások közep…
  continue reading
 
Mi is az a sintó? Erre a kérdésre a rövid válasz az, hogy Japán unikális, ősi vallása. A hosszabb válasz egy sokkal összetettebb hiedelemvilág sokarcú tárgyi, spirituális és ideológiai halmazára világít rá. Az amerikai valláskutató és eszmetörténész Ronald S. Green ismeretterjesztő szándékkal írta meg a könyvét. Fő törekvése kettős: először is anna…
  continue reading
 
A szabadság, a közösség és a jelentőségteljes munka keresése az új gazdaságban A digitális nomádok a világgazdaságban az innováció és a kreatív ipar meghatározó szereplői. E kötet róluk, továbbá közösségeikről szól és betekintést kaphatunk általa a digitális nomádok életformájába is. A könyv mindeközben értékes támpontokat nyújt mind a vállalkozáso…
  continue reading
 
„Nicole Soames egyértelműen értésünkre adja, hogy a prezentálás tekintetében a kevesebb általában több. Ez a könyv arra vonatkozó gyakorlati tanácsok gyűjteménye, hogy miként győzhetjük le a lámpalázat, és nyújthatunk magabiztos, pallérozott megjelenést, amely nemcsak megragadja, de meg is tartja a hallgatóság figyelmét.” – Jaana Tuominen, Fiskars …
  continue reading
 
A világ valaha volt legjobb 100 fantasy-könyvének egyike a Time magazin besorolásában. A regény kedves történetet sző varázslatokról, rejtélyekről és arról, hogyan találhatja meg valaki a helyét a világban. A könyvet a „nigériai Harry Potter”-ként is emlegetik. Nnedi Okorafor az afrikai tudományos-fantasztikus és a fantasy műfaj egyik legjelesebb k…
  continue reading
 
A változások megértéséhez az új, „láthatatlan” üzleti vezérelvek felismerése jelenti a kiindulópontot, ezek hordozzák a valódi értékteremtés és a fenntartható jövő kulcsát. Judy Samuelson, az Aspen Institute alelnöke kötetében a 6 legfontosabb szabályra hívja fel a figyelmet, amelyekkel a vállalatok felszabadulhatnak a gazdasági teljesítmény nyomás…
  continue reading
 
Mindannyiunk életében elérkeznek azok a pillanatok, amikor az előttünk álló választások, kihívások vagy lehetőségek valami fontosat fednek fel a jellemünkről, a vágyainkról és a személyiségünkről. Akár tudatosan, akár nem, ezeket a döntéseket minden esetben az elveink irányítják, mindaz, amiben hiszünk, és amit a legfontosabbnak tartunk.. Dr. Mande…
  continue reading
 
A kreativitás a szerző meghatározása szerint az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy a problémák megoldása és az új értékek közvetítése érdekében oda-vissza tudjunk kapcsolgatni a kíváncsiság és az alaposság között. Meglátása szerint bárkiből ki lehet hozni a kreativitást, és bárki válhat még a korábbinál is kreatívabbá. A kötet megírásához ötven…
  continue reading
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv