Rtv nyilvános
[search 0]
Több

Download the App!

show episodes
 
Loading …
show series
 
A magyarok számára június 4-e tizenegy éve a Nemzeti Összetartozás Napja. A délvidéki központi rendezvényt évek óta a királyhalmi templom kertjében rendezik. Az itt megtartott beszédekből adunk részleteket. A hazai közvéleményben továbbra is központi téma a hetekkel ezelőtt elindított alkotmánymódosítás. A parlament közben el is fogadta az alaptörv…
 
Beszámolunk a magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság múlt heti belgrádi tárgyalásáról. Szólunk a programturizmusról, ezúttal a magyarkanizsai példa révén. Fogyasztóvédelmi mellékletünk kissé rendhagyó lesz, ugyanis a múlt héten sugároztuk a 200. rovatot. Ezúttal a zentai Fogysztóvédelmi központ munkatátrsai mondják el, hogy mi a hozadéka annak, hog…
 
Műsorunk vendége Nyilas Mihály igazságügyi államtitkár, akivel az alkotmány igazságügyi rendszerre vonatkozó módosításáról beszélgetünk. A hatalmon lévő haladók előző bejelentésekkel összhangban egyesültek a Hazafias Mozgalommal, ami némileg változtatott a párton belüli erőviszonyokon. A közvélemény viszont egyelőre nem kapott teljes választ, hogy …
 
Két, határon átívelő uniós támogatású programról számolunk be, az egyik Magyarkanizsán a fogyatékkal elők foglalkoztatásáról, a másik pedig Topolyán a turizmus fejesztéséről szól. Egy alaszkai munkavállalási lehetőségről beszél egy fiatal, aki már járt ott meghatározott időre, úgy, hogy van itthoni munkahelye. És hallhatnak egy olyan fiatalról is, …
 
A szerbiai belpolitikában továbbra is a politikai szereplők, illetve az állam és a huligánok közötti leszámolás képezi az első számú témát, ami ismét a háttérbe szorította az igazságüggyel kapcsolatos jogszabályok és az alkotmány módosításának kérdését. Műsorunkban részletet adunk Kruzslicz Péternek, a Szegedi Tudományegyetem Jogtudományi Karának t…
 
Országos szintű első online állásbörzéről hallhattak. A folytatásban beszámolunk a Prosperitati Alapítvány generációváltást támogató képzéséről. A vagyon-visszaszármaztatási kárpótlásról beszél a jogász. Határon átívelő európai uniós támogatással épülő kerékpárútról is szólunk, valamint a kerékpárvásárlást támogató egyelőre csak újvidéki kezdeménye…
 
A nagy elvárások ellenére komolyabb eredmény nélkül zárult a régió országainak a koronavírus járvány kitörése óta először megtartott csúcstalálkozója. Az egy évtizedes múltra visszatekintő Brdo-Brioni rendezvényen Szerbia részéről először hangzott el, hogy nem számít arra, hogy a közeljövőben bármely tagjelölt csatlakozhatna az Európai Unióhoz. Bel…
 
A közérdekű építkezések miatti kisajátításról, pontosabban a törvényes rendelkezésről és a polgárok lehetőségeiről hallhatnak. A folytatásban szó lesz a területrendezési törvényről. Részleteket tudhatnak meg az eleketronikus számlázásról. A vagyon-visszaszármaztatási kárpótlásról is szólunk, de erről bővebben következő heti műsorunkban hallhatnak. …
 
Az Európa nap kapcsán megszólaltattuk Deli Andor európai parlamenti képviselőt. Miközben az Európai Unió külügyminiszterei arról vitáznak, hogy a közösség hogyan növelheti jelenlétét és befolyását a nyugat-balkáni térségben, a hazai politikában a hatalmi haladók és a hazafias mozgalom egyesülésének híre érdemelte ki a legnagyobb figyelmet. A skócia…
 
A vállalkozókat kérdezünk arról, hogy a járványidőszak alatt hogyan élték meg a mögöttük lévő gazdasági évet. Utána az Európa-nap kapcsán arról érdeklődtünk, hogy miként találják fel magukat a cégek az uniós piacon. A második órában a szokásos fogyasztóvédelmi rovatban az áru visszaváltásáról lesz szó. A folytatásban ismertetjük a gazdasági titkárs…
 
A köztársasági parlamentben többséget alkotó koalíció úgy döntött, hogy mégsem egy határozat elfogadásával válaszol az uniós országjelentésben foglaltakra. Az államfő pedig leszűkítette a jövő évi voksolás megtartásának lehetséges időpont listáját, azt állítva, hogy a fővárosban az ellenzék számít majd esélyesebb nyertesnek. Korábbi állításokkal el…
 
A mai műsorban hallhatnak a Pannonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség kezdő vállalkozóknak tartott ingyenes képzéséről. Június 4-ig pályázhatnak támogatásért a digitalis átállásra a kis- és középvállalkozások. Beszámolunk az időszerű vajdasági beruházásokról, a járványhelyzet idején is virágzó épületgépészeti munkálatokról és a szelektív hulladékg…
 
Az államfő elégedettségének adott hangot brüsszeli tárgyalásait követően és arra számít hogy országunk rövid időn belül jelentős mértékben felgyorsítja az uniós felzárkózási folyamatot, amivel párhuzamosan jelentős nagyberuházási projektumok indunak meg. Ennek ellenére kiemelte, hogy Belgrád a tagság elnyeréséig nem képes teljes mértékben összehang…
 
A mai műsorban hallhatnak arról, hogy Szerbia idei költségvetésének módosításával egyebek között biztosították a harmadik gazdaságsegítő csomag kifizetéséhez szükséges 257 miliárd dinárt. Egyes szakemberek aggódnak az államadósság növekedése maitt. Szávai Attila közgazdász elemzi a helyzetet. A járványhelyzet negatív hatásait leginkább a turizmusba…
 
A műsor vendége Pásztor István a VMSZ és a tartományi képviselőház elnöke. Valamint Losoncz Dávid, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja. Témánk a tanács által kidolgozott, közvitára bocsájtott hivatalos nyelv- és íráshasználati stratégia tervezete. A szerbiai pártközi párbeszédben közvetítő uniós képviselők megkezdték előzetes egyeztetéseiket a ha…
 
A mai műsorban hallhatnak arról, hogy a Vámügyi előírások változásával akár 30 százalékkal is drágulhatnak a külföldről behozott használt autók. Kószó Ferencet egy martonosi használtautók behozatalával foglalkozó cég tulajdonosát kérdezzük a részletekről. Júniusban kezdi meg munkáját az Energiahatékonysági Igazgatóság, amely a költségek legfeljebb …
 
Egyértelművé vált, hogy a szerbiai pátközi dialógus a jelenlegi állás szerint nem kezdődhet meg az eredetileg elképzelt formában és bejelentett időkeretben sem. Az illetékesek bejelentése szerint a választásokról szóló egyeztetésekkel párhuzamosan elindul az alkotmány módosításról szóló vita is. Belpolitikai téren a hatalomnak a legtöbb fejfájást n…
 
A mai műsorban a Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökség új pályázatait Szécsi Erdmann Elvira munkaügyi tanácsadó ismerteti. Az elektronikus aláírás jelentőségéről Újhelyi Ákos pénzügyi szakember beszél. Beszámolunk a magyarkanizsai gazdasági és idegenforgalmi beruházási tervekről. Kudlik Zoltán közgazdász elemzi a négynapos munkahét előnyeit és hátránya…
 
A mai műsorban hallhatnak a Gazdasági Minisztérium és a Szerbiai Fejlesztési Ügynökség vállalozások támogatására kiírt pályázatairól. Szólunk az idei nyaralási kínálatról és az utazás feltételekről. Autós témáink: Április elsejétől, ha a hőmérséklet 7 fok fölé emlekedik ajánlott a nyári gumik használata. Július elejétől pedig várhatóan szigorúbb fe…
 
A belpolitikai történéseket áttekintő összeállításon kívül riportot sugárzunk arról, hogy a korszerű informatikai eszközök és a járvány miként változtatják meg az oktatás szervezését és lebonyolítását. Beszámolunk a kormányfő elnöklésével megtartott nemzeti kisebbségek tanácsának üléséről is. Az ukrajnai válsággal kapcsolatos történéseket illetve a…
 
A szerbiai hatalom elutasította az uniós képviselők által megszavazott országjelentésben található bírálatokat azt állítva, hogy azoknak nincs valóságalapjuk. Közben a hazai politikai szereplők sem, és az uniós közvetítők sem tettek lépeseket a hivatalosan 1 hónapja megkezdődötté nyilvánított pártközi dialógus sikere érdekében. Az 1999-es NATO bomb…
 
A gazdasági titkárság márciusban zárult és az áprilisban esedékes pályázati kiírásairól a segédtitkárt kérdeztünk. A folytatásban pedig kézművesek beszélnek a húsvéti készülédésről. A fogyasztóvédelmi mellékletben ismét a boltban igényelhető banki fogyasztói hitelről beszél a szakember. Az idegenforgalmi mellékletben a vajdasági épített örökségről …
 
Három színházi bemutató: A Szabadkai Népsznház Magyar Társulata a Sógornők című darabot mutatja be Hernyák György rendezésében, a Kosztolányi Dezső Színházban pedig a Csókos asszony lovagjai című produkciót adják elő, amelyet Urbán András rendezett. Az Újvidéki Színházban a Mephistót láthatja a közönség, a rendező Boris Liješević. Emellett megismeh…
 
Szerbiában egy év után ismét választási kampány hangulat uralkodik. A hatalmi koalíció tagjai cáfolták ugyan, hogy tisztségviselői kampányt folytattak volna az egyik dél-szerbiai önkormányzati voksolás előtt, ám a helyszínen több miniszter és más illetékes is személyesen ígért fejlesztéseket a polgároknak. Közben az ellenzék egy része is nagyratörő…
 
Az újabb járványügyi szigorításokról és annak a vállalkozásokra tett hatásáról több cégben érdeklődtünk. Március derekáról hatályos a vagyon eredetéről szóló törvény, erről adószakértőt kérdeztünk. Az önkormányzatokról szóló sorozatunkban most a szabadkai belváros történelmi, épített és turisztikai jelentőségéről, valamint a bácskossuthfalvi medenc…
 
Vendégünk Bordás Győző, Márai Sándor-díjas író, szerkesztő, akit Magyar Arany Érdemkereszttel tüntettek ki . Bordás az indoklás szerint „a Vajdasági Íróegyesület volt elnöke, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács volt tagja a vajdasági magyarság sorsát hitelesen megörökítő írásai, valamint a délvidéki magyar kulturális és közéletben vállalt szerepe eli…
 
Március 15-ére emlékezett a világ magyarsága. A vajdasági központi ünnepség idén is a szabadkai Jadran színpadán volt. Pásztor István VMSZ elnök alkalmi beszédéből adunk részletet. Az EU Szerbiáról szóló jelentésébe bekerült egyes javaslatok egyetlen célja nehezíteni a csatlakozási tárgyalásokat, állítja Deli Andor fideszes EP-képviselő. Aki arról …
 
Az újabb járványügyi szigorításokról és annak a hétvégén bezárt vállalkozásokra tett hatásáról, valamint az egyéves járványidőszaknak az üzemanydrágulásra tett hatásáról is szólunk. Ebben az időszakban kissé megváltoztak a pénzügyi szoláltatások is, például sokkal többen fizetnek elektronikusan és bankkártyával. Az e-banking előnyeiről is szakember…
 
Loading …

Gyors referencia kézikönyv

Google login Twitter login Classic login